Mostanában a németek eléggé csendben vannak a doom színtér tekintetében. Sok kedvencem származik tőlük, köztük igazán nagyszerű, különleges kiadványokkal. Most viszont jó ideje nincs semmi, úgyhogy a legkisebbnek is örülni kell. Ezzel a szemléletmóddal álltam neki a Zschopau nevű kisváros szülötteiként anyakönyvezett Petrified zenekar bemutatkozó anyagának. Amit érdemes tudni róluk az az, hogy tevékenységüket még valamikor 2005-ben kezdték meg, aminek eredményességét két demo megjelenése bizonyította 2009-ben és 2012-ben. A bemutatkozás elkapkodásával tehát semmiképp nem lehet őket meggyanúsítani és a vádlottak padjára cibálni, ugyanakkor a létezésük jogossága sem teljes mértékben győzött meg azok alapján, amit a beszédes címmel ellátott Old Farts Doom lemezen hallottam. Érdekesség mindezek ellenére akad a zenekarral kapcsolatban, hiszen az lenne a fura, ha egy ilyen régi csapattal eddig ne találkoztam volna, csupán vissza kellett ásnom a tudatalattimig, hogy ráeszméljek pár dologra. A zenekar logója például marha ismerős volt, így biztos vagyok benne, hogy valamelyik demóval már összefutottam. Ennek oka pedig elég egyértelmű volt: ebben a csapatban folytatta pályafutását egy bizonyos Thomas Schulz énekes, akinek Dreaming nevű bandája számomra kultikus értékekkel bír.
Kevesen ismerik a leginkább Pentagram befolyás alatt álló, pszichedelikus hatásoktól sem mentes heavy/doom csapatot, pedig két nagylemezt is hagytak maguk után. Az elsőt még 99-ben adták ki Tý volœý címmel, a másodikat, ami igazán nagy kedvencem, egyszerűen II. címmel még 2006-ben. Mindezt azért is érdemes megemlíteni, mert a Dreaming egy eléggé minimál doomot játszott, ami mégis igencsak hatásos tudott lenni a jól megírt daloknak köszönhetően. A Petrified mögött álló alkotói szándék is ebbe az irányba mutat, de a végeredményre biztosan nem fogok ugyanúgy emlékezni. Ennek okát két tényezőben határoznám meg: az első ugyebár az eredeti csapat szétszéledése (az itt hallható zenészek javarészt sludge körökből érkeztek, ami a hangzáson is tetten érhető), másrészt az a gyenge, demós megszólalás, amit elvileg több éves munka eredményezett. A tételeket ugyanis az információk szerint 2016 és 2022 között rögzítették. Nagy kérdés, hogy hol porosodtak még jó pár évet és miért úgy szól, ahogy az első kiadványok?
Az Old Farts Doom azért nem vall teljes szégyent, hiszen az tagadhatatlan, hogy rutinos arcok állnak mögötte, tehát megvannak a maga erős pillanatai. Biztosan nem sorolnám ezek közé a lemezt nyitó Esoteric Chick című szerzeményt, ami egy mocskos-koszos, szinte már punkos agymenés. Mondhatnánk, hogy egyedi egy doom lemezen, de létezik a világban egy Caskets Open nevű zenekar, akik ennek igazán nagy mesterei. A folytatásban érkező Bergmann, Bergmann már a szokványos mederben halad és igazából nem egy rossz darab, csak nincs egyetlen kapaszkodója sem az utolsó percben hallható gitárszólón kívül. Thomas hangja itt már kijelenthetően nem azon a szinten mozog, amivel annak idején megismertem. Ne gondoljatok egy világmegváltó dalnokra, de amit az ezredforduló idején produkált, az makulátlanul őszinte és a maga módján húsba maró volt. Ezzel ellentétben itt azt érzem, hogy azért került fel a lemezre, hogy az ne csak instrumentális sludge riffgyakorlat legyen. A 4 és fél perces Mountain March hoz végre valamennyit abból, amit a nevéhez kapcsolódó projekttől elvárhatunk, ahogy a monumentálisabb Giants Return sem vall szégyent, bár az az egyszerűség-nagyszerűség kombó nem működik teljes mértékben, amit a legszívesebben hallottam volna a formációtól. A töredezett témákkal operáló Ravens Claw inkább érdekes, mint jó, viszont visszatér a Pentagram érzés. A lemezt a The Final Song zárja egy jó 10 perces cammogással. Lassulásainak, robbanó témáinak itt egészen megfelelő a nyers hangzás, még ha ez a tétel sem fog bevonulni a sludge/doom metal dalok örök panteonjába.
A zenekar minimumra zsugorított közel 20 éves munkássága nem állított fel magas elvárásokat, de ettől egy kicsit több érdekességre, jobb dalokra és egy kellemes visszatérésre számítottam. Mindenből csak ízelítőt kapunk a 36 perc során, szóval csak akkor ugorjatok neki, ha nem sajnáljátok ezt a csekély időt valami új, de igazából marha régi felfedezésére.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
