Night Crowned
Hädanfärd

(Noble Demon • 2021)
dimmurtal
2021. július 19.
2
Pontszám
9.5

Mindössze egy évet kellett várni a svéd illetőségű zenekar második albumának megjelenésére. Azt is gondolhatnád, hogy akkor ez egy összecsapott, elkapkodott alkotás, de gyorsan meg kell, hogy nyugtassalak – a zseniális első lemez, a 2020-as Impius Viam folytatása szintén fantasztikusra sikeredett! Úgyhogy amennyiben szereted a halhatatlan Dissection zsenialitását, a Dimmu Borgir érzelemgazdag zeneiségét, az Immortal jégbe fagyott durvulatait, esetleg egy kis Emperor féle profi progresszivitásra, vagy netán a Behemoth képviselte alvilági izzásra áhítozol, akkor jó helyen jársz. Ez a szám szerint kilenc szerzeményt tartalmazó korong ugyanis az előbbiekben felsorolt monstrumok mindegyik stílusjegyét magában hordozza.

A svédországi Göteborgból származó zenekar 2016-ban kelt életre egykori és jelenlegi Dark Funeral, Nightrage és Cipher System tagok összefogásának eredményeként. A Henric Liljesand (billentyű, gitár, bőgő), Janne Jaloma (dobok), Johan Eskilsson (gitár, tiszta ének), és Ken Romlin (ének) műhelyében a legnemesebb alapanyagokból összekovácsolt fémötvözetet, a már a fentiekben említett Impius Viam című albumot kettő EP és kettő single vezette fel. A black metal berkekben óriási sikert aratott anyag méltó előfutára volt az idei lemeznek, hiszen egy év elteltével a Hädanfärd személyében máris csodájára járhatunk a következő fergeteges alkotásnak.

A sötétséget és a túlvilágot megéneklő, a világvégét hirdető koncepció ezúttal az énekes, Ken Romlin által megálmodott történeten alapszik, mely történet a halállal való találkozásokkal foglalkozik. Mindemellett az egyes dalokhoz a Romlin által lejegyzett értelmezések és magyarázatok nyújtanak némi segítséget a minél hatékonyabb érthetőség érdekében. A booklet sajnos nem áll rendelkezésemre, de magam is kíváncsi lennék ezekre a magyarázó írásokra. Az eredetileg egy olyan dupla album kiadását tervezte a zenekar, amely a dalok angol és svéd nyelvű változatát is tartalmazza, ennek ellenére a Hädanfärd csak svéd nyelven jelent meg. Mindez persze semmit nem von le az album értékéből, sőt, az anyanyelv használatával sokkal puritánabb, sokkal hitelesebb és őszintébb marad a teljes zenei összkép. Az már a nyitódal első hangjainál egyértelművé válik, hogy ezúttal bizony egy olyan sokoldalú, profin megkomponált black metal anyag született, amilyen nem minden nap kerül a hallgatóság elé. A Nattkrönt ugyanis azonnal elkápráztat szélvészgyors, ugyanakkor precíz, dallamos, emocionális dalszerkezetével. Hallgatása során egy olyan világban találhatod magad, amely sötét, és kegyetlen, letaglóz, megsemmisít és felemel. A gitár olyan fület gyönyörködtető dallammal operál, amely rögvest megragad az emlékezetedben. A dalhoz készült egy szöveges videó is, melyet a zenekar az alábbiak szerint kommentált:

„Ültél már valaha éjjel teljesen nyugodtan egy erdőben? És közben hallgattál minden hangot, vagy csak a kísérteties csendet? Ez egyfajta éjszaka iránti tisztelgés a részünkről. Dallamos, gyors, nehéz, fülbemászó és agresszív black/death metal dal.”

Night Crowned - Nattkrönt (Official Lyric Video) Melodic Black Metal | Noble Demon

A következő dal, a Rex Tenebrae a Dimmu Borgir szimfonikus black metal orgiáinak leggyönyörűbb pillanatait idézte fel bennem. Az igaz ugyan, hogy itt nincsenek túlsúlyban komolyzenei elemek, de a háttérben megúszó billentyűfutamok és a kórus éneklése kétségkívül olyan hangulatot teremt, amilyet csak a Shagrath vezette csapat képes varázsolni ebben a műfajban. A Fjättrad című dalhoz készült videót a zenekar a következőképpen vezette fel:

„Az élet törékeny, és akár egy pillanat alatt is könnyen elvehető. Az élet ugyanakkor lehet kín, amely bilincsbe ver, és nem hajlandó elengedni. yt

Night Crowned - Fjättrad (Official Music Video) | Noble Demon - New album out NOW!

Az Ett Gravfäst Öde megjelenhetett volna akár egy Dissection lemezen is. Olyan csodálatos a hangulata, annyira fagyos és túlvilági, hogy az ember szinte a tarkóján érzi a kísértetek leheletét, miközben halálra váltan veszi tudomásul, hogy a bokája köré fonódó rothadó ujjak igyekeznek őt a sírba rántani. Maga a címadó egy instrumentális, akusztikus átvezető, amely engedi egy picit fellélegezni a lemezt, ugyanakkor kézen fog és elkísér a következő kapuhoz, melyen belépve az örök éjszaka mélységes feketeségével találod szemben magad. A jeges szél a csontodig hatol, a viharként süvítő Gudars Skymning  hangjai zokogó lelkedbe marnak. Mire rádöbbensz, hogy úton vagy a teljes megsemmisülés felé, kegyetlen hóviharként támad rád a Människans Förfall. A gitárok által életre keltett fagyos harmóniák szárnyain sodródsz a teljes megsemmisülés felé, melyet a lemez legkomplexebb, himnikus köntösbe öltöztetett, atmoszferikus száguldása, a Grått & Ödelagt személyében érkezik el érted. Szenvedéseidnek az Enslingen vet véget, melynek hangjai között ott pislákol a remény.

Ráncos arcodat az ég felé fordítva ugyan oszlani kezdenek a sötét felhők, de a fény már sohasem jut át rajtuk. Örök magányra ítéltettél az éjszaka fogságában. A rajongók és a kritikusok legnagyobb örömére a Night Crowned ismét egy fantasztikus kiadványt tett le az asztalra, amely egy impozáns, dühvel, melankóliával és  őserejű pusztítással bőven átitatott alkotás. Megidézi a dicsőséges ’90-es évek skandináv remekműveiben szunnyadó hangokat, melyek a zenekar előadásában új értelmet nyernek. A Hädanfärd egy olyan black metal album, amely a stílus minden erényét magában hordozza. Őszintén ajánlom minden underground zenét kedvelő olvasónak, mert biztos vagyok benne, hogy ez a lemez mindenkinek fog kellemes perceket okozni. Az idei éve egyik kiemelkedő alkotása.

Night Crowned – Hädanfärd (2021) (2 komment)

  • boymester boymester szerint:

    Nagyon teli vagyok lemezekkel és megmondom őszintén, bíztam benne, hogy valami jófülű rácuppan erre a promós anyagra, mert k.va jó lett szerintem is. Köszi az írást!

    • dimmurtal dimmurtal szerint:

      Pontosan ezért választottam ezt a lemezt, mert szerintem is óriási dalok vannak rajta! Örülök, hogy tetszik az ismertető! 🙂