Hogy hogyan is lehet úgy egy világhíres zenekar stílusában játszani és alkotni anélkül, hogy lemásolnánk? Nos, ezt a képességet emelte közel mesteri szintre debütáló albumán az egyszemélyes, Mézenfutó nevet viselő projekt feje, Hencz Balázs Mihály. A 2025. nyarán életre hívott, industrial metal vonalon tevékenykedő zenekar, még születési évének utolsó hónapjában adta ki első korongját, melyet azonos című dala után, Űrlény névre keresztelt. A művész már 14-16 éves korától dolgozni kezdett saját szerzeményein, mire 30 dal elkészültével úgy döntött, első adagként egy 11+1-es tételsor keretében, a nagyközönség elé tárja kitartó munkájának eredményét. Mivel korai és termékeny alkotó tevékenysége miatt késő lett volna egy teljes zenekar bevonása a képletbe, így egyelőre továbbra is maradnia kellett a solo formáció elgondolásnál. Bár azt hiszem, ezt az igencsak igényes, jól kigondolt és megvalósított, bő 47 perces ötletcsokor meghallgatása után nem is nagyon bánhatjuk.
Az erősen homemade módon folyamatos hatást gyakorló Rammstein – mely szinte egyértelmű minta béli szándékosságot sejtet – és a némi System Of A Down beütés jelenléte ellenére, kiváló, karakteres anyaggal nézhetünk szembe. Színes zenei világa ugyanis olyan műfajokkal vetekszik érintőlegesen, mint a techno, az alternatív és progresszív rock, valamint az olykor gyermekdalokra emlékeztető hangulat mellett, gitár és énektémákban a hardcore (Döner) és black metal (Balatonszéplak alsó) sötét műfajai, melyek nyomokban ugyan, de tetten érhetőek. Az alkotó személyiségéről, vagy éppen annak fejlődéséről nem is beszélve. Elkészült lemeze ennek abszolút lenyomatát tükrözi, mindezt általában már – már az idegesítő határát súroló, kamaszos mutálásra utaló énekstílussal és gazdag, elvont szövegvilággal mesélve el. Sötétséggel, nosztalgiával, reménykedéssel és szeretettel átitatott témái közt szerepel a serdülő kor és a felnőtté válás konversz kérdésköre, mely folyamatos elektronikus zenei kísérettel támogatva a modern technológiák szorongató és bizonytalan korába van belehelyezve. A remekül megfogalmazott, jó néhány emlékezetes sorral jellemzett, mindenkit érintő élethelyzetekkel és hangulatokkal így rendkívül könnyű azonosulni. Központi, groteszk címadó szimbólumként az űrlény is tökéletesen megálja a helyét, mely mind zeneiségében, mind tartalomvilágában jól illeszkedik a Hencz Balázs Mihály által kialakított, industial alapokon nyugvó atmoszférába. Mintha kamaszként mi is az űrből jöttünk volna: nem tudjuk kik vagyunk, hol járunk és mit is keresünk itt.
Az album jól megtervezett szerkezete pedig a dalok sorrendjében és felépítésében is kiválóan megmutatkozik – természetesen a jó öreg precíz, német Rammstein mintázatba belesütve. Folyamatosan éles kontrasztok vannak jelen a gyors és lassú tempóváltások, a gyermeki játékos hangnem és könyörtelen riffek, valamint a hörgő, rekedtes üvöltések és gyerekdalokban hallható énekstílus között. A korongot érzelmileg gyakran hullámzó, a vidámság mögött is ott lappangó melankóliával és szorongással, de még gyerekes, kontrolállatlan dühhel, és hatalmas, szeretetre éhes szívvel átitatott dalok kísérik végig – akár egy kamasz. Nagy, olykor pillanatokig egészen katartikus és hidegrázós kicsapongásaik közepette azonban rendre megtartják színvonalukat, nótába foglalt fülbemászóan dallamos, gömbölyű riffjei és karcoló refrénjei közül pedig nincs igazán rossznak mondható, csak kevésbé erős. A lemez húzó dalai közül így nehéz egyet is kiemelni, én azonban mégis az album közepe tájékán, szerkezetéhez illően szétszórt Dőner-t, a címadó Űrlény-t, és Végleg bezárt-ot, valamint a black metalt súroló Balatonszéplak alsó-t mondanám. Pörgős, éles, izmos riffjei, erős dalszerkesztése, ízes szövegvilága és változatos ének témái a nagy egészet nézve ugyanis, itt domborodnak ki a legjobban. Gyorsan végig haladva azonban, a dallamosan zúzós, megfogó kezdés után, albumtörés jön az Olyan vidám lágyságával, megnyugvásával és gyermeki szeretetével, mely hangnemét tekintve testvérként a Hópelyhek és égihajó című számmal egyfajta központi szerepbe foglalja a korong combos, szorongató közepét, ahol a Fekete és a már említett Végleg bezárt helyezkedik el.
Ez utóbbi visszatekintés és vágyakozás a múltba, megbánás az elszalasztott, soha vissza nem térő dolgokért. Az utolsó 2/3-ad pedig a többi részhez hasonlóan könyörtelenül robog tovább, a kiemelteken kívül pedig itt sorakoznak fel a legerősebb dalok. Zárásként pedig az 1984-es olasz vígjátékra utaló, Legyetek jó, ha tudtok című Napoleon Boulevard feldolgozás hangzik fel bónusz trackként, melyet talán a lemez leggyengébb dalaként írnék le. A szám egyfajta búcsúzás a kamaszkortól: romantikus és nosztalgikus érzelmekkel telített visszagondolás a felnőtt korból, a hátunk mögött hagyott nehéz, ám csodálatos évekre. Összegezve tehát, a tavalyi év december 5-én szerzői kiadásban napvilágot látott Űrlény-t, joggal nevezhetjük erős debütáló albumnak, mely így igencsak sokat ígér a későbbiekre. A jövőben biztosan előveszem még.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
