“Van térerő, nincs képzelet
Halomra vesszük a mérgeket”
Új generáció
A sárréti csapat első két lemeze között egy év telt el, de én még most is azt érzem, hogy kicsit érlelhették volna a Kelet népe albumot. Bár jól sikerült és szeretem is, valahogy mégsem éreztem olyan összeszedettnek, mint a bemutatkozó anyagot.
A harmadik lemez esetében jóval hosszabbra nyúlt a két lemez között eltelt idő (ne feledkezzünk meg azért az akusztik EP-ről sem, szerintem az segíthette is a dalszerzés folyamatát), ami szerintem a javára is vált az anyagnak. Kiérleltebb lett a tíz dalos album, nem is érzek üresjáratot. Amellett, hogy megvannak a jól ismert Mudfield jegyek vannak olyan újdonságok is, amikkel a határaikat kintebb tolták. Nincs szó azért azok feszegetéséről, de olyan eddig nem vagy csak kevésbé használt elemek is hangsúlyossá váltak a dalokban, amik az anyag javára váltak. Ilyen például a Menedékben hallható elektronika, ami sejtelmessé teszi a dalt vagy említhetném a címadóban a folyamatos kétlábgépes témát.
Az Ébresztővel igencsak megadják az alaphangot, remek koncertnyitó dal lehet belőle, ami a legszebb Mudfield hagyományokat mutatja. Remek dallamok, fülbe ragadó refrén, fiatalos lendület, ráadásul több síkon is értelmezhető a mondanivaló. Nagyon szeretem Máté szövegeit, mert mindenki megtalálhatja bennük azt, ahol épp tart az életében. (Ha úgy tetszik, értelmezhető az egyértelmű mondanivaló, a felszín is, de ha mélyebbre akarok menni, akkor találok benne mögöttes tartalmat is.)
A Káros szenvedély egy hagyományos metal dal, amit a mondanivaló mellett számomra a csordavokál, meg a klasszikus gitárszóló is vonzóvá tesz, annak ellenére, hogy ez eddig nem volt jellemző.Az Őrlángban hasonlóan – az előző lemezhez – vendégénekes is hallható a Dawn for Whatever-es Diószegi Kiki személyében, valahogy erősebbnek is érzem, mint a múltkori kooperációt. Kikivel valahogy természetesebbnek is hat a dal, mintha csak Máté hangján szólalna meg.
Megmondom őszintén, megjelenésekor nem tetszett a Szív. Nem segítette a klip sem, sőt, talán el is vonta a figyelmem a dal értékeiről. Mert – ahogy ez majdnem általánosan kimondható – a refrén a legjobban sikerült Mudfield témák egyike és hát a dalban a két gitáros (Marci és István) olyan hagyományos metal szólót ereszt meg, ami rég pályán lévő zenészeknek is becsületére válna.
Ami az előző lemezen az Állat vagyok volt, azt itt az Új generáció hozza. A dal szépen lassan vált kedvenccé, köszönhetően a találó és sajnos nagyon igaz soroknak (lásd e cikk mottóját!). A lemez erénye, hogy kellően változatos és pont elég hosszú. Nem érzek rajta olyan számot, amit lehagyva erősebb lehetne. Külön öröm, hogy nincs olyan érzésem, hogy az elején ellőtték a puskaport, mert itt a végére is olyan dalok kerültek, amiket immár kedvenceimként jegyzek.
Azt meg kell még említeni, hogy ahogyan eddig is erős volt a grafikai oldal, abból most sem engedtek. Különleges borítót kapott a Szörnyeteg. Sőt, nekem ez a kedvenc borítóm a csapattól. Ha közhelyes akarnék lenni, a Mudfield a harmadik lemeze eldöntötte, hogy ezzel a csapattal hosszú távon kell számolni. Nem csoda, hogy a managementnek hála sikeresen tudna koncertezni és úgy használják ki a lehetőségeiket, hogy közben szerintem nem kell sokat várni, hogy újabb szintet lépjenek.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.