Egy régi közmondás szerint a gyertya másnak szolgál, miközben önmagát emészti. Ha pedig nagy lánggal ég, gyorsan el is fogy. Ezeket a bölcsességeket nemcsak a hétköznapi életben tudjuk értelmezni, de a zenében is találunk rá számtalan példát. Heti rendszerességgel megjelenő sorozatunkban olyan zenekarok albumait mutatjuk be nektek, melyek egyetlen lemezzel váltak kedvenccé, kultikussá, majd el is tűntek a világ szeme elől. Stílustól, szerzőtől függetlenül kutattuk fel az underground elveszett egylemezes bandáit, akiknek visszatérésére nem sok esélyt látunk… „Egylemezesek” sorozatunkat vasárnaponként hozzuk el nektek!
A Ripping Corspe 1991-ben született Dreaming With The Dead lemeze gyakorlatilag az “egylemezes” sorozat mintapéldánya lehetne. Egy rövid életű, de illusztris zenészbrigád által összerakott death metal klasszikus, amit a műfaj kedvelőinek remélhetőleg nem én mutatok be először annak ellenére, hogy gyorsan eltűntek a pásztázó metal detektorok elől és egy olyan korban alkottak, amikor az általuk választott úton lépten-nyomon klasszikusok születtek. Magát a lemezt leginkább egyetlen szóval tudnám jellemezni, ez pedig a “pusztítás”. Ennek legfőbb oka, hogy az album nem igazán könnyed “hallgatni való”, sokkal inkább “túlélni való”. Olyan, mintha a pokol közepén állnánk neki szántani, az eke pedig a vértől tocsogó földből folyamatosan, sűrű roppanások, pattogások közepette forgatná ki az elmúlt idők bűnöseinek elfeledett csontvázait. A riffek, témák esetében egyszerűen kevés lenne annyit írni, hogy zúznak, mert ezekre inkább a fejletépés, szakítás a megfelelő kifejezés. Amikor először belefutottam, elhűlve pillantottam a megjelenési évszámra is, mert egy igencsak korát megelőző kiadványról van szó még akkor is, ha alapja konkrétan a 80-as évek végének korai halálfém, thrash egyvelegéből táplálkozik. Nem esett nehezemre a Death korai munkásságával összekapcsolni, ahol már fellelhetők voltak a külön utak csírái, de még csak tapogatózás szintjén. A Ripping Corpse eszköztára nem túl széles, de a bejáratott elemeket rendkívül kreatív módon tolják az arcunkba, legyen szó az acsarkodó vokálról, vagy a semmiből hirtelen robbanó szólókról, esetleg csigolyaropogtató cammogásokról. Mai füllel is rendkívül szórakoztató ez az egyveleg, ami elsőre ösztönös őrjöngés képét mutatja, de ahogy feltárulkozik, hamar megtaláljuk benne a gondos kivitelezés minden aspektusát, hiszen az album gyakorlatilag egy ügyesen kontrollált káosz.
Nézzük gyorsan, hogy mégis kiknek köszönhetjük ezt a gyöngyszemet. Magát a bandát a 80-as évek végén alapította a fiatal Schott Ruth énekes (The Conspiracy Chronicles, Dim Mak), Shaune Kelley gitáros (Dim Mak, Hydrocephalic, Flesh Consumed, Hate Eternal) és Brandon Thomas dobos (The Dying Light, Dim Mak, The Conspiracy Chronicles) azzal a céllal, hogy ők is belevágjanak a szárnyait bontogató death metalba. A formáció rengeteg változáson esett át, stabilitást is csak arra az időszakra sikerült összehozni, amíg a bemutatkozásukat rögzítették. Ehhez megnyerték maguknak Dave Bizzigotti basszert (Helmer, Speed Kill Hate, A Pale Horse Named Death) és ami még fontosabb, Erik Rutan gitárost (Cannibal Corpse, Morbid Angel, Hate Eternal), akivel igazán egyedi hangvételt tudtak megütni. Amikor Eriket elcsábította a Morbid Angel, gyakorlatilag véget is ért a Ripping Corpse története. Néhány magabizitosabb, de nem túl erős kiadványt még megjelentettek Dim Mak névre váltva, de ezek már nem sikerültek olyan jelentősre, mint a jelenleg boncolgatott produkció.
A különbség a Dim Mak és a Ripping Corpse között, hogy utóbbiban érződik egy egészen különleges, morbid sötétség még akkor is, amikor a thrash metalos tempók és csordavokálok kerülnek előtérbe. Ehhez a hangulathoz tesznek hozzá a dalszövegek is, melyek nem titkoltan Lovecraft és Poe ihletésűek. Ugyan nem mennek bele az irodalmi mélységekbe, de az olyan általános témák, mint az őrület, az ismeretlentől való rettegés átszivárognak minden hangjegyen és soron.
A lemezt nyitó Sweetness például a groteszk, erőszakos dolgok iránti vonzódást mutatja be, ráadásul ahogy haladunk előre a dalban, annál inkább húzza ki lábunk alól a talajt. Zseniális, ahogy a tempókat váltogatja, a közbeszúrt szólók pedig gyorsan megtalálják az utat a dobogó metal szívek felé. A címadó dal a véget nem érő rémálomról szól, mely során az élő és holt közötti határvonal elmosódik. Az Anti God az istenről, istenekről vélt tudásunkat kérdőjelezi meg újfent az ismeretlen felé tolva a hallgatót, ezen felül zeneileg is a kedvencemmé vált a korongról remek váltásai miatt. Nem marad alul vele szemben a Glorious Depravity című aprítás, de a legtechnikásabbnak tekinthető, sci-fi horror ihletésű Beyond Humanity sem. Akadnak itt még dalok az emberi test korlátairól, a fizikai fájdalomról, külső fenyegetésről és belső démonokról – legyen szó gore elemekről vagy pszichológiai terrorról. Az kimondottan egészséges hosszúságú, körülbelül 35 percnyi játékidő tehát elég sokmindent felvonultat a rajta szereplő 12 tétel során, melyek önmagukban is igencsak eltérő időintervallummal rendelkeznek. Akadnak alig két perces dalok, de a bejáratottnak tűnő 3-4 perces szerzemények sem ritkák.
Igazán brutális, magas minőségben prezentált kiadvány tehát a Dreaming With The Dead, aminek esetleges kimaradását illik bepótolni.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Köszi az ajánlót, szuperjó anyag! Hallottam korábban a lemezről, de valahogy kikerült a fókuszomból.
Ezzel együtt hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy felhívjam a figyelmet egy a rovat profiljába jól illeszkedő kiadványra: Babylon Sad – Kyrie. Hangulatos 90-es évek eleji DM többféle behatással.
Köszi! Legalább tudom, hogy nem volt hiába:) Ismerős a zenekar neve, lehet fent van az egylemezesekhez gyűjtött listámon. Most death metal kerül majd terítékre, ráadásul egyet fizet, hármad kap akcióban, mert az e heti lemez hallgatása közben szembe jött még másik kettő finomság. Érkezik egy Gorement, Infester és Morpheus Descends, bár utóbbi elvileg 2013 óta megint aktív…