Mindig is szimpatikus arcnak tartottam Mátyás Attilát.
Bár rajongója egyik zenekarának sem voltam/vagyok, de tetszik Matyi hozzáállása, többdimenziós volta.
A legtöbben valószínűleg rockzenészként ismerik, talán kevesen tudják, hogy filmzenéket is szokott készíteni, Merkaba álnéven.
Pár éve nagy élmény volt számomra Mosonyi Szabolcs természetfilmje a Vad Kunság – A Puszta rejtett élete, aminek Attila szerezte a zenéjét. És most látom, hogy idén jött ki ugyanazon rendezőtől a Vad Balaton, újfent Merkaba aláfestéssel.
Mindenesetre a 2018 nem csak filmzenét hozott hősünk életében, hanem új stúdióalbumot is.
A Lélegzet 10 akusztikus hangszerelésű szerzeményt tartalmaz, plusz egy régebbi dal akusztikus verzióját.
Mindössze szűk 32 percben.
Számomra a legtöbb akusztikus lemez nagyban hangulatfüggő.
Így voltam Matyi korongjával is.
Először napközben hallgattam meg hangfalon keresztül és hiányérzetem volt.
Óhatatlanul Myles Kennedy szólólemezéhez hasonlítottam, ami szintén akusztikus jellegű.
De nála a visszafogott hangszerelést egy fenomenális énekesi teljesítmény balanszírozza ki.
Ami valljuk be, Matyinak nem sajátja.
Persze nincs rossz hangja, de nem egy bravúrénekes.
Aztán szerencsére másodjára már éjszaka, nyugodt fizikai-és lelkiállapotban, maximális koncertrációval, fejhallgatón pörgött le a Lélegzet.
És be is talált rendesen!
Szóval ajánlom mindenki számára, hogy így is próbálja ki, mert teljesen más élményt nyújt!
Ezek a fajta muzsikák, amiket előszeretettel hívok „éjszakai/esti zenének” („kis éji zene”).
Az akusztikus kamarazenék általában letisztultak, csöndesek, hangulatosak.
A Lélegzet tételei is pont ilyenek.
Egészen intim, bensőséges atmoszférát árasztanak Matyi friss dalai.
Nem elemezném ki egyesével a számokat, mindegyik karakteres, önálló arculattal bíró szösszenet. Nem véletlenül használtam a szösszenet kifejezést, hisz csupán 2 nóta akad a lemezen, amelyik átlépi a három perces játékidőt.
De ez a műfaj nem is a hosszasan kifejtett monstrumokról szól!
Az akusztikus gitárok dominálnak, de a különböző ütős és fúvós hangszereknek köszönhetően mégsem válik unalmassá/egysíkúvá a lemez.
Matyi dalszövegei szintén emberiek, könnyű azonosulni soraival. A muzsikához hasonlóan nincsenek túlspirázva, és ez így is van jól!
Ének terén sincsenek gondok, a legtöbb dalban két sávon nótázik Attila, persze más-más hangfekvésben énekel. Orgánuma, énekstílusa ugyanúgy eszembe juttatja Ian Astbury-t, mint mondjuk Kowalsky-t. Néha némi női háttérvokált is kapunk Vasvári Vikitől. A fel-felbukkanó emberi, természeti/környezeti zajok szintén emelik a hangulatot.
Olyan hazai csapatok egyes dolgai ugrottak be a Lélegzet hallgatása közben, mint a Kaldera, Ákos, Black-Out/Kowalsky meg a Vega, Eleven Hold, Kontrollzé, sőt még ByeAlex is…
A nemzetközi színtérről pedig Eddie Vedder szólólemezei, filmzenéi, vagy épp az Anathema egyes dalai.
Ha egyet kellene kiemelnem ebből a roppant hangulatos dalcsokorból, akkor az a Hány boldog nap lenne.
Már-már slágeres darab, mind a verzék, mind a refrén fogós.
Az akusztikusgitár szóló szintén bejön, kár, hogy egyben le is zárja a nótát.
Én Matyi helyében még bedobtam volna utána a refrént vagy kétszer…
Mondjuk, ez legyen a legnagyobb bajom! 😀
Mert amúgy nem tudok és őszintén szólva nem is akarok belekötni ebbe az anyagba.
Hangulatzene, de ha épp olyan passzban van az ember, akkor maximálisan működőképes!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.