Hát ez az album állatra sikeredett!!!
Az 1985 végén alapított zenekar elérkezett a sokadik albumához, ami hatalmas lépés lehet a zenekar számára a népszerűség felé. A nyolcvanas-kilencvenes évek death hulláma sodorta a színtérre a német csapatot is, és azóta is töretlenül gyártják az anyagokat.
Utoljára a zenekarral a kilencvenes évek közepén találkoztam, de igazán akkor nem fogott meg a zenéjük, pedig akkoriban mindent felfaltam, ami death metal volt. A mostani albumuk, az Atlantica azonban mély nyomokat hagyott bennem.
Ahogy ez az album indul, az nem semmi! Olyan őserőtől duzzad a Reich of Phenomena, hogy a gyomromat kifodítja! Egyszerűen akkora erő árad ebből a számból, hogy nem tudom halkan hallgatni! Amint elindul, csak azt veszem észre, hogy a vol+ gombot nyomogatom és kaparászok fülhallgató után! Kicsike orchestra-val indul, aminek a művi, megtört szinti-hangszínek külön értelmet adnak. A prütyik után jön a tipikus death zúzda. Ebből az ember azt gondolhatná, hogy itt sem lesz semmi extra, zúzás-zúzás hátán. Aztán jön a bakancs a pofámba: a refrén! Háttérvonósok, háttér kórus tele jóhangú tinipicsával!!! Na jó, nem biztos, hogy tinipicsák, de olyan Gaia hangulatot varázsolnak a fejhallgató két szivacsa közé, hogy az egyértelmű jelzés (felálló szörzet) azonnal jelentkezik. Ekkora refrént death-metalba nem hallottam már a Day of suffering óta! Persze az Atrocity nem hasonlítható a Morbid Angel-hez, csak az érzés hasonló, amit a szám kiváltott belőlem.
Második tétel: Superior Race. Itt már az elejétől háttérben végig szintiszőnyeg van, plusz a szokásos death gyilkolászás. A kezdés fényében ez a második számocska halványodni látszik, sok extra nincs benne, végigsöpör rajtad, sajna nyomtalanul.
Aztán jön a komótosan cammogó Gods of Nation. Van valami magávalragadó ebben a bólogatós témában, valami letargikus. Aztán jön a kritikus pontja a számnak, a refrén. Sajna a bácsi énekelni akar! Nem kellene neki! Nem idevaló a nyafogás! Ide valami ősi, mindent elpusztító, gyomorból fakadó morajlás kellene! Bár minél többet hallgatom ezt a nyafogást, annál inkább betalál, de nagyon elüt a hörgéstől. Azért emészthető.
Ichor – sokat sejtető akusztikus gitárprütyivel indul, amire szépen építkezik a gitár, dob és basszus. Aztán jöhet a lendület, ami valami modern hangulatot követ. Megfigyeltem már a zenekarnál régebben is, hogy nem a tipikusnak mondható death-ot játsza, hanem mintha elegyítene több műfajt is, de úgy, hogy messziről felismerhető death maradjon. Ebben a számban a riffelés élményszámba megy, egészen a refrénig. Ezt megint kihagytam volna…szerencsére nem túl hosszú a refrén, így jöhet megint a gyilkos riffel megáldott verse rész! Ez a versetéma nagyon el van találva! Kedvet érzek leakasztani a gitáromat az állványról! A szóló is elég egyénire és sajna rövidre sikeredett, de talán így a leghatásosabb.
Enigma – egy lassabb szerzemény, már-már doomosnak mondható. Itt tiszta énekkel kezd a bácsi, amit sűrűn cserélget hörgő énekkel. A refrén megint nagyon betalál a női kórusokkal! Kicsit a Soilwork munkásságára emlékeztet, talán a modernebb hangzás és szemléletmód miatt.
Aztán jön a zene Balázs fülére írva: Morbid Mind. Keleties gitárzúzda, thrash-os gitáralap és itt még a tiszta ének is megbocsátható. Nagyon király alapriffből építkezik ez a szám is! Ez a szám végigsöpört rajtam. A végefelé még megtörik a ritmust, itt végleg kész vagyok!
Az Omen egy hatásvadász kis intrószerű átvezetőszám, narrációval. Drakulafilmekben tökéletes lenne. Itt nem zavar sok vizet, az alaphangulat már megvolt az első számmal 🙂
A Cold Black Days-t nem igazán értem! Ez is olyan Soilwork-ös. Szerintem akkor tudna igazán nagyot szakítani a német formáció, ha az első számhoz hasonló dolgokkal rakodna tele egy albumot. Ez a szám teljességgel jellegtelen.
Szerencsére a lendület visszatérni látszik az Atlantean Empire-val. Középtempós zúzdával indul és a verze itt már szerencsére hörgős. A refrénre visszatér a tiszta ének, úgy látszik ez is az Atrocity koncepció része. Ez a szám egy picit visszanyúl a death-os hagyományokhoz, a hangulata mindenesetre engem visszavarázsolt 92-be. Már ami a verséket illeti.
Nos ez a 15 számos cd a maga 55 percével próbál valami pluszt beleadni a death metalba, de igazából úgy érzem, hogy a zenekar ezzel az albummal megnyitott egy kaput, ami mögött elágazik az út. Ha maradnak a death alapú tételeknél, amiket kórusokkal, szintikkel manipulálnak, szerintem a jó utat választják, ha viszont a tiszta (néhol nyafogós) énekkel is operálnak a jövőben, akkor nem hiszem, hogy megmarad a jó kapcsolat a banda és köztem. Mindenesetre ez az album kellőképpen izgalmasnak mondható ahhoz, hogy szánjon rá az ember 55 percet. Ha meghallgatod az első tételt te is így fogod gondolni!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.