Eddigi lemezismertetőim alapján talán már megállapítható az a tény, hogy nem kenyerem a negatív hullámok terjesztése. Biztonsági játéknak is fel lehet fogni a dolgot de szinte mindig olyan bandákról próbálok írni akiket már ismerek és kedvelek. Ha esetleg mégsem akkor tudom, hogy olyan stílust képviselnek ami számomra kedves. Egyszerű oka van a dolognak: ezeket a stílusú zenéket hallgatom a legtöbbet így ezeknél van a legnagyobb esélyem elhitetni a kedves olvasóval, hogy tudom is, hogy miről beszélek. A Perdition Temple is egyike ezen bandáknak, nagyon régi szerelem a mienk, kiváló bandáról van szó aminek áthatja a DNS-t az Angelcorpse. Utóbbi brigád nem is véletlenül kerül előtérbe, a Perdition Temple ugyanis leginkább Gene Palubicki szerelemgyereke, aki Pete Helmkamp-pel egyetemben alapította az angyalhullát. A 2009-ben Tampából indult csapat a negyedik lemezét készül kiadni ami a Merciless Upheavel nevet kapta. Nem csalás, nem ámítás 4 feldolgozás foglal helyet egy 33 perces lemezen. A korong feléről beszélünk…én eleve nem vagyok túl nagy barátja a feldolgozásoknak, számtalanszor volt olyan érzésem, hogy csak a helyet foglalják egy korongon. Persze lehet ezt jól is csinálni, minden attól függ, hogy az adott csapat milyen módon közelíti meg az általa választott dalt. Na de, hogy a felét elfoglalják egy kiadványnak a feldolgozások…egy ilyen erős albumokkal teli évben ez olyan, mintha a Perdition Temple egy amputált lábbal, mankóval a hóna alatt állna rajthoz a 100 méteres síkfutás olimpiai döntőjéhez.
Először is lássuk kikről beszélünk amikor a Perdition Temple-ről van szó: Gene Palubicki szerezte a 4 új dalt valamint a vokál és a gitár fronton is őt kell keresni, egyértelműen ő a lelke a csapatnak. Továbbá Alex Blume kezében bőg a basszus és Ron Parmer dobol. Mindegyikőjük számos egyéb bandában megtalálható, unalmas perceik nem nagyon lehetnek. Gene nem véletlenül a szíve és a lelke a Perdition Temple-nek, bőven az ő zenei múltja köszön vissza leginkább a zenében. Blackened death metal-ről van szó aminél régi vaskohókra jellemző fojtogatóan pokoli hangulatra és tűzről pattant brutális riffekre kell számítani. Az album címadó dalával kezdünk vagyis a Merciless Upheaval fogja elsőnek bekönyökölni a dobhártyánkat. Akik eddig is rajongtak a Perdition Temple-ért azok megnyugodhatnak, szinte semmi sem változott a Sacraments of Descension óta. Ugyanazt az izzó lávafolyamot kapjuk amit ott hallhattunk. A leheletnyit techinkásabb megoldások és jó kis mini szólók ebben a dalban is megtalálhatóak.
A hangzás jónak mondható, mindent remekül hallani, egyedül a lábdobbal állok hadilábon, írógépesre sikerült egy kicsit. A dalok felépítése itt sem a tipikus refrén-kórus, jóval izgalmasabbak a felépítésük. A darálásba jut egy kis thrash-es kiállás és több remekbe szabott szólónak is örülhetünk. Gene vokálja szinte ugyanolyan mint az előző albumokon, megtalálta az arany középutat a black és a death metal stílusok között. Execution Swarm néven kapjuk a következő szeretetcsomagot, jelenthetem a helyzet változatlan, még mindig odabasz a Perdition Temple. Ahogyan azt már említettem az Angelcorpse masszívan áthatja az itt hallott kompozíciókat. A Morbid Angel gonosz ikertestvérének is nevezhető duó stílusát remekül hozzák, persze kópiáról szó sincs. Egy kicsit technikásabb stílust képvisel a Perdition Temple, nem tolják annyira az arcunkba a riffeket. Persze itt is akadnak könnyen megjegyezhető témák de ebben azért az Angelcorpse erősebb volt. A Redemption Abattoir kifejezetten pofás riffekkel és feszes blast beat szekciókkal rúg tökön mindenkit akin nincs még a napszemüveg és a töltényöv. Változatosan és tempósan hömpölyög a dal, unalomnak a nyomát sem fedeztem eddig fel.
A gitár kifejezetten erősen szól de azért nincs túltolva a szteroid, természetes és tiszta hangzása által könnyen nyomon követhető, hogy mit játszik Gene. Ron Parmer dobjátékát is mindenképpen ki kell emelnem, atombomba a játéka, kifejezetten jó hallgatni a lemezen hallható profizmusát. Az In Thrall of Malevolence igazán dögösen, tökösen kormányozza tovább ezt a mindenen áthatoló gőzhengert. Szóval ami új a Merciless Upheaval-ön az bejövős, semmiképp sem csalódtam a hallottakon. Újat ugyan egyáltalán nem mutatott, sőt szinte egy az egyben folytatja az előző album által képviselt stílust de ezt igazán meggyőzően teszi a Perdition Temple. Na de most jön az általam egyáltalán nem várt B oldal amin a feldolgozások vannak. Tényleg elgondolkodtam, hogy nem-e járt volna jobban a csapat ha itt megállnak és csak simán rábiggyesztik, hogy EP és aztán cső van. Mindegyik dalnak az eredetijét meghallgattam még közvetlenül a feldolgozások előtt, noha mind a négy bandát természetesen kívülről fújom. A kanadai thrash egyik jeles képviselője az Infernal Majesty az egyik kiszemeltjük a fiúknak. A Skeletons in the Closet a None Shall Defy című legendás lemezükről lehet ismerős. A gyík király által díszített lemezborító szerintem mindenkinek a retinájába égett.
Annyi reményem volt, hogy talán belevisznek egy kis egyedi színt vagy megoldást a dalba de sajnos csalódnom kellett, versfelmondás van. Bitang jó a szám, egy árva másodpercig sem vitatom de ennek egyszerűen nem látom sok értelmét. Ebből a négyesből a személyes kedvenc bandám a Shub Niggurath, egyszerűen imádom a The Kinglike Celebration című albumukat, erről az albumról a From the Stars, Nyarlathotep-et nyomják. Sajnos itt is copy paste üzemmódban van a Perdition Temple, innentől már semmi reményem nem volt a Morbid Angel és a Pestilence számoknál sem. Még egyszer szeretném kihangsúlyozni, imádom mind a négy bandát és a Perdition Temple-t is de egy teljes értékű albumon szerintem nincs helye négy feldolgozásnak. Különösen nem egy 33 perces albumon, inkább várhattak volna még pár évet a srácok a dologgal és egy eredeti számokkal teli albummal mind jobban jártunk volna.
Az új számok ütnek, semmi kétség efelől, igaz sok újat nem fognak mutatni. Az előző lemez által halad tovább a Perdition Temple és evvel az ég egy adta világon semmi gond nincs. Mégis annyi lett a pontszám amennyi, mivel ha én Morbid Angel-t szeretnék hallgatni akkor azt is fogok betenni és nem a Perdition Temple feldolgozását. Ugyanez vonatkozik a többi feldolgozásra is, egyszerűen nincs semmi értelme a létezésüknek. Ahogy már fentebb is leírtam egyszer, ha egy EP-t kaptunk volna, mondjuk egy feldolgozással akkor én is kussolnék de így ilyen felállással nem tehetem. Remélem nem csinál ebből rendszert a Gene művek mert minden rajongásom ellenére azt kell, hogy mondjam, hogy ez így sovány lett. A Merciless Upheavel június 24-én fog megjelenni a Hell Headbangers Records kiadásában.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.