Arch Enemy
Anthems Of Rebellion
Ha visszatekintek a 2003-as évre, tulajdonképp 2 album volt, amit nagyon vártam, nem csalódtam, és nehéz róluk elfogulatlanul írni. Az egyik a Nevermore, a másik ez. Ismét megpróbálom palástolni az elfogultságom, remélhetőleg több sikerrel, mint a Nevermorénél. Ez az anyag az Arch Enemy ötödik albuma, a női énekessel azonban a második. Nem tudom miért, de én valahogy Angela Gossowot tartom az Igazi Arch Enemy-hangnak, de ez szubjektív. Az album igazi melodikus death, bonyolult, nyakatekert szólókkal, ahogy csak Amotték tudják. Ilyen zseniális dalokat is csak két ilyen kattant ürge tud írni, mint Chris és Mike. Az album tekinthető egy konceptalbumnak, ami nem feltétlen hátrány. Minden szám a lázadásról, a világ hibáiról, a nép „vakságáról” szól. Az intró után rögtön következik a Silent wars c. remekmű, ami gyors tempójú, és van benne egy olyan állat szóló, ami egyből levett a lábamról. Azonban ez még csak az első szám, az első szóló. A második szerzemény dallamos, ami jól áll neki, és hozzácsaptak egy olyan gitárszólót, amit megszavaztam a legjobb szólónak 2003-ban:)) A Dead eyes see no future a következő szerzemény, ennek a nótának egy dallamfoszlányából épül fel a később következő Marching on a dead end road. És erre a kis akusztikus-instrumentális dalra robban be a lemez tetőpontján a Despicable heroes, ami egyből lezúz, elég kíméletlenül. Az utána következő 2 dalban annyi az újdonság, hogy az egyik Amott amolyan háttérvokálként is funkcionál, ami iszonyat jól hangzik. Eztán egy instrumentális himnusz, és a lemez záródala, a Saints and sinners, ami tökéletesen fejezi be az albumot. Az albumra szívem szerint nyomnék egy szép nagy 10-est, de nem teszem. Kilencest adok, hogy nehogy elfogultnak tűnjek:))
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.