Phlebotomized
Deformation Of Humanity

 

   Egy újabb szokásosan alábecsült zenekarral hozott össze a sors a holland Phlebotomized képében, akik valamikor az emlékeimben már ködösödő 80-as évek legvégén kezdték meg hányattatott életútjukat. A rövid életű Bacterial Disease amolyan kísérletező fiatalok gyülekezeteként játszotta a death metalt, miközben már egyre magabiztosabban építettem az oviban a homokvárat, majd némi tagcsere után 1990-ben véglegesítették a Phlebotomized nevet, melyre más találatot nem is igen fogunk kapni a holland titánoknál. Jött a szamárlétra az évtized első felében: demó, promó, EP és sok-sok őrült buli, melynek koronája a 94-es Immense Intense Suspense lemez lett. A lemezen death és doom metal keveredett, mindkettő a kornak megfelelő intenzitással és minőséggel, így igazi underground csemegévé vált a „nagyok” mellett, amit szerintem a halálfém születésekor létező rajongótábor igazi kincsként őrizhetett.

 

    A viszonylag erős, de azért kasszát nem robbantó kezdés után három évet gyúrtak a Skycontact című folytatásra, melyre rengeteget csiszolódott a csapat zenéje, a nyers vonalak mellett megjelent az a fajta darkos, gótikus hangulat, valamint progresszívebb felfogás, melyet szinte egyenes ágon kívánnak most visszahozni nekünk 21 év elteltével. A Skycontact nagyszerűsége ellenére ugyanis a zenekartagok mind másként látták a banda jövőjét, az ellentétek pedig földbeálláshoz vezettek a lemez kiadása után. Sikeres projektek azonban nem születtek a Phlebotomized romjain, így nem csoda, hogy a zsákutcákba futó Tom Palms gitáros 2013-ban újra elővette a nevet, melyekkel legnagyobb sikereit érte el.
 

     A csapat neve egyébként egy ősi gyógymódot takar magában, ami magyarul flebotómiát jelent (népiesen köpölyözés). A feltételezhetőleg már az ókorban is ismert ejárást egyaránt alkalmazták torokfájás, fejfájás, gyomorpanaszok esetén, amikor is a testben felgyülemlett, a betegség kiváltó okának tartott „rossz vért” egy érvágás kíséretében lecsapolták a páciensből.

    Öt éve tehát, hogy újra belefuthattunk ebbe az impozáns névbe, azonban a folyamatosan alakuló, formálódó felállás csak élő fellépéseket produkált és megjelent két, a régi időket felelevenítő válogatás is. Régi tagok jöttek-mentek, míg végül Tom maradt ismételten az egyetlen, aki a múltat képviseli. Az új lemezre megtalálta az egykori társak tökéletes klónjait, dalszerzőként pedig letette a rajongók elé Deformation Of Humanity lemezt így év végére, mely egyenes ágú folytatása annak, ami 97-ben megszakadt, immár modern, erőteljes hangzással párosítva. A hűvösen félelmetes borítót ezúttal az ukrán Elena Sai készítette, akinek munkáit egyébként is érdemes meglesni a honlapján. A fagyos tekintetű, sebektől hemzsegő gyermek tökéletes képi megjelenítése annak, amit zene terén tapasztalhatunk az albumon. Kegyetlen, reális, mégis a billentyűknek és a hegedűnek köszönhetően misztikummal tarkított anyagot kapunk ugyanazzal a stíluskavalkáddal, ami a zenekar sajátja volt egykor. Kimért, dallamoktól sem visszariadó death metalt kapunk monumentális kivitelben a több, mint 8 perces Chambre Ardente című tételben, hogy aztán gótikával és fájdalommal átitatott death/doom érkezzen a Descend To Deviance esetében. Akad itt skizofrén aprítás (Eyes On The Prize), félig-meddig instrumentális, szimfonikus őrületbe olvadó örömzenélés (Desideratum), melodikus death/doom tiszta énekkel (My Dear,...) és igazi retró csemege (Proclamation Of A Terrified Breed). A gyorsan elrepülő, egészen hosszúra rúgó 51 perces játékidő második felére pedig a zseniális címadó jutott, ami tényleg a lemez legerősebb dala, valamint két instrumentális tétel. Az egyik az Ataraxia II., aminek első része konkrétan egy 92-es demón keresendő…

 

    Bevallom őszintén, sokat pörgött a napokban a Deformation Of Humanity, de minden erénye ellenére sem tudom magam túltenni azon a gondolaton, hogy ennek a kiadványnak a 90-es évek végén kellett volna megjelennie és tovább emelnie egy éppen csak kigyulladó csillag fényét. Ebből az egyedi hangulatvilágból kisülhetett volna több jó anyag is, sőt, az elmúlt évtizedekben bőven produkálhattak volna fejlődést, finomodást. Sok egyéb lemezen túl meglepni már sajnos ez miatt nem fognak senkit. A csapat ismerőinek, kedvelőinek ettől függetlenül kihagyhatatlan nosztalgia buli lehet az új anyag felfedezése, akárcsak a kísérletezőbb death metalt keresőknek, mert ahogy régen, most is akadnak fantasztikus pillanatok…