D.A.C. - CFH
Rebel Meets Rebel

(2006)

Győr Sándor

2007. március 21.

0

Pontszám

9

Nem könnyű elfogultság nélkül írni, hiszen ez talán az utolsó munkája a tragikus véget ért Dimebagnek.
Mindenesetre érdekes kísérlet ez a lemez, nagyon jó dalokkal és, ha lenne igazság a földön, élőben is élvezhetnénk.

Nem lehet nem észrevenni, hogy több nótában (Arizona Rivers, Get Outta My Life) is a Cowboys from hell-éra riffjei köszönnek vissza (nem véletlen a C.F.H. rövidítés). És persze Dime gitárjátéka is felismerhető, annyira jellegzetes. Hiába más ez a stílus.
Aztán itt van az idén már 68 éves David Allen Coe, a veterán countryénekes, aki nem egy pacsirta, de nem is olyan műfajban nyomul az öreg, ahol ez alapkövetelmény lenne. A whiskey-áztatta hangja viszont akár védjegy is lehetne. Persze a saját műfajában Ő is ugyanolyan öntörvényű és kultikus figura, mint a „texasi cowboyok”.
Nem említettem még, hogy a ritmusszekció is egyezik a Panterával, vagyis a Vinnie Paul/Rex féle biztos alapozással nem is tévedhettek. Ennek ismeretében akár Pantera projectnek is nevezhetnénk a lemezt… még alapja is lenne…
Szóval ilyen „előzmények” alapján számítani lehetett arra, hogy nem mindennapi lemez fog kisülni a kooperációból. Természetesen ez így is lett. Összetették amilyük van és egy nagyon jó, country metal album készült, minden izzadságszagtól mentesen.
A kezdő kis hangjáték után belevágnak a Nothin’ To Lose-ba, ami egyfajta hitvallásként is felfogható. Aztán tele a lemez első fele hasonlóan erős nótákkal (a címadó, a hármas Cowboys Do More Dope). Később van lazulás a Heart Worn Highway-jel. Meg jönnek a további nóták, és természetesen mindegyikben van valami, amiért néhányan szívesen adnának éveket az életükből, hogy egy-két hasonlót tudjanak írni. Mégis egészen a No Compromise-ig nem kapja fel az ember a fejét. Mivel csak(?) jó nóták jönnek. Bár a 8-as Get Outta My Life sem piskóta, ez egy old school Pantera, még énekileg is. Ebben érződik talán legkevésbé a country. Visszatérve a No Compromise-ra, ez ismét akkora dal, hogy csak a Pantera legjobbjaival említhető egy lapon.
Aztán a lemezt egy laza kis akusztikus nóta zárja. Hangulatos.
A nóták szövegeit nem ismerem eléggé, de a címeik alapján mindenképp a szabadság, a kötöttségektől mentes élet szeretete lehet a központi téma.

A lemez hossza épp csak átlépi a 40 perces határt, ami mindenképp pozitív, hiszen a tizenkét laza, füstös nóta így végig érdekes, nem fullad unalomba. Szívesen nyomom meg újra a play-t a lejátszón.
Összességében számomra ez egy klasszikus lemez, még akkor is, ha a kiemelkedő nóták mellett vannak átlagosabb(?), kevésbé kiemelkedő(?), de semmiképpen nem gyengébb szerzemények is.

Ajánlom mindenkinek!
R.I.P. Dime!