Egy régi közmondás szerint a gyertya másnak szolgál, miközben önmagát emészti. Ha pedig nagy lánggal ég, gyorsan el is fogy. Ezeket a bölcsességeket nemcsak a hétköznapi életben tudjuk értelmezni, de a zenében is találunk rá számtalan példát. Heti rendszerességgel megjelenő sorozatunkban olyan zenekarok albumait mutatjuk be nektek, melyek egyetlen lemezzel váltak kedvenccé, kultikussá, majd el is tűntek a világ szeme elől. Stílustól, szerzőtől függetlenül kutattuk fel az underground elveszett egylemezes bandáit, akiknek visszatérésére nem sok esélyt látunk… „Egylemezesek” sorozatunkat vasárnaponként hozzuk el nektek!
Nem a Kockásfülű Nyúl kedves és régi ládikójában kell kutatnunk azon bandák után, akik egyetlen albumukkal örökre bevésték magukat az underground színtér nagykönyvébe, hanem ehhez mélyebbre kell húzódnunk a manzárt sötétebb régiójába, ahol az alaktalan rémségek rejtőznek gondosan elzárva és elfeledve a napfény bántó sugaraitól. Ezúttal nyissunk fel egy grind legenda rothadó, szuvas koporsójának fedelét és borzongjunk bele egy kicsit a Repulsion legendás, 1989-ben megjelent Horrified című kiadványába.
Viszont ehhez vissza kell utaznunk a halál metál hőskorának hajnalára. Amikor tizenéves kölykök ragadtak gitárt, nagy álmoktól vezérelve, hogy a punk és korai thrash bandák nyomán ők is elkezdjék reszelni a húrokat. Így volt ezzel Matt Olivo (gitár) és Scott Carlson (Vokál, később basszus gitár) is, akik 1984-ben keltették életre Tempter névre keresztelt zenekarukat. Amit később Ultraviolence-re, majd Genocide-ra kereszteltek át mielőtt rögzítették volna 1984-ben az első demójukat. A duó egy évre ár megjárta a metal isten Chuck Schuldiner által vezetett, akkor még csak a szárnyait bontogató Death-et, de nem igazán jutottak közös nevezőre. Ezért a két titán úgy döntött, hogy lesz-ami lesz, megreformálják a Genocide együttesüket, természetesen a romlottság és a szélsőség jegyében! Ezt úgy valósították meg, hogy korábbi dobosuk helyére (Phil Hines – Dissonance Flint) a hibátlan önéletrajzzal rendelkező helyi punk Dave ‘Grave’ Hollingshead került. Hollingshead úrnak nem kisebb ajánló levele volt, mint egy letartóztatás sírrablásért! Egy ilyen előélettel lehet igazán death metalt játszani! A főnixként feltámadt Genocide 1985-ben felvette a Violent Death demóját. Carlson átvette a bőgős feladatát, és az év vége felé kiegészültek Aaron Freeman másodprímással. Ezzel a felállással vonultak először stúdióba, hogy letegyék a The Stench of Burning Death lemezüket, végül ez lett a Genocide harmadik demófelvétele. Viszont megalapozták a jövőbeli Repulsion alapjait. A lehangolt, szélsőségesen torzított gitárok, hörgős vokál mellett olyan lo-fi hangzással kísérleteztek, amikkel addig nemigazán próbálkoztak. Bizony, pokolra kell menni, aki dudás akar lenni és ezt a legények szó szerint vették! Felmarkoltak ott egy nagy adag ocsmányságot és apokaliptikus, zombis – mészárlós szövegeket kanyarítottak a dalaik mellé kísérőnek. Ami akkoriban azért szintén elég szokatlan és szélsőséges megoldásnak bizonyult.
Úgy vélték, hogy „nomen est omen” és ismét megváltoztatták a zenekar nevét Repulsion-ra. Eredetileg a Horrified anyag Slaughter of the Innocent címmel már demóként 1986-ban megjelent a Necrosis Records (Earache Records egyik al-kiadója) gondozásában. Végül ez az anyag hivatalosan csak 1989 –ben jelent meg már posztumusz kiadvány formájában, mikor a Carcass által futtatott Necrosis Records Horrified címmel kiadott egy Repulsion válogatást. 1990-ben a banda körül feléledt érdeklődés nyomán majdnem az eredeti felállásban ismét összeálltak (Scott Carlson – vokál/basszus; Aaron Freeman – gitár és Dave Grave – dob). Ekkor Matt Olivo a seregben volt, így csak alkalmanként tudott beugrani a bandába pengetni és felvettek két párszámos demót, amit sok rajongó bírált, hogy már nem érzi azt a lendületet és töltetet, mint a korábbi nótákban. A zenekar ezzel ki is merült és 1993-ban ismét és véglegesen feloszlottak. Scott Carlson még pengetett egy rövid ideig a Cathedralban, de őt és a többi tagot is végül elnyelte a szürke hétköznapok homálya. Ennek ellenére a Repulsion, mint a koporsójától megfosztott és a világra szabadított élőholt végül is óriási hatást gyakorolt a grind és a gore-grind műfajra. Nem utolsósorban olyan bandákat inspirált, mint Pl. az Impetigo (ami már szintén legendásnak számító név a műfajon belül), vagy a Carcass, Mortician. De a teljesség igénye nélkül említhetnénk még olyan hatalmas neveket is, mint a Napalm Death, Terrorizer, vagy a Cannibal Corpse.
Végül is a Horrified közel harmincperces anyaga ezzel bejegyezte magát a fémzene legkegyetlenebb arcát mutató, örök-érvényű lemezei közé. Kétségtelenül korszakalkotó anyag, de nem szolgáltat érett dallamfürtökön kicsorduló muzikális nektárt a kifinomult fülek számára! A zene erős hardcore-punk hatásokon alapszik, de ezen túlmutatott a kort meghaladó agresszivitása, grind ütemei és végtelenül koszos hangzása miatt. Scott rekedtes hangján kelnek életre a korai zombis trash filmeket idéző – jó értelemben – ma már megmosolyogtató dalszövegek. A basszusjátéka olyan mértékben lehangolt és nyers, hogy szinte kivehetetlen. (Nem lennék meglepődve, ha Will Rahmer innen vette volna a Mortician basszus hangzását). Dave „Grave” Hollingshead a kor elvárásainak hűen punkosan kalapálja a dobszettet, de a blast beat-jei ott hagyták a nyomukat a grind őstörténetének barlangfalán! Ebben a muzsikában hiába keressük a furfangos skálákat, kifinomult riffeket. Matt Olivo és Aaron Freeman gitártémáit az egyszerűség, sallangmentesség jellemezi. Témáikat erősen áthatják a punk és hardcore ősök hatásai. A szólókat is csak úgy behajítják a párperces dalok közepébe. Ezek ellenére nagyon működnek a nóták. Természetesen ezek a tételek már nosztalgikusan hatnak, de emellett még mindig olyan energiákat szabadítanak fel, ami előtt még ma is megemelhetjük a kalapunkat. Ehhez a földalatti, ocsmány muzsikának az ikonikusságához kétségtelenül hozzájárult a kiadvány legendás borítója is!
Hogy miért tartom a Repulsion-t legendás csapatnak, miért veszem elő még mindig szívesen ezt a lemezt (némely tényleg ritka és tébolyult óráimban) és miért érdemes még most is írnunk erről? Mert kesztyű nélkül, ököllel vágott a normák arcába. Kirúgta a zenei kerítések oldalát és mocskosul, gyomorforgatóan odaállt az underground színtér elé egy olyan anyaggal, ami sok zenekarra gyakorolt tagadhatatlanul óriási hatást. Annak ellenére, hogy hivatalosan még ma is léteznek, valószínűleg már nem lesz tőlük új lemez. Igazából jól is van ez így. Azt az érát lovagolták meg, amikor olyan extrém zenei irányzatok sarjadtak, mint a death metal és a grind/gore grind. Ezeknek a műfajoknak a kivirágzásában pedig óriási szerepe volt ennek a formációnak. Mielőtt még átmennék a Pax tv vasárnap délutáni játékfilmjének zárójelenetébe -ahogy én, mint aggastyán, leteszem ennek a cikknek a végén a golyóstollamat a papírra, majd a nosztalgiába borult ködfátylas tekintettel kinézek az udvaron játszó kis unokákra – inkább azzal zárom a soraimat, hogy ti is vegyétek elő ezt a lemezt és tartsátok életben velem együtt a Horrified krematóriumának örökmécsesét!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Igazi csontdaráló. 🙂