Ha azt mondom, hogy az Exposed Guts dobosának mellék projectje, akkor kinek esik le? Szerintem senkinek, hiszen még a komolyabb death és grind arcok se vágják a dolgot. Akkor némi tiszta víz abba a bizonyos pohárba; az Exposed Guts 97-ben alakult és 2003-an jelent meg az eddigi egyetlen nagy lemezük The way of all flesh címmel, ám ez sem egy olyan anyag, amit kötelező ismerni, semmi világmegváltást sem tartalmaz, ahogy az azt megelőző 3 demó se, evidensen!
Nos, éppen ez a legnagyobb baj a cikkünk tárgyával is; a kieli Erben des Zorns-sal. A csapat 2003-ban döntött úgy hogy zenélni kezd. Zeneileg masszív thrash, német nyelven, és a hatások betegségét két viszonylag kultikus csapat közé zárhatjuk be, ez a backnangi Totenmond és a weilheimi (korai) Schweisser.
A gyűlöletes tett borítójának első felvonásának egy ideig nézegettem a borítóját (ami mellesleg egy beállított fotó 5 perces PS melója vérrel és kosszal kenve össze), mire rájöttem mire is utal az egész. Ugyanúgy gyermekbetegség, mint maga a zene. Igazából a tudással semmi gond sincs, viszont a dalok nem állnak úgy össze, ahogy kéne, a Schweisser féle penge riffek csak néhol gyalulnak – igaz ott nagyon jól, míg a Totenmond fajta belassult doom részek és death metal szántások nem igazítják ki a végeredményt eléggé. Nem hinném, hogy 2008-ban – mikor egymást érik a technikásabbnál technikásabb korongok és még így is a befogadó válogat és lehúzza őket a hatások és lopások miatt – akkor azzal kéne időt tölteni, hogy egyáltalán egy CD tartalma összeálljon egy egésszé. Itt ahány dal van, annyiféle, aztán mégis valahogy mind ugyanarra a pontra állnak be, ez a halmaz, pedig a középszerűség. Kapunk feelinges rock ’n’ roll szólókat a Peiniger-ben, vagy izomból őrlést a Tod im Pit-ben, de valahogy az egész korongot, a maga 48 percével átjárja a középszerűség; az elmegy, a nem rossz, a majd alakul, a majd lesz valami atmoszférája. S ezen igazából a végére felpattintott három bonusz dal se változtat sokat a 2005-ös demójukról. Mondjuk a Engel und Dämonen rendesen korai Slayer riffekkel örvendeztet meg, míg a Das Böse középtempós haláltusa a végére egy kis sebességgel, a Pesimismus, pedig ugyanazokat a megoldásokat sorakoztatja fel, amit a nagylemez többi része. A nyelvi közeg nem zavar, nem is nagyon lehet érteni az acsarkodó hörgésből a szövegeket, de nekem amúgy sincs semmi bajom a német nyelvvel, a Balaton mellett nőttem fel, megszoktam már egy ideje és a hatások közt említett két csapat is nagy kedvenc (igaz a Schweisser egy ideje elkurvult), még sem tudok az Erben des Zorns koronggal mit kezdeni!
Az is az igazság mellé tartozik, hogy a Hasswerk I valójában szerzői kiadásban jelent meg 2007-ben, majd a Noise Head Records kiadta ez évben felpumpálva a hangzást és a végére a korábbi demójukról három számot. De valójában mit változtat ez a tényen? A zenei piac ontja a jobbnál jobb albumokat – melyek többsége lelketlen és hatásoktól görnyedező, s akkor jön az Erben des Zorns – bátran, és még addig se jutunk el, hogy kiktől merítettek, hiszen a nóták se állnak össze egésszé! Van ám itt bátorság kérem szépen, bár el tudom képzelni, hogy élőben a dalok rendesen ütnek – hiszen kellően parasztok, de így lemezen hallgatva nem több mint egy félresikerült Totenmond adaptáció némi korai Schweisser-rel. Majd legközelebb srácok…
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.