Többen másféleképp vélekedünk e felől a szerkesztőségben, de azért vagyunk páran, akik úgy gondoljuk, hogy a külsőségek igen is hozzá tartoznak egy-egy zenekari produkcióhoz, hozzátesznek a végeredményhez. Különösen kedvelem azt az érzést, amikor szól az adott zene, közben ránézek az album borítójára és látom a hangulati összefüggéseket, ahogy ez tökéletesen megvalósult a Taphos Come Ethereal Somberness esetében is. Mocskos, iszapszínű logó olvad bele egy förtelmes vihar látképébe, ahol pont annyi fény szűrődik be a teljes látképbe, hogy szemtanúi legyünk egy maroknyi embernek, akit épp emésztőrendszerébe kényszerít a jó öreg anyatermészet, aki nincs dédelgetős kedvében teremtményeivel szemben. Ilyen pusztító erők zenei leképzéséhez semmi sem tökéletesebb, mint egy csipetnyi zabolátlan black metal, amit a régi iskolákban kitűnőre vizsgázott death metal földhöz ragadt realitásával, kíméletlen, súlyos riffjeivel tesznek tekintélyt parancsolóvá. Az élesen soha el nem különülő, gyakorlatilag egységet képző massza teljes erejével súlyt le az életéért küzdő embercsoportra, akik magatehetetlenül, az elemi erőket haláluk előtt másodpercekre megtapasztalva hullanak a sziklákra. Porrá zúzódnak, vagy a hullámok tépik őket darabokra, ez már csak szerencse kérdése. A dán brigádnak nemcsak eddigi borítói, neve is sok érdekességet rejteget. A Taphos kifejezés ugyanis egészen régre nyúlik vissza, konkrétan Homérosz Odüsszeia című örök eposzában futhatunk vele össze egy rabszolgakereskedésről, kegyetlen uralkodókról elhíresült szigetként. A görög eredetű szó jelentése egyébként sír, temetés (ebből származik például a tafofóbia kifejezés is – félelem az élve eltemetéstől). Epikus, az emberi szemnek kaotikus és kiszámíthatatlan, rendeltetés szerű kárhozat tehát a jutalma annak, aki a viharvert külsőségek alá pillant, vagy inkább fülel, a csemege pedig garantált.
A zenekar hazájának igazi underground terméke, hiszen tagjai számtalan más formációban megfordultak már (Reverie, Sulphurous, Realm Of Chaos, Alucarda, Lesion), egymásra találásuk pontos dátuma nem ismert, viszont 2016 óta folyamatosan tanúbizonyságot tettek létezésükről egy-egy kisebb kiadvánnyal, sőt, már válogatásuk is jelent meg a nagylemez előtt. A Come Ethereal Somberness nem csupán az elmúlt években előadott demók, EP-k összegzése és újrázása, a Taphos a nyitánnyal, zárással együtt sok új tételt zúdított rá a sötétség szerelmeseire, összesen kilencet. A dalok változatos hosszúsággal, tempóval zúdulnak a nyakunkba egy teljesen egészséges, mégis nyomasztó mivolta miatt így is nehezen viselhető 35 perces játékidő folyamán. Hallgatás közben olyan finomságok, hasonlatok ugrottak be, mint a csúcsformában lévő Incantation, vagy a tavaly nagyot durrantó Venenum (Trance Of Death lemez az év végi listám elejére transzportálta magát). Ugyanakkor előfordulnak már ismerősen csengő megoldások, laposabb részek is a végeredményben, ami nem járul hozzá a kiadvány klasszikussá válásához, de az Impending Peril féktelensége, vagy a Thrive In Upheaval maga alá temető, torokszorító gitártémái elől számomra sem volt menekvés.
A kezdeti lelkesedés és lendület a lemez második felére némileg mérséklődik, de ettől még méregerős bemutatkozást tisztelhetünk a dánok produkciójában, amit minden death metal kedvelőnek tudok ajánlani (persze a sci-fi témára kihegyezett témahalmozások kedvelői itt csak penészt és egymás húsán élő patkánycsordát fognak találni).
