A Nostradameus-ra egészen eddig mindenki úgy tekintett, mint egy harmadrangú az Edguy és a Helloween nyomdokain kullogó bandára. De most jött a Pathway album és minden a feje tetejére állt a banda háza táján. Mondhatni szinte stílust váltottak ezzel az albummal. Az eddigi power-metálos megoldásokat, ha teljesen nem is váltották fel, de háttérbe szorították a metalcore-ba hajló riffek. Sokszor hallani hörgést is, ami szintén nem volt jellemző. Néha már-már az In Flames neve is beugrott egyes gitártémák hallatán. Mégsem mondanám, hogy beálltak volna a metalcore hullám tucatbandái közé. Van valami egyedi, valami utánozhatatlan a zenéjükben, ami különlegessé teszi ezt a produkciót.
De…
Valahogy mégsem az igazi. Sokszor az az érzésem, hogy kicsit takarékra tették magukat a zenészek. Mindenki hozza, amit kell, de csak nehogy egy kicsit is megerőltessük magunkat.
Vannak itt slágerek, nem is egy. Ilyen a Wall of Anger, az Until the End, a Demon Voices vagy a lemezt záró The Untouchables. Találni gyönyörű balladákat, mint pl. a Not Only Women Bleed, de remélem, hogy nem arra utal a cím, amire először gondol az ember. 🙂 Azonban sajnos a lemez többi része eléggé lapos.
Összességében tehát nem volt túl jó ötlet a stílusváltás, az előző albumok mind sokkal nagyobb élvezetet nyújtottak. Egyénibb lett a zene, de ezzel együtt sajnos gyengébb is.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
