Hitte valaki is, hogy a Ghost-titok sosem fog kiderülni?
Ugye, hogy nem!
Hisz anno a Kiss, vagy épp a Slipknot esetében is idővel megtudta a nagyérdemű, hogy kiket rejtenek a maszkok.
A Ghost-nál ez tavaly következett be, amikor is a kirúgott Nameless Ghoulok borították a bilit és fölfedték személyazonosságukat. Aztán egy rádióinterjúban a főnök, Papa Emeritus is közölte, hogy személyigazolványában a Tobias Forge név szerepel.
Biztos akadnak, akik a leleplezés miatt elpártoltak a zenekartól, de szerintem a többséget ez nem tántorította el a Ghost-tól.
Én speciel sosem adtam különösebben a külsőségekre, hisz a lényeg mindig is maga a zene volt számomra. Azért a Ghost, vagyis a főideológus Forge által megálmodott koncepciót hatásosnak találtam/találom. És ez szerintem nem lett kevésbé erőteljes attól, hogy már tudjuk ki volt Papa Emeritus I, II, III maszkja alatt…
Aki még nem tudná, Tobias ezúttal szakított a hagyományokkal és a negyedik lemezen nem Papa Emeritus IV álnév alatt tevékenykedik, hanem mintegy lefokozásként Cardinal Copia, azaz Bíboros Másolat bőrébe bújt.
Talán tudatni kéne vele, hogy az egri fiatalság közkedvelt találkozóhelyét, kocsmáját szintén Bíborosnak hívják, hátha adnának benne egy titkos klubkoncertet! 😀
Még bele is illene a Ghost koncepciójába „Eger városa, papok városa…”, a Bíboros ráadásul közel van a Bazilikához, meg az Érseki palotához!
Háttérvokálozásra pedig felkérhetnék az Egri Érseki Fiúkórust!
Micsoda párosítás lenne!
Viccet félretéve (nyilván most nagyon szégyellem magam!) a Ghost nemrég jelentette meg új albumát, amin Tobias Forge mögött négy teljesen új, névtelen „szürke eminenciás” tolja a talpalávalót.
Szerencsére a muzsika minden, csak nem szürke!
Sőt, talán sosem volt még ennyire színes!
Azt persze lehetett sejteni, hogy egyre inkább populáris irányba halad a zenekar, de a Prequelle még ennek tudatában is meglepő lett.
Azzal együtt, hogy hatalmas hangulatbomba ez a szűk 42 perces korong, slágerekben sincs hiány!
Az Ashes című intrót követő, dobbal induló Rats például rögtön Ozzy ’80-as években készült szólólemezeit idézi. Mind témák, mind hangzás tekintetében. Igen, a Ghost ezúttal inkább a ’80-as évek zenéiből merít, mint a ’60-as, ’70-esekéből.
Ez mondhatni tendencia manapság.
Persze az az évtized is bőven retrónak számít már!
Filmek, sorozatok esetében szintén sok, a ’80-as évekkel nosztalgiázó alkotás születik, elég csak egyik kedvencemre, a Stranger Things-re gondolni!
A Patkányok után érkezik a Hit (Faith), ami tovább viszi a masszív, középtempós riffelést, mesésen megszólaló dob+basszus kettőst, a háttérben némi orgonával.
Tobias dallamai minimalisták, de roppant hatásosak!
Az első két nóta még hellyel-közzel tartalmaz metalos keménységű témákat, a későbbiekben aztán lágyabb vizekre evezünk.
A See the Light mintha egy új fejezetet nyitna a lemezen belül.
Egyszerre hangulatos és fogós ez a dal.
Ahogy a refrénben a „drink” szó „r” betűjét megnyomja Tobias egyből Till Lindemann ugrik be!
A Miasma-ban mondjuk egyik betűt sem nyomja meg, lévén instrumentális tételről beszélhetünk. Bár az összes szerzeményben fellelhetők prog. rockos megoldások, itt szinte tobzódunk bennük! Még egy fajin szaxofonszólót sem átallottak belepakolni ezek az ördögfajzatok!
Ami elég Bikini ízűre sikeredett!
És el is érünk a korong legnagyobb slágeréhez, aminek minden, magára valamit is adó rádióban bérelt helye kéne, hogy legyen!
A Dance Macabre egy akkora pop/rock sláger, mint a ház!
Az ABBA és a legjobb AOR bandák dallamvilága egyesül benne a Ghost-ban még mindig meglévő misztikussággal.
Zseniális darab!
Hogyan szól már a basszusgitár!
És az a tapadós refrén!
Az egész nótának van egy fülledten erotikus kisugárzása.
Csörgődob rulez!
Az atmoszférikus, már-már art rockos vonal jellemzi a Pro Memoria majd’ 6 percét. Itt, ha jól fülelek, még a harangjátékot is csatasorba állítják.
Számomra roppant szimpatikus, hogy náluk az ütős hangszerek használata nem merül ki a dobfelszerelésben!
A Witch Image egy újabb slágeres darab, kitörölhetetlen refrénnel.
Az újabb ének nélküli Helvetesfönster-ben pedig maga Mikael Åkerfeldt működik közre akusztikus gitáron.
Talán emiatt, de igen művészire sikeredett ez a szerzemény. Is.
Nálam pozitívum, másoknál viszont akár negatívum is lehet, hogy a Prequelle dalai a nettó popzene és a pop/rockon túlmutató művészi kinyilatkoztatások között „csaponganak”.
Vagyis inkább váltakoznak, mert úgy sejtem a Ghost-nál az eklektikusság is a koncepció része.
És szerintem van egy sajátos, alaposan kigondolt, megkomponált íve az egész lemeznek!
Aminek hangulati csúcspontja a záró Life Eternal.
Újabb speciális, rock/metalban ritkán hallott ütőhangszeres fűszerezéssel!
Akik eddig egy nagy, üres lufinak tartották a Ghost-ot, azok a Prequelle hallatán biztos konstatálják, hogy ez bizony kipukkant.
Nekem viszont bejön ez a zeneiség, és még a Meliora-nál is jobban tetszik a friss opusz!
A körítés meg eddig sem izgatott különösebben, és ezután sem fog.
A Prequelle egy nagyon szórakoztató lemez!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.