A természet ereje alapvető inspirációs forrást jelent, főleg, ha az erőre összpontosító metalról van szó. Az viszont, hogy mindehhez egy zenekar hogyan kapcsolódik, viszonyul, már nagyon sokrétű lehet. Megjelenhet a szépség iránti tisztelet, a legyőzhetetlen erőtől való félelem vagy ezek számtalan kombinációja a hangsúlyok megfelelő változtatásával. Én kimondottan kedvelem az ilyen produkciókat, hiszen legyen szó az óceánok magányos mélységéről (Ahab), vagy a kozmosz emberi léttől teljesen elkülönülő misztikumáról (Darkspace), esetleg a vastag hótakaró alatt nyögő, fagyott erdőségek sikolyáról, mindig akadnak olyan hangulatok, érzelmek, amiket érdemes meglovagolni. Pont a koncepciója miatt kezdett el érdekelni a portugál Phenocryst augusztus végén érkező bemutatkozó anyaga is, ami nem találta fel az elemek középpontba állítását, de egyetlen természeti jelenségre fókuszálva hozta össze a Cremation Pyre korongot. Nagy meglepetés nincs, akinek van szeme, láthatja a borítón a lávatölteteket égbe okádó vulkánt és már képbe is kerül a csapat kedvenc témakörével. A tektonikus lemezek mozgása szintén olyan energia, ami túlmutat az emberen, így mindenképp érdekesnek ígérkezik a dolog, főleg, hogy ez talán még nincs is annyira csúcsra járatva. Olyan ez, mint a klasszikus cápa kontra víziló probléma: előbbiről évente készül vagy 5-10 film (folyami cápától a zombicápán át a cyborg cápáig), miközben az utóbbi jóval több ember haláláért felelős.
Az más kérdés, hogy a rutinosnak mondható zenészekből álló horda mennyire tudja visszaadni azt a súlyt és brutalitást, amit egy tűzhányó kitörése tud bemutatni. Céljuk eléréséhez sem egy túl kreatív megoldást választottak, hiszen alapvetően egy simának, gördülékenynek nevezhető death metal bandával állunk szemben.
Ugyan a kiadványhoz mellékelt levélben olyan hangzatos dolgokat is találunk, hogy a zenekar némi doommal és sötét pszichedeliával kívánja feldobni alapvető stílusát, sajnos azt kell mondjam, hogy ezekből még jóval többet is el tudtam volna viselni a végeredményben. A doom metal egyértelmű nehézsége adott lenne a témához, a vulkanikus tél, a parázsló puszták illúziójának megteremtéséhez némi elszállós hangulat is adná magát. Egészen jól indul például az album a Pinnacle Of Death málházásával, amibe aztán gyorsan berobban az ocsmány hörgéssel párosított zúzda. Megállíthatatlan és pusztító menetelés ez, de a death metal rajongói számára nem sok új hangot, hangulatot fog adni. Ezzel szemben a jóval hosszabb Astonishing Devastation már változatosabb formáját kínálja a pusztításnak. Nagyvonalúbb riffjei közé ékelve jól működnek a gyors robbanások és a dalszerkezete sem annyira sablonos. A két szerzemény tendenciája egyébként szinte végighúzódik az egész lemezen: a rövidebb, „tüzesebb” tételek nem túl izgalmasak, a hosszabbak valamivel átgondoltabbak és érdekesebbek. Különösen igaz ez az Embers Of An Ancient Fire és a Volcanic Winter kettősére, amelyek számomra a lemez csúcspontjait jelentették fifikásabb témáikkal.
A halálfém kedvelőinek nyújthat kellemes perceket ez az anyag, produkció terén sem érheti panasz a zenekart, de a témában sokkal több van, mint amit egy ismerős panelekből álló death metal lemez képes felölelni. A borítókép viszont nagyon tetszik, stílusosan oda lehetne helyezni egy tucat fagyos tájképet ábrázoló black metal CD kupac közepére. Az egyetlen meghallgatható dal mellé ide szúrom nektek a csapat korábbi EP-jét is, ami szépen felvezeti az érkező anyagot…
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
