Malacka és a tahó
1 deka: ZSÍR!

(2007)

Győr Sándor

2007. május 9.

0

Pontszám

8

Nem könnyű helyzetbe kerültem, amikor bevállaltam a Malacka és a tahó nevű zenekar legújabb anyagának bemutatását. Annyit tudtam előzőleg, hogy léteznek, valamint azt is sejtettem, hogy ezzel a névvel biztosan valami alter ízű zenét játszanak, ahol a szövegek fontos részét képezik a daloknak. Na, ebben nem is tévedtem.
Szóval, a zenekar tizedik születésnapját ünnepli ezzel a lemezzel, amit a borítón is jeleznek különböző módokon. Ez a harmadik albumuk és tartalmaz 13+1 tracket, bő 40 percben. Első hallgatáskor, megmondom őszintén ez igencsak nehezen telt el.
A lemez hangzása nagyon jó, bár az én főleg metálra hangolt füleimnek hiányoznak a gitárok. Helyettük a fúvósok vannak előtérbe tolva (keverve), meg a dob. Na és természetesen az ének. Bár két énekes van a csapatban, elsősorban a női a domináns. Pálfi Kriszta kellemes hanggal rendelkezik, engem kicsit Nagy Natáliára emlékeztet (Holló Színház) és ez, valamint a humorral bőven megspékelt szövegek kissé komolytalanná is tették a nótákat. Figyelmesebben hallgatva, azért inkább az irónia a helyes megfejtés.
A lemez nyitó- és zárónótája (+1-est nem számítva, ami afféle „bakiparádé”) a Buhera Mátrix című magyar filmhez kapcsolódik. A „Sajnos” a főcímdal, a „Konyec filma” meg vajon mi lehet…
Zeneileg változatos a korong, bizonyos határokon belül, természetesen. Engem kicsit – bár e téren nem vagyok túl járatos – ilyen kicsit jazzes, kicsit szvinges, kicsit operettes dolgokra emlékeztet, meg régi filmzenékre. De lehet, hogy ez teljesen hülyeség, másnak totál nem ilyenek fognak beugrani róla. Itt-ott viszont még a népzene (és nem csak a magyar) felé is elrugaszkodnak „A minden csajnál lácsó”-ban.
A szövegek meg… hát szokni kell, az biztos! Alapvetően nálam bejönnek az ehhez hasonló, szövegcentrikus alteros bandák. Középiskolás koromból (de rég is volt) a Rituális Rémtettek zenekar ugrik be hasonlóságként. Nem kifejezetten zeneileg, mondjuk a hozzáállás hasonló lehet, inkább a szövegek terén.
Az olyan sorok, mint a „szétloccsantjuk a nyámnyila nyulak nyúltagyát” (Köcsög vadászok!), vagy a „Fekete a café a fekete teraszon, Fekete a kofa is a feketepiacon” (Depi city) mindenesetre elgondolkodtat, hogy hányadán is állunk.
Összefoglalva – már, ha az eddigi csapongó gondolataimat lehet -, a Malacka és a tahó legnagyobb sikereit elsősorban az erre fogékony középiskolások és egyetemisták között arathatja. Mindenesetre néhány hallgatás után még tetszik is, szóval időt kell adni a lemeznek és még akár még kedvenc is lehet…
Nekem mindenesetre kedvem támadt a korábbi anyagaikhoz is.