Fura egy banda a Gentlemans Pistols. Négy rendkívül szőrös fiatal srác, akik
önmagukról annyit mondanak, hogy ők egy rockzenekar akik rockzenét játszanak,
de persze ez nem teljesen fedi a valóságot. Az igazság az, hogy Ők az utóbbi
évek legjobb újonnan a felszínre bukkanó rockzenekara akiket hallottam!
Már a nyitó „Just A Fraction” első pár hangjától összefostam magam. Akkora 70-es
éveket idéző hangulata van a dalnak, hogy leírhatatlan. És mégis rendkívül
modern az egész. The Hellacopters és Fu Manchu. Egyértelműen e két banda stílusára
tudok csak utalni.
Az „Out Of The Eye” pedig olyan, mintha a Deep Purple legendás és korszakalkotó
In Rock albumát a korábbi énekesükkel, nem Gillan mesterrel készítették volna el
Blackmore apóék. Eszméletlen energikus dal, pörög tőle az ember rendesen.
A „Heavy Petting” címet viselő harmadik szerzemény pedig a Led Zeppelin „Dazed and
Confused” dalához hasonlítható. Merthogy ez a riff egyértelműen felismerhető,
ám mégis önálló alakba lett öntve.
A „Widow Maker” már ismét a lendületesebb dalokhoz csatolható, valamicske Uriah
Heep és méginkább Jethro Tull ízekkel.
A maga több, mint 4 percével a leghosszabb dal díját elnyerte a „The Lady”,
de van valamivel több is van benne . Mégpedig az a Deep Purple-szerű felpörgetés,
amit a dal közepén hallhatunk, majd ismételten visszalassítanak a lassabb Jethro
Tull vizekre.
A „Lying and Fooling” sajna nem nevezhető a legeltaláltabb szerzeménynek, de bele
sem lehet kötni. Kiváló szólóval díszített dal ez is, mint a többi és árad
belőle a zene szeretete, a zenélés öröme.
A „Mistress Mistrust” megintcsak a Deep Purple/Led Zeppelin vonalon folytatja.
Nagyon tetszik benne, hogy az énekes egy kicsit bátrabban is kieresztette
a hangját, mert bár se nem olyan hangterjedelmű, mint egy operaénekes, se nem
olyan egyedi rocktorok, mint a már említett rocklegendák, de nagyon kellemes
orgánummal rendelkezik.
A „Creamy Lid” és a „Vivid Wonder” két olyan rövid szerzemény, hogy megunni biztos
nem lehet. Tuti koncertfavoritok, egyszerűen ledöngölnek és megaláznak.
A lemezt záró „Parking Banshee” újra a Led Zeppelin életműből merít egy jó nagy
kanállal.
Nem valami újjal előrukkoló albumról van tehát szó, dehogyis! De ez az alig 30
perces anyag talán képes visszaadni azt a hangulatot, amit a rock zene
hőskorának nevezett években azok az akkor még nagyon is fiatal, ám rendkívül
tehetséges, ma már legendás emberek megalkottak és halhatatlanná tettek. Azt a
valamit, amit minden ember keres a saját életében. A szabadságot, a szerelmet,
a függetlenséget, a vadságot, a kompromisszumoktól mentes életet. Azt az érzést,
ami hajtja az embert tovább, ami legyőzhetetlenné teszi. A ROCK ZENE EREJÉT!
Én sajnos túl fiatal vagyok ahhoz, hogy tapasztalatból beszéljek ezekről a
dolgokról, mégis elég öreg, hogy meg tudjam érteni, át tudjam érezni mindezt.
Ajánlom mindenkinek, aki szereti a már említett bandákat, aki nyitott a régi
bandák hangulatvilágára vagy aki egyszerűen csak jól akarja érezni magát egy
igazi rock album hallgatása közben.
A banda MySpace-es oldala: http://www.myspace.com/gentlemanspistols
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.