Aornos
The Great Scorn

Akik ismernek tudják nagyon jól, ugyancsak válogatós vagyok ha black metalról van szó. Akármilyen össze-vissza bugyogást, kopácsolást nem hajlandó bevenni a fülem, és még mindig úgy gondolom énekelni az igazi kihívás, nem pedig az üvöltözés. Ugyanakkor vannak olyan monstrumok a fekete fém világában amelyek egyszerűen megkerülhetetlenek, megvan a sajátos és emlékezetes dallamviláguk, netán olyan spirituális értékekkel rendelkeznek amiknek párját más műfajokban lehetetlen volna megtalálni. Ha olyan zenekarokra gondolok, mint a Dimmu Borgir vagy a Mayhem, netán az Emperor, még véletlenül sem tudnék statikus zajra vagy értelmetlen hörgésekre asszociálni. Szóval ezekhez a valódi szellemi többlettel, és egyedi hangzásvilággal rendelkező előadókhoz szeretne felnőni az Aornos, hitem szerint teljes sikerrel. Ez immáron a harmadik alkalom, hogy egy tökéletes nótacsokorral lep meg minket a miskolci egyszemélyes zenekar, méltóképpen áldozva az előbb említett bandák színvonala, a sötét spiritualitás, és önnön pokolian magasra helyezett mércéje előtt.
 

Én nem szeretném azzal húzni az időt hogy az előadót Tátrai Csabát bemutassam, úgy gondolom hogy az internet világában, – ahol minden tudás csupán karnyújtásnyira van -, alig két kattintásba kerül megismerkedni Algrassal, korábbi munkásságával, esetleg az alkotó személyiségével. Nem szükséges nagyon messzire menni egyébként, hiszen itt a Fémforgács hasábjain is rendelkezésre áll a kellő mennyiségű információ, mindenkinek ajánlom a korábbi interjúkat amelyeket a művész úrral készítettem. Az előbb azt mondtam művész, és a szónak minden egyes leírt betűjét komolyan is gondolom, sőt mi több igyekszem majd igazolni is ezt e rövidke írás keretein belül.
 

Az első és legfontosabb amit szeretnék kiemelni az Aornos kapcsán az a végtelen profizmus, és a megkérdőjelezhetetlen zenei tudás. Könnyen előfordulhat, hogy ez a muzsika egyáltalán nem a te füleidnek való, de hacsak nem vagy egy kulturális véglény akinek tudománya megállt Katy Perry dalainál, kénytelen leszel elismerni, hogy Algras amikor hozzányúl a gitár nyakához tökéletesen tudja mit csinál. Egy magasan képzett talentumról van szó, ami persze magában kevés lenne ha nem párosulna hozzá dalszerzői véna és képzelőerő. Itt már kénytelen leszek egy kicsit szubjektív lenni és azt állítani, hogy szerintem ezzel sincs problémája a fekete fém borsodi apostolának.
 

Mostanában nem sűrűn írok ajánlókat, de erre a felkérésre nem tudtam nemet mondani, mert valahol előre sejtettem, hogy ismét egy magas színvonalú alkotással lesz dolgom. Nem csalódtam egy cseppet sem, az összesen kilenc számból álló korong szinte minden momentuma hibátlan. Az ismerkedést célszerű lesz a borítóval kezdeni, ami egy kifejezetten hangulatkeltő kompozíció. A pusztítón hömpölygő lávatenger felett mintha Vasudvard tornyát látnánk, amelynek ormán éppen lángra kap egy bukott angyal. Amennyire tudom Algras nagy rajongója a különféle horror és fantasy alkotásoknak, ez a borító pedig illik hozzá, és ahhoz a zenéhez amit képvisel, egyúttal pedig nyilvánvalóvá teszi kiket is szeretne megszólítani. Az eredeti artwork festmények annyira jól mutatnak, a cikk aljára odabiggyesztettem őket, remélhetőleg más is értékelni fogja őket rajtam kívül. Anvil Kvlt mondhatni tökéletes munkát végzett, a külalak tehát nem csupán atmoszférikus, de egyúttal segített nekem megérteni azt is, hova tart az Aornos zenéje. Bár ezt is nyilván a saját szubjektív szemüvegemen keresztül tudtam vizsgálni, úgy hiszem van egy elképzelésem honnan indult ez az egész, jelenleg hol tartózkodik, és a sötét tapasztalás mely régióiba utazhat a jövőben.
 

Nagyon hamar leszoktam arról, hogy egy album dalait egyesével kielemezzem, ezúttal sem fogok minden egyes nóta mélyére betekinteni, inkább összességében szeretném megragadni a lemez koncepcióját. A zene nem meglepő módon progresszív, atmoszférikus black metal, olyan elődök ösvényein haladva mint az Emperor, esetleg a Mayhem – de másolásról szó sincs, viszont valahova muszáj elhelyezni mindent a mai világban, nem igaz?
Az első szó ami eszembe jut erről a dalcsokorról az, hogy mennyire eszméletlenül finom, milyen bársonyosan selymes a maga brutális ereje ellenére. Igen, továbbra is egy kegyetlen extrém metál lemezről beszélünk, amit az alkotója telepakolt nagyon finom, nagyon ügyes, és végtelenül muzikális megoldásokkal. A témák nem csupán fülbemászóak, de technikásak is, kezdő bárdoknak igencsak fel kell kötniük a gatyát, ha el akarják ismételni azt, ami a lemezen elhangzik.
 

Ennyi dicséret után jogos lenne a felvetés, hogy ez valamiféle fizetett hirdetés, ám erről szó sincs. Sokkal inkább az van a háttérben, hogy szívesebben foglalkozom olyan zenékkel amik lenyűgöznek, amelyek inspirálnak, és öröm őket hallgatni. De vajon mi insipirálja ezeknek a daloknak a készítőit? Algras szerintem rájött arra, hogy minden iszonyatok közül a legborzalmasabb maga a Tér és az Idő, és létezésünk eme két legfontosabb elemét nem csupán érdemes, hanem bizonyos esetekben szükséges is megénekelni. Gitárjának húrjain életre kel Lovecraft minden félelemmel teli gyötrelme, az ember által nem ismert dimenziók őrjítő morajlása, fajtánk kisszerűsége, porszemnyi jelentéktelenségünk, és a közeledő elmúlásunk elkerülhetetlensége. Az előző két albummal indított utazás ezzel körbe is ér, az első lemezen, az Orior-on még olyasvalaki zengi igazságait aki hiszi a Sötétség uralható, irányítható, béklyóba verhető. A Mors Sola egyre mélyebbre ás a szentségtelen tudásban, kutatja a kifürkészhetetlent, a második korong tehát vizsgál, elemez, eltöpreng. A The Great Scorn idejére pedig eljön a rádöbbenés, mely szerint a romlás erőit halandó ember nem uralhatja, így nincs más hátra mint a beletörődés, az elfogadás, és a teljes alázattal való főhajtás. A trilógia elején még dacos és erős a zene, majd a fokozatos akadályok után egyre inkább filozofikus lesz, míg végül nem marad más csak a tébolyult imádat, amit az enyészet névtelen borzalmai érdemelnek. Nyilván ez az én saját személyes meglátásom, könnyen lehet, hogy a költő teljesen másra gondolt, no persze amint módom lesz rá, meg is kérdezem ezt tőle.
 

Összességében véve már csak egy lényeges momentum maradt: elmondani, hogy kinek is érdemes közelebbről megismerkedni ezzel a koronggal. Mindenkinek aki szereti a dallamos, agresszív, ám egyben nagyon muzikális, finom zenéket, akik imádják a kozmikus horror műfaját, szeretik ha a pénzükért olyat kapnak aminek nagy az újrajátszhatósága, nos nekik ajánlatos beszerezni egy példányt az Aornos The Great Scorn lemezéből.

Aornos - The Great Scorn (2018) [Full Album]