2016-os visszatérő lemeze után ismét nagyreményekkel a szívünkben várhattuk a norvég avant-garde black metal színtér egyik legjelentősebb csapatának az In The Woods…-nak új, sorban az ötödik albumát, amely november 23-án Cease The Day címmel jelent meg. A közel egy órás játékidejű, 8 új dalt tartalmazó lemez továbbra is eredetien hozza a tőlük megszokott egyedi nagyzást és a rájuk oly jellemző naturalisztikus melankolikus hangulatot. Az album egyfajta kaleidoszkópikus jelensége, kivetülése a zenekar eddigi anyagainak. Méltón foglalja össze közel 25 éves alkotói tevékenységüket a korai rideg, egyedülállómód kísérletezős, enyhén népzenei atmoszférákkal átitatott 1995-ös debütó-anyaguk a Heart of the Ages, valamint a jelentősen progresszív irányba váltó és tempóját belassító Omnio (1997) és Strange in Stereo (1999), illetve a 16 évnyi pihenő után érkező, tömörebb, elgondolkodtatóbb szférákba elvivő 2016-os Pure albumának esszenciáit.
Nos, ezek az esszenciák rögtön meglehetősen erősen kiérződnek az albumnyitó Empty streets kifinomult, egyben komplex módon összetett dallamiból. A dal egy finom szövésű nordikus folk témával indít, amire indaszerűen kúsznak fel a ’70-es évek progresszív hatásaiba gyökerező és göngyölt nehéz, ám annál dallamosabb orgona/szinti ködös futamai. Mr. Fog, azaz James Fogarty énekes/gitáros álomszerű dallamai szinte a szív mélységeiből törnek fel és ugyan innen engedi szabadjára a torkában lakozó éhesen hörgő szörnyet, amit zúgó dallamokkal szárnyaló, klasszikusnak mondható black metalos betétek kísérnek végig, majd egy nyugis, akusztikus relax hangulatban végződnek. Hasonlóan összetett vonalon indul el a kábítószer-függőség és annak pusztító hatásaival foglalkozó Substance vortex kissé lecsupaszított, de annál izgalmasabb progresszív death metalos agresszivitásába burkolt delejes kozmikus aranylövései, amik némi akusztikus fátyol kíséretében átlebbennek a Respect my solitude gótikus doom tiszta és hörgős hanggal előadott álom mítoszába.
In the Woods... - Empty Streets (New Track)
A Cloud Seeder egyfajta sötét egyensúlyt állít fel az album eddigi és ezután következő dalai között. Egy melankolikus, kissé félelmetes dallamokkal teli zongora hullámokkal indít, amire sorra fodrozódnak fel a kortárs prog/post-rock „ami tőlük kissé kakukktojás”, valamint a dark-rock komorabb, szürkébb árnyalatai, amikre némi klasszikus zongora betéttel zárják rá a fedelet. Mindezeket egy hatalmas metal szív dobbanásával a Still yearning himnikus epic-power riffei követi, amik aztán a szinte ráépülő Strike up with the dawn extrém fém vereteiben domborodnak ki igazán. Ez a dal tökéletesen visszaadja a csapat korai vénáját, megmutatva mindazt, hogy miből is nőtték ki magukat. Csak úgy, mint az őt követő vehemens black és zárkózott dark metal nászéjszakáján megfogant avant-garde atmoszférájú Transcending yesterdays morózus szigorúsága, amik az lemez végre szépen lebuknak a már nyitásként megismert és hallott folk, népzenei dallam szálakat újragondolva előadott Cease the day rövidke zárásában.
In the Woods... - Respect My Solitude
A Cease The Day tele van nagyszerű riffekkel, agresszivitással, és egyben dallamossággal. Csak úgy, mint nagyszerű szívbe és lélekbemarkoló énekkel, egyben rémítő kiabálással, sikoltozással és hörgéssel. Mintha csak teljesen új értelmezést adtak volna annak, amit eddig csináltak. A lemez meseszerűen misztikus, de ugyan úgy hétköznapian egyszerű, mint ahogy egyedien varázslatos is. Az In The Woods…-nak sikerült egy olyan középútra rá találnia, ami kevés zenekarnak adatott meg eddig és ezzel (az én véleményem szerint, pedig anno rongyosra hallgattam az Omnio-t) talán a legjobb albumukat megalkotni.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.