A chicagói kvartett tovább emelte a tétet a legutóbbi, a mindössze bő éve megjelent Solace album óta. Ismerős a recept, de hangulatban kissé más és mintha ez a lemez lenne a B oldal, amit igen jól tettek, hogy szétdobtak. Lássuk mit tettek le az asztalra ez úttal.
Grízes, mélyen dörmögő basszusra épülő éteri szintetizátorokkal indul az album Indigo című első tétele, ami nagyjából definiálja is a csapásirányt. Van itt minden, ami ’90-es évek: grunge ének, elszállós pszichedélia, csipetnyi Tool, erős reverb-delay gitár dallamok. A második nóta, az Instinct szép lassan kúszik fel, hogy aztán bedörrenjenek a fuzzal kellően megspékelt doom riffek. Marad az andalgós, kimérten bólogatós hangulat. Itt jegyezném meg, hogy kiváló a hangzás, szépen kivehetőek és jól mastereltek a hangok. Van tere és mélysége, ami egy eredendően doom zenekarnál ma már alapvetés, hogy labdába tudjon rúgni a többi nagyszerű alkotó mellett.
A Descent of Sinuous Corridors címe tökéletesen leírja az egy perces átvezető hangulatát, majd kezdődik is az erősen görög naplemente hangulatát keltő Bleak Patterns, ami gyorsan átmegy funeral doom zúzásba. Itt nem áll meg az űrhajó és elhaladunk az Elder és Russian Circles konstelláció mellett. Baljóssága konstans marad a közel hét perces tétel végéig. A Collapse hozza a korábbi számok bevált receptjét, de mintha jobban megszaladt volna a bong és a fuzz poti, mert ezek csutkára lettek tekerve. Kiváló kontrasztot alkot a zuhanós, lebegős kiállás és a Maynard James Keenan féle vokál között.
A recept alkalmazása folytatódik az utolsó előtti, Soft Prey tételen. Szintén hozza a címének hangulatát, kevés marsi sivatag és az űrruha bakancsának a bámulása. A reményt a felszállásra az eddig nem megszólaló szaxofon robbantja a tudatunkba, de hamar el is hallgat. Pillanatok alatt megrezgeti a membránokat a Chasm nevű zárótétel. A húzós, lépegetős riffek nem ismernek kegyelmet, visszarántanak a valóságba. Fej nem marad bólintatlanul és bláz elszívatlanul. Szénné-effektelt gitárszóló, majd a riffbe ékelt nullák tökéletes zárása az albumnak.
Összességében elégedett vagyok a 35 perces lemezzel, sőt kiváló utazás volt ezen hosszúságban. Közhellyel élve, a kevesebb néha több. Nem túl komplex és tömény, így könnyen befogadható.
Alapvetően azokat a bandákat tartom befutottnak, akik megtalálják a saját stílusukat és ujjlenyomatukat az igen széles palettán. Szerintem a REZN-nek ezt sikerült abszolválni, így gratula nekik és így tovább.
Valószínű nem ez volt az utolsó dobásuk és még feljebb tudják emelni a lécet, akár a doom színtéren belül is, ahogy már korábban láttuk más bandáktól.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
