A köröstarcsai Leponexx hattagú csapat. A KabinLáz zenekaron keresztül ismertem meg őket, és bár az aktuális daluk, a Húsdaráló tetszett, be kell valljam, egy-két hallgatás után azért nem emelkedett ki a mezőnyből.
Aztán úgy hozta a sors, hogy közösen kezdtünk dolgozni az EP promóciója kapcsán és ha már így alakult, jobban megismerkedtem a dallal és lehetőségem nyílt hamarabb megismerni a másik két dalt is. Meg kell mondjam, egyben hallgatva már elsőre is meggyőző volt az EP, főleg az előző anyaghoz képest.
A három gitárral felálló banda Nekünk Texas címet viselő háromszámos anyagán egyszerre hozza a modern groove-os dolgokat és a hagyományos metal megoldásokat. Ezek mellett eszköztárukban megtalálhatók a melodeath, az old-school death és a black metal elemei, de felfedezhetőek a modernebb műfajok, mint például a metal- és a deathcore jellegzetességei is.
A 2017-es Brutális Majális még egy nagyon a pályája elején járó, útkereső zenekar gyerekbetegségekkel teli bemutatkozása volt. Nem is fogott meg, bár el tudom képzelni, hogy koncerten azért működhetnek egyes dalok.
A friss EP-n viszont egy feszes és összeszedett csapat hallható. A gyulai No Silence-ben készült anyagon bebizonyosodott az az örök igazság, hogy a kevesebb néha több. Itt ugyanis nincs üresjárat. A Húsdaráló címet viselő dalt már 2019-ben megjelentették digitális formában, ráadásul egy egész okés imidzsklipet is forgattak hozzá.
Nem szaroztak a Nekünk Texas-on, hisz rögtön egy olyan tétellel kezdenek, ami nem épp rádióbarát hosszával hívja fel a figyelmet. Az emlékezetes ugyanakkor modern és találó címet viselő (#pokol) mindjárt egy hét perc fölötti darab és ahogy indul, abból egy nagyon harapós kedvében lévő csapat képe sejlik fel. A dal hossza alapján lehetne kicsit túljátszott, de mégsem érzem annak. A szövegben persze semmi olyat nem hallunk, amit ne fogalmaztak meg már sokan, de ötletesek a verzék, emlékezetes a refrén és még a ritmizálással is elégedett vagyok, mert a viszonylag sűrű sorokat is jól és elég változatosan adja elő Szabó Lázsló frontember.
A Húsdaráló nyitánya nekem a SOAD dolgait idézi, majd egy jó kis zúzós dal kerekedik belőle, ami jó értelemben slágeres, de úgy, hogy közben érdekes is tud maradni és a súly és a mondanivaló sem rendelődik alá ennek. Ráadásul a jól bejáratott visszafogott verze kirobbanó refrén is működik, nem izzadságszagú. Igazi koncertnóta lehet, amibe viszont sikerült olyan finomságokat is csempészni, ami miatt érdemes odafigyelve hallgatni.
A záró tétel, ami egyben a címadó szám is, szintén nem sok lélegzetvételt enged a hallgatónak. Az interjúban arról beszéltek, hogy a refrénről kapta a címét, mert az olyan vadnyugati hangulatú. Van benne valami, de nehogy valami country-ra számítson bárki is!
A dal jól felépített, ahol kell, ott váltás jön, a narrációt sem érzem benne elcsépeltnek, illik oda.
Ebben a dalban viszont úgy érzem, kicsit még dolgozni kellett volna az énektémákon. Itt azért a zúzós zenére érkező vokalizálás kicsit feladta a leckét Lacinak. Kihozta belőle, amit lehetett, de azért kicsit az érthetőségen javítanának a szellősebb sorok. A dalhoz készített szöveges videóért viszont jár a pacsi.
A három dal tehát mondhatni egy új kezdet, hiszen a banda ezeket a dalokat jegyzi közösen, az előzőt még egy más felállásban írták. Itt viszont a később csatlakozott bőgős (Bede Attila) szerzőként is kivette a részét. Bár az első hallgatásokkor még nem feltétlenül jön ki – akkor maximum egy jó zúzós anyag képe marad meg a hallgatóban -, ha további esélyt kap az EP, akkor azért hallható, hogy nem csak poénból van három gitár és a ritmusszekció is jól teljesít.
Összességében ez egy jól sikerült anyag, amit remélem hasonló folytatás követ hamarosan!
A teljes EP:
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.