Először is be kell valljam, kicsit nehezen vállaltam be ezt az ismertetőt.
Na, nem azért, mintha bármi gondom lenne a hagyományos heavy metallal.
Valljuk be őszintén, egy megkerülhetetlen stílusról van szó. Sőt mind a hazai, mind pedig a nemzetközi felhozatalból is van néhány kedvencem, de még azoktól sem vesz be mindent feltétel nélkül a gyomrom. Tehát csak azért, mert egy-egy album a kedvenc stílusomban készült, még nem lesz automatikusan kedvenc, akár az értékei ellenére sem, ha teszem azt hiányzik belőle valami plussz, ami miatt megragadja a figyelmem, ha hiányoznak a dalok, vagy nincs benne valami hangulati többlet.
Nos, a Xenon lemeze nem ilyen, nem is lett kedvenc, sőt! Viszont van valami, ami miatt mégis érdemes a figyelemre. De erről majd kicsit később, most jöjjön a kötelező kör, mert alig hiszem, hogy sokan vágnátok rá a helyes választ, ha arról érdeklődnék, hogy mikor, hol alakult, kik a tagjai, stb?
A Xenon zenekar 1985-ben alakult Érden és 1990-ig működött is. Több saját szervezésű koncertjük is volt, de mivel Érden ők voltak az egyetlen metal banda, ezért a városba látogató zenekarok előtt szinte mindig a Xenon melegítette be a közönséget.
Hogy mi okból, nem tudom, de 25 év szünet után az eredeti tagok – Bretus Attila (Egon) – ének, Varga Gábor – gitár, Gách Imre – gitár, Bulissa Rezső (Doky) – basszusgitár, Varga Zoltán – dob – elhatározták, hogy a régi számaik megérdemlik, hogy megmaradjanak az utókornak, így stúdióba vonultak és a grundRecords segítségével ki is adták Akkor és most címmel.
A kiadói promólapon olvasható az alábbi infó:
“Közel 30 év telt el, és a barátok, ismerősök, régi zenészek nagyon örültek annak, hogy újra felcsendültek a Xenon számok. Sokak szerint a 80-as évek Heavy Metal hangzása hiányzik a hazai zenei palettáról. Talán ez a magyarázat ara, hogy sok felkérést kaptak az utóbbi időben.
Felléphettek a Karthago, a Fáraó előtt és nem utolsó sorban, az ős-P.Box-szal játszhattak egy színpadon a lemezbemutató koncertjükön Törökbálinton.”
Szóval itt van ez a veterán csapat, akik nem adták fel és csak azért is kiadták a dalaikat. Na ez az, ami miatt érdemes a figyelemre a veterán érdi ötös, valamint itt kell figyelembe venni azt is, hogy ezt a lemezt a helyén kell kezelni és inkább egy kissé megkésett kordokumentumként kell tekinteni rá. Nem gondolom, hogy össze kellene mérni a mai anyagokkal és főként nem szabad olyanokba belekötni, mint a szövegek, vagy épp a zenei világ. Azt kell inkább látni, hogy anno ezt szerették, ezt játszották és talán néhány embert ma is meg tudnak szólítani ezzel a veretes, gyerekbetegségektől sem mentes hard rock/metal zenével.
A lényeg, hogy bő fél órában sikerült összefoglalni a banda munkásságát, ami a hangzást leszámítva avíttas ugyan kissé, s meghallgatva az is kiderül talán, hogy miért nem lett sikeresebb a banda anno, s miért nem emlegetik a nevüket együtt a korszak más fémzenét játszó csapataival .
Azért nem értéktelen anyaggal találja magát az aki a meghallgatásra adja a fejét. A zenei részre és ezzel párhuzamosan a hangszeres játékkal a korrekt jelzőt tudnám jó szívvel megajánlani, a szövegek és az ének terén viszont már inkább csak egy közepest ajánlanék meg. Ennek oka főként az, hogy a közhelyesek és Egon hangja sem kiemelkedő, legalábbis véleményem szerint nem ér fel a hangszeresek teljesítményéhez, ráadásul itt-ott az énektémákat és a ritmizálást is esetlegesnek érzem.
Néhány dalról bővebben is megemlékeznék. A lemezt indító A lélek harangja engem a Cross Borns Gyűrűk ura lemezét juttatja eszembe, és fura, de ugyanez az érzésem a záró tétel esetében is.
A Psycho némileg punkos/alternatív (a Rituális Rémtettek neve ugrik be), a Szentháromság esetében – talán a szöveg miatt is – a nemzeti rock skatulyát érzem találónak.
A Pokol c. dal egyes gitártémáiban az István a király rockopera köszön vissza.
A borító nekem ugyan nem tetszik, de ez úgy gondolom eléggé ízlésfüggő, a hangzás viszont oké.
A pontozásnál szubjektív leszek.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.