A kazincbarcikai Frost nyugodt szívvel nevezhető a magyar szcéna egyik veterán zenekarának. Talán némileg csalókának tűnhet az, hogy a tizenkét éves Frost-nak a Black Shining csupán a második vérbeli nagylemeze, ám aggodalomra semmi ok, hiszen bőven vannak kiadványai a formációnak, de ezek valamiért mindig kislemez, vagy egyéb formátumban kerültek nyilvánosságra. Gondolom nem újdonság senki számára, hogy a Frost-nál bekopogtatott a szerencse, amikor három évvel ezelőtt a Paragon Records lemezszerződést kínált a zenekar részére, ennek a frigynek lett a gyümölcse az Extreme Loneliness Fragments újrakiadása. Ekkoriban minden szem a Frost-ra szegeződött, hogy mekkora ismertséget tud majd magának kovácsolni az amerikai kiadó révén. Aztán végül nem jelent meg több lemez a Paragon-nál, amelyen Frost logó díszelgett volna. Az okokat pontosan nem ismerem, ám elég ,,magyarosnak” tűnik ez a történet.
A Frost azonban nem torpant meg, hanem vérátömlesztés ment végbe a zenekaron belül, s újult erővel, új arcokkal kovácsolódtak tovább a dalok. Kalinka István ex-énekest sajnálom egyedül, ám a többi változást üdvözlöm, nekem úgy tűnik, hogy professzionálisabb irányba indult meg az új tagság, eddig szunnyadó energiák szabadultak fel, a Black Shining soha nem hallott technikai hozzáértésről tesz tanúbizonyságot. Nekem mindig is ezért tetszett ez a zenekar, mert magyar berkeket tekintve egyedülállóan profi módon írják meg a számokat. A szintetizátor továbbra is elengedhetetlen kellék a bandánál, szerencsére nem teszi gótikussá a nótákat, hanem ellenkezőleg a pogány metal ösvényén marad a zene alapjáraton. Ha nagyon rést keresünk a pajzson, akkor megjegyezhető, hogy nem túl ötletes az ének és erőtlen is helyenként. A gitárosok maradandót alkotnak, nem elkoptatott black metal riffeket hallhatunk, máshol dallamosabb, epikus betéteket. A The Flying Back (part two) outro igazán élvezetes perceket tartogat a lemez végére, nekem a Drudkh és az Astrofaes ugrott be a hallgatása alatt.
A hangzásra nem lehet panasz, így kell megszólalnia egy stúdiólemeznek a XXI. században. A lemezre felkerült valami érdekes sugallat révén egy multimédiás részleg, ezt a klisét túlzottan nem értettem, lévén mégiscsak black metal zenekarról van szó… Ennyire nem kellene kiszolgálni a rajongói igényeket, haha.
Aki eddig ki volt békülve a kazincbarcikai Frost kiadványaival, az most sem fog csalódni. Minimális változást érzek az atmoszférikus-pogány black metal irányába az eddigi munkássághoz képest, de ez természetes, hogy is nézne ki, ha egy veterán banda minden egyes lemeze ugyanarra a kaptafára készülne?! Bátran kóstoljatok bele ebbe a Nokturnal Mortum-os pogány vonalba, hiszen a Frost nem lanyhult fabatkát sem!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.