Pirkan
Kettős

Necron
2025. november 27.
0
Pontszám
10

Időtlen univerzumra és ősmúltra nyitott kapukat a budapesti psychedelic folk együttes 2019-es bemutatkozó lemeze. A zenekar nevével fémjelzett album egy megdöbbentő hatásfokkal bíró kiadványként debütált. Egyesült benne határokon túlívelő kozmikus energia és hagyományok iránti tisztelet. Zenéjükben a tradicionális hangszerek (Pl: kobza, citera, furulya, doromb), ambient elemek, tiszta és torokének vegyül, amivel az ősi energiákat idéznek meg. Az első kiadványukat követte a 2022-es Holy Amnesia, ami kicsit elkanyarodott elődje zenei irányvonalától. Itt sokkal hangsúlyosabban reprezentálta magát a dark ambient vonal. A hangszerek mélyebbre húzódtak ebbe a sötét alapba és így teremtődött  meg ennek a korongnak a sajátos atmoszférája. Noha, a Holy Amnesia érdekes anyag lett, de sokkal inkább vártam volna az elődjének a zenei folytatását. Bandában olyan zenei potencia és energia képviseli magát, mit kár lett volna egy már jól ismert és bejáratott ambient-dark-folk produkcióban önteni. Ez a muzikális értelemben vett visszakanyarodás végül is három évet váratatott magára, ami a most megjelenő Kettős címre keresztelt kis-albumban teljesedik be.

A kiadvány borítója (Scintillae produkciója) is már sejteti, hogy itt most ismét egy dinamikusabb, energetikusabb zenei utazásban lesz részünk. Gyakorlatilag ez hangjegyek formájában már meg is fogan Az ördög útja című nóta felcsendülő dallamaiban. Lobogó szer-tűzből felszabaduló szikraként szállnak a magasba a csillagos ég felé törő lüktető népi rigmusok és verbunkos ritmusok. Nagy örömmel konstatáltam, hogy „ez az a Pirkan, amit én vártam”. Dobban a világegyetemet megrengető felszabadult örömteli érzés, ami a zenében csúcsosodik ki! A mesterségesen alkalmazott deprimáló jelzőkből kovácsolt béklyókból szabadít fel minket ez a nóta, amivel egyből ott találjuk magunkat az őseink boldogságtól tobzódó, igazi értékei mellett. Ezt a felemelő darabot követi a Kerek a szőlő levele. Az én értelmezésem szerint ez az anyag zeneiségére is ad egy kis utalást, noha, lehet, hogy valójában nem ez szolgáltatott a címválasztás apropójául.  Ugyanis a tradicionális hangszerelés mellet keveredik a dalban Kollár Wágner László által életre keltett elektronikus betétek.  Az vokál tekintetében a lemezen a férfi és a női ének egyaránt képviselteti magát. Kiváló módon ötvöződik a népies ízvilág és a sámánisztikus vonal is. Ez utóbbi elsősorban Qingele torokénekének köszönhető, amíg a női fő-énekszekcióról az USÁ-ban élő Gorondi Kaba gondoskodott. A tétel feltörő kakofonikus áramlásban csúcsosodik ki, de nagyon is tudatos és szabályozott módon tesz ezt, így egyfajta modernitásba öntött szabadon ívelő hagyománytisztelet formázódik meg. Noha, tőlem kicsit távol állnak az elektronikus ütemek, de ennek befogadásában rengeteget változtam, így ezt a megoldást is nagy elismeréssel konstatáltam. Merész, ugyan akkor roppant elegánsan megvalósuló lezárást hallhatunk, ami átvezet minket a lemez címadó, és egyben lezáró tételéhez.

Pirkan - Kerek a szőlő levele (new song, 2025)

Kaba szokatlan, ugyanakkor nagyon is érdekes és nem utolsó sorban emlékezetes felütéssel indítja a dalt. Psychedelicus vonal itt erősebben képviseli magát, mint az előző két számban, de pont ettől lett valami elképesztő ez a produkció. Itt aztán tényleg elszabadulnak az energiák! A Kőszegi Zsolt (dobok, háttérének), határozott és igen súlyos ritmusszekcióját Szilasi Tamás citera játéka díszíti. A húros hangszerek repertoárja itt még nem ér véget! Sütő Gábor kobza (és fúvós hangszerek) kísérete is óriásit dob a lendületen. Itt már teljesen elszabadul az ének, tobzódik az öröm, a tánc! A hangszereken csiszolt tűz fellobbanó lángnyelvekként torlódnak a magasba!  Hihetetlen erőt tudnak ezek a népi hangszerek felszabadítani! Gyakorlatilag már szinte minden zene-eszközből létezik digitális verzió. Ezt én igazán jónak tartok, mert ezek elérhetőbbek és megfelelnek a mai korszerű felhasználási igényeknek, de amikor megszól az eredeti dob, vagy egy duda, egy kobza, na ott egyből megmozdul egy régi, a mai emberben jó mélyre eltemetett érzés, amit ezek az eszközök újra feléleszthetnek. Nem utolsó sorban a népdal ereje is ilyen, ami itt nagyon szépen interpretáltak is. Annak ellenére, hogy nem hagyományos értelemben vett népdalról van szó. Sokkal inkább az érzet, a hangulat, amiben megfogalmazódik ez a párhuzam. Ez nem is valósulhatna meg a kiváló muzsikusok nélkül. A darab rengeteg finom rétegből, hangból tevődik össze. Némelyik csak egészen a háttérben munkálkodik, ugyanakkor mégis nagymértékben hozzájárulnak a kompozíció teljességéhez. A darab felénél viszont szelídebbre vált a tempó és női ének veszi át a szerepet, amit a nehezebb industrial vonalból érkező Varga Gábor doromb játéka hangsúlyoz ki. Ez végül egy sámánisztkus hangulatba folyik át, amibe különböző effektezett hangfoszlányok és ének, valamint Sütő Gábor jóvoltából furulya is vegyül.

A Kettős egy nagyon gazdag és roppant dinamikus, erőteljes produkcióként mutatkozott be. Nagy örömmel fogadtam, hogy a banda ismét visszatért a „népies” gyökerekhez. Természetesen, és nagyon helyénvaló módon a modernitás is képviselteti magát ezekben a szerzeményekben. Így egyesül az ősiség és a korszerű világ nem elvetendő érzete is. A kis-album egyfajta földöntúli energiákat megmozgató kiadvány lett. Nem egy mostanában divatos (bár néhány esetben komoly elismerésre okot adó) újra értelmezett magyar népzenéről van szó. Annak ellenére, hogy tartalmaz ilyen elemeket, sokkal inkább egy időn és téren átívelő táltos-utazásként tudnám aposztrofálni. Amikor az anyagot hallgattam, akkor egyértelműen visszaröpített egy olyan katartikus állapotba, amit elődeink élhettek át akár a szertüzek körül megejtett ünnepségeik során. Ez nem valósulhatott volna meg a kiváló muzsikusok nélkül, aki igen kreatív módon alakították ki a Pirkan zeneiségét. Manapság a „folk-színtéren” szinte nevetséges és valós érdemet nélkülöző agyon promotált kópiákat hallhatunk, csak mert meglovagolnak egy jól megmarketingelt, népszerű tett zenei irányvonalat. A Pirkan nem ilyen! Saját maguk által kitaposott ősvényt követnek és ez teszi őket egyedivé. Szerintem ezt nagy elismerés illeti. Mert lehet, hogy ez az út nehezebb, de sokkal értékesebb és nem utolsó sorban maradandóbb is, mint a mások által már kitaposott, de valójában teljesen szürke és unalmas út. 

Úgy érzem, hogy az együttes ezzel a lemezzel megérkezett. Annak ellenére, hogy nagyon tetszett az első lemez, itt most a felvétel, a keverés, masterelés is jobban sikerült. Hangzásban is teltebb, részletezőbb, mint az első produkció esetében. Tehát nem csak zenei oldalról, hanem technika tekintetében is éreztem azt a fejlődést, amin a formáció átment és ez a Kettős című kislemezben most révbe ért. Ami a megelőző két kiadványt is megjelentető románi Sun and Moon Records jóvoltából jelenik meg fizikai hordozón november 30-án.  Azonban minőségi digitális verzióban már van szerencsénk elérni a zenekar Bandcamp oldalán.