Ismerkedjünk meg egy hasítással a fekete éjszakából, a fejsze élén megcsillanó fénnyel, s a hús oltárának fakadó nászával, avagy a svéd Nåstrond-dal. A göteborgi két fős csapat kitartóan gyártja sötét és okkult erőkkel telt korongjait 93 óta, a szóban forgó Muspellz Synir immár a negyedik nagylemez a sorban, amit számtalan split és demó előzött meg. Nem koncert zenekar – ennek ellenére a hangszerek sem szólnak stúdiószerűen, sem gépien – hiszen Karl NE két kezével formázza meg az éneket, a gitárokat és a billentyűket is, míg Arganas a dobokért és egyéb kiegészítőkért felelősként hezitál a szertartáson. Sokak számára, ha Göteborg neve hangzik el, kapásból a melodikus death metal 90-es évek eleje-közepe virágzására gondol, melynek a mai metalcore pofátlan reinkarnációi, de a Nåstrond esetében minden fekete hívőt meg kell, hogy nyugtassak, ez bizony black metal, ám nem az a kásás – anyám szerint bekapcsolták a porszívót egy kis méhkaptárral megfejelve, hanem az az igazi, hamisítatlan göteborgi mélyre hangolt – hörgéssel teli – black metal, na de lássuk!
Aki még nem ásta bele magát a black metálba, annak furcsának tűnhet ez a búskomor közel egy óra, hiszen éppen a fekete fém az a szinte már performance műfaj, mely az ambienttől, az ipari kásán át a klasszikus zenébe vagy éppen a minimál black’n’roll-ba hasad. A Nåstrond zeneileg valahol a zürichi fiatal életű Amon zenei megoldásait sorakoztatja fel a Burzum – Filosofem albumának kimért, mély és rideg atmoszférájával. De megemlíthető a gyorsabb témák alapján (pl. Eldrök) a Beherit vagy a Myrkr, illetve amilyen elitista módon összeáll némelyik dal s amennyire a kísérletüket boncolgatják a hallgathatóság és hallgathatatlanság határán – a késő Emperor is szóba jöhet, de csak megérzésből fakadóan. Így tehát a hipnózis és a hallucináció illetve a hasadni vágyó agyféltekék skizofrén malmai szépen őrlik az őrület penyhedt kalászát, lisztjéből a haldokló nők kenyeret sütnek az omladozó kemencében, csont-bőr gyermekeiknek és uraiknak… Amúgy a Nåstrond fiúk nem a sebesség rabjai, a dalok többsége középtempós, néhol már szinte doom – ilyen téren az első Bethlehem korongot lehetne párhuzamba állítani (pl. Mouth of the Sea). Hogy a két svéd arc mennyire gondolja komolyan a fekete mágiát, az egyiptomi halottas könyvet és rúnákat – azt megmondani nem tudom – mindesetre a logó nevetséges és egyáltalán nem illik ez a sátánfasza féle kecskefejjel megyek neki a szűzlánynak dolog, de ők tudják…
Mielőtt még nagyon lehúznám őket, s valami ócska ponttal zárnának, le kell azt is írnom, hogy a dalok többsége komplex, változatos és dinamikus, a gyors és kásás tekerések nem állnak nekik jól, a melankolikus bólogatások viszont iszonyatosan ütnek. Ahogy a kántáló és a tisztaénekkel előadott hangszermentes barlangban vagy kápolnában való szétomlás hatását keltő Agios is. Egy szó, mint száz – mert még rengeteg dolgot emelhetnék ki – ha nem is remekmű, de egy igencsak erős produkcióval lett gazdagabb a sötét zenékre éhes fémhálózta sereg. S éppen az a jó ebben a lemezben hogy változatossága hihetetlen, a mély ambient merülések (pl. Passing Beyond Light ), a dallamok és lassú részek, a gyorsak és a szinte punkos egyszerűségű pattogások, a kísérleti hangvétel és a kidolgozottság, a tisztaság és a militarizmus csapongása, mind de mind az új Nåstrond lemez alkotó elemei, avagy nincs romlott a komponens, ha nem tisztul le a kémcső…
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.