Bár a borítónak ezt a gyönyörű kissé talán oltósan is naiv virágos bookletet raktam be, azért elárulom, a kapott promó iszonyat puritán megoldása nem hogy zenei oldalra, de még a kisházba se való. Nincs logó (pontosabban ami van, azt nem tekintem annak) és persze nincsenek valós számcímek is, avagy a beleszarós művészlélek hatalmasat mutat be az egész tetves kurva világnak. Teszi ezt a két srác egyenesen New York-ból, Justin Foley ének és gitár illetve Thad Calabrese basszus és még segítségükre van a dobgép ismétlődő csattogása, mely miatt egészen Godflesh szerűvé válik a dolog néhol.
Műfajilag ők maguk punk / metal / minimálnak határozzák meg zenéjüket, mely miatt több okból is eszembe jutott a brooklyni 1-Speed Bike formáció, de zeneileg a The Austerity Program valóban metálosabb, kevésbé kísérleti, na de azért korántsem könnyű eset… Annál is inkább, hiszen olyan nevek ugrottak be elsősorban erről a puritán 44 percről, mint a Godflesh és az EyeHateGod kisérletibb és dallamosabb megtérései. Hiszen alapvetően az egész nem más, mint tört riffek katonás sorrendje, rendszerbe szedve – máskor rendszertelenül az érzések szárnyának adva, néhol kiegyenesedésnek (ilyenkor van, hogy olyan dallamossá lesz, hogy szinte már post-rock kategória – azonban nem ez a jellemző!), sípolások, zajok, egyszerű vastag basszus, csattogó gépi pergő és lábdob. Az utolsó dal pl. erősen emlékeztet pár témájában a korai Helmet-re, míg mondjuk a Song 18 tipikus EyeHateGod…
A végeredmény, pedig tömény antiszocialitás massza, szaggató lélekharanggal, és megrepedt józanság tudattal, melyben kicsit benne van a grindcore-ra és ipari zenékre jellemző elidegenedett, barátságtalan post-urbánus íz, és persze rengeteg ős lehetne felsorolható, az egészen underground avantgárd zajkeltéstől a dallamos és korántsem mély beteljesedésekig, és még így tovább…
http://austerityprogram.com/
http://www.myspace.com/theausterityprogram
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.