Rövid intro után csap bele a budapesti Chief Rebel Angel legénysége – Felföldi Peti (ének, bőgő, Kiss Barnabás (gitár, vokál), Pándi Balázs (dob) – hogy elkalauzoljon Death Rock City-be. A lemez címe egyben utalás is a stílusra, mert a death rocknál jobb meghatározás nem jut eszembe, ha be kell határolnom a csapatot. Itt alap a Motörhead, aztán erre jönnek rá a deathes dolgok. Nyilván hatással volt rájuk a svéd Entombed (a nevük is onnan van pl), meg mintha érezném bennük a svéd Backyard Babies hatását is. Szóval rock and roll ez, kicsit
bedurvítva, jól felpörgetve.
Szóval a fenti elegy egy ütős, pörgős félórás lemezt eredményezett. Tizennégy tétel és a leghosszabb is éppcsak három és fél perc körüli (Sour To Jive). Szóval nagy variálás nincs. Pörögnek a dalok, az adrenalin ott cirkulál az erekben. Ha koncerten is hozzák ezt a teljesítményt (még nem volt szerencsénk egymáshoz sajnos, de rajta leszek az ügyön ígérem!) tuti tarolnak.
Egyedüli problémám az anyaggal, hogy a hasonló témák, tempók nem könnyítik meg túlságosan a befogadást. Én már tizenegynéhány meghallgatás után kezdem ugyan elkülöníteni a nótákat, de még így is oda kell figyelnem.
A már említett Sour To Jive például már csak azért is kilóg kicsit a sorból, mivel ott még amellett, hogy szólóra is ragadtatják magukat a tempókkal is variálnak. A dal második felében különösen tetszik az a kissé elszállós instrumentalizmus.
Az énektémákon én még dolgoztam volna, kicsit megjegyezhetőbbé, változatosabbá téve a kórusokat illetve a refréneket, szerintem nagyobbat ütött volna az anyag. Mert ugye ott a Jakab Zoli (BTS) vendégeskedésével készült The Dead Bird Song, ahol nagyon jót tesz a nótának a dallamosabb ének.
Pár dalt azért kiemelek, amiket valamiért kiugrónak érzek. A Rolling and Tumbling igazi RNR,
a szólója tökéletes. A The 57 Deal-t meg Dr. Máriás (Tudósok zenekar) szaxofonbetétje is kiemeli, amellett, hogy jó kis zúzda.
A lemez zárótétele egy kis instrumentalizmus, megnyugtatóan hat. Nekem a Planet Caravan-t idézi.
A hangzással viszont semmi probléma, régies, de ugyanakkor nagyon is ütős lett. Szűcs Szabiék megint jó munkát végeztek a Parkplatz-ban.
A borító nincs túlspirázva, viszont engem egyszerűségével meggyőzött.
Hogy összegezzem, nem egydimenziós zenekarral van dolgunk, bár első hallgatás után annak is tűnhet a Death Rock City-t megalkotó trió. Nálam jobban működnek az album azon nótái, amibe több dallamot sikerült csempészni. Így a következő lemeznél ezt az irányt javasolnám, és akkor nálam nyerők lesznek.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.