Gloomy Sunday
Beyond Good and Evil
Szóval előzetesen annyit tudtam, hogy stoner/doom/sludge típusú zene a Crowbar/EyeHateGod vonalról. Valamint, hogy orosz kiadónál jelent meg a lemez.
Nos, ezek nagyjából helytálló információk, bár az EyeHateGod hasonlításra nem vállalkoznék, (Ők eddig kimaradtak az életemből). A Crowbarnak is inkább a korábbi munkáihoz érzem hasonlónak. Ezen kívül kicsit utána járva (a nem túl informatív borítót is átböngészve) megtudtam, hogy a négytagú banda svéd. Az interneten is csupán a MySpace-en bukkantam rájuk, ahol szintén nem sok infoval lettem gazdagabb. Viszont legalább van három nóta a kíváncsiaknak.
Térjünk rá a lemezre, ami a debütáló anyaguk és ugyan rossznak még véletlenül sem nevezném, de messze még az is, hogy jónak nevezzem. Valahogy a hangzás tompára sikerült. Nem rossz, sőt az is lehet, hogy ilyet akartak. Meg az is, hogy kevés volt a pénz…
Rögtön az első nótában emlékezhetünk 9/11-re, Jari fájdalmasan üvölti világba a mondanivalóját. Megvan a zene, az „ének” és a szöveg összhangja is. Viszont a következő nóták nem hoznak újat, a Dead of season, a Xanor és a Beyond the light is elmegy mellettem minden hallgatásnál. Talán a Fluoxetin selena emlékezetes (ami egy rövid instrumentális szösszenet, amolyan intro-féle) és az ezt követő Burn out the sun, amit a csikorgó szólója miatt még be tudok azonosítani.
Hetedikként került a korongra az End trip, na itt sikerült iramot váltani, és egy kis tempós, rakenrollos dalt összerakni. Ez a motörheades gyorsulás jól is áll nekik, no meg a hallgató sem nyúl a stop gomb után. A nyolcas track, a Sunrise casualty is hasonló szellemben fogant. Ezekből kellett volna még egy pár és egy szavam sem lenne. Érdekes, hogy az utolsó, 15(!!!) perces nótában, bár teljesen nem térnek vissza a lemez első felét jellemző, vontatott, vánszorgó, monoton témákhoz, mégis sokat kivett belőlem a végighallgatása. Egyébként is a majd 51 perces lemez meghallgatása bizony komoly erőpróbát jelent.
A hangszeresek jól teljesítenek, nem játszanak bonyolult dolgokat (ez a zene nem erről szól), viszont nagyon együtt, azonos hullámhosszon vannak. Több nótában különböző hangbejátszások vannak, itt-ott ezeket kicsit funkciótlannak érzem.
A csomagolásra, főként a grafikai megvalósításra sem sok időt áldoztak véleményem szerint. Nem egy demós csapat különbet készít. A frontborító mondjuk illik a lemezhez, azt el kell ismerni.
Összességében ezt csak fanatikusoknak ajánlom, ha most akarsz a stílussal ismerkedni, akkor kezdd a fent említett nagyobb nevekkel.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.