Mikor a kezembe vettem az olasz Disowned debütáló anyagát, nem tudtam mi vár rám, mindesetre a külsőségek – mint az összefröcskölt-kent CD lemez, vagy az igényes booklet jót sejtetett, a lógójuk egy kicsit a HIM-es, de magát a promót úgy kaptam meg; mint „metalcore a buzibb fajtából”…
Igazából erről szó sincs, hiszen a provincia di pisa-i srácok inkább egy túl emocionált nem is igényes, de nem is igénytelen, egy picit művészkedő, de azért művészi igazán mai könnyen emészthető neo esetleg nu metál lemezt hoztak össze. De mit is takar ez a kiszáradt, s levéltől mentes, szomorú égig meredő ágak keringője? 46 perc érzelmet és érzékiséget, kissé lerágva, kissé futószalagról leemelve, de azért mégis eladható mélységbe taszítva a kedves – vagy kedvetlen hallgatót…
Előre vetítettem, hogy az igazi gond a lemezzel, hogy a trend kitermel ilyesmiket, és ha ezt mondjuk 10 éve rakták volna le, akkor igazán másként néznénk rájuk, de a jelen, az bizony most van, ahogy az érzelmek színes kavalkádjának gyermeteg, kissé indi pop, kissé emo, kissé nu metál íze is. Olyan bandák sorakoznak fel a hatások között, mint a Deftones mélyebb és művészibb lecsengései, a Linkin Park ki tisztulásai és bedurvulásai, és a kissé iparias és elszállós jelleg miatt a Tool neve is be-beugrik. Tipikusan az a banda, amelyik ha fel is vet egy masszívabb témát, éppen csak addig rugdoss és görgeti maga előtt, amíg nem váltja fel valami leállós, elkorcsosult félig műanyag, félig valós dallam zuhataggal. Avagy megmutatják a foguk fehérjét, de a lenyomatokat csak pár harapásig érezzük, mégsem tudok igazán haragudni rájuk, még ha tisztán kivehető is a divat és a pénz-éhség meglovagolásának ismervénye, mert kellemes kis zene, és a tudással sincs gond, csak olyan semmilyen. Na jó, egy picit mély, és a külsőségek is nagyon jól sikerültek, ami a borítót illeti, s nem a zenekart… Mai tini lányoknak való muzsika, nekik rengeteg értéket adhat, s egy lapon se említhető a magyar No Thanks-szel vagy Anti Fitness Club-bal…
Regéket zenghetnék és ormokat mászhatnék meg, hogy szépítsem a tényt, s a remek friss levegő, még a végén valóban pozitívan hatna a begyulladt hörgőimre, de ettél még a limonádé hibrid nem lesz, sem kemény, sem magával ragadó… nem rossz anyag, de nem is jó, olyan közömbös, s ez nagyon nagy baj egy olyan album esetében, mely éppen a mély érzelmekről akarna szólni, avagy gyönyörű madár, tökéletes szárnyakkal, és színes tollakkal, csak néma, és repülni képtelen.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.