Ha van lemez, amit idén úgy vártam, hogy számoltam vissza a napokat, akkor az a Scald Ancient Doom Metal korongja. Mindez nem véletlen, hiszen az 1993-ban indult banda egyetlen megjelent nagylemeze, a Will Of Gods Is A Great Power számomra az underground epikus doom legtökéletesebb megtestesülése. Rövid tündöklésüknek az egyedi karizmával rendelkező énekes, Agyl tragikus halála vetett véget idejekorán és meg kell vallanom, nem sok zsetont tettem volna arra az eshetőségre, hogy valaha is fogok még új Scald lemezt hallgatni. Ugyan 2019-ben ismét összeálltak az eredeti tagok, valamint élő fellépésekre becserkészték maguknak a szintén hitelesnek mondható Felipe Plaza énekest (Procession, Capilla Ardiente, Nifelheim, Deströyer 666), mégsem igazán tudtam elképzelni, hogy néhány nosztalgia koncertnél tovább fog tartani az együttműködés. Plaza azonban maradt és tanúbizonyságot tett a zenekar múltjával kapcsolatos mélységes tiszteletéről. Érződik minden nyilatkozatán, mozzanatán, hogy büszkén kíván felpattanni az a fagyos tengereket átszelő hajóra, melynek legénysége is úgy tért vissza, mintha nem 27 év telt volna el az utolsó vitorlabontás óta. Igazán sokat mondó az a fénykép, amit még tavaly tettek közzé és az alapvetően chilei származású Felipe Plaza hallgatja a fjordok sajátos muzsikáját azért, hogy kellően ráhangolódjon a felvételekre.
Minden pozitív hozzáállás és tiszteletadás mellett a legtöbb rajongónak csak egyetlen kérdésre kell megadni a választ: Felipe fel tudja-e venni azt a fonalat, amit Agyl akarata ellenére tett le sok-sok évvel ezelőtt? A választ már most leírom: igen is és nem is. Nem tudok elképzelni jobb választást a pótlásra, viszont sok dallam idegennek hat számomra a vokalista szájából. A végeredmény megítéléséhez ugyanis nem elég az énekest középpontba állítanunk, hiszen a Scaldnak bizony a zene is éppolyan fontos eleme volt, mint a vokál. Egyedi, mégis egyértelműen északi dallamvilága, kimért lüktetése és végtelenbe révedő hangulata 1997-ben összmunka eredménye volt, azonban azt nem szabad elfelejtenünk, hogy Agyl nemcsak a mikrofon mögött tündökölt, de a zeneszerzésből is alaposan kivette a részét. Ezen a téren mutatkozik meg igazán a hiánya, mivel úgy érzem, hogy az Ancient Doom Metal az ő ötleteinek egy újravariált, némileg átalakított változata. A kiadvány méltó folytatás helyett egy eddig be nem mutatott „B” oldalas dalcsokornak tűnik, amit nagyon jó hallgatni, de a hidegrázást, azt sajnos nem tudja előidézni.
Csordogálnak a csata utáni melankóliát, keserű diadalmasságot sugárzó dallamok, dübörögnek a dobok és átszűrödik a ködön az a fajta belassult klasszikus heavy metal, ami a Scald jellegzetessége, azonban nem igazán sikerült olyan fogós témákat összehozni, mint egykoron. Talán ők is érezhették ezt a hiányt és ezért Plaza vokálját jóval előrébb tolták a kelleténél, hátha elveszi a figyelmet a hiányosságokról, de ez a megoldás inkább tovább erősíti azokat. A dalnok nagyon okosan hoz ismerős manírokat a legendás lemezről, miközben saját egyéniségét sem dobja sutba, de azt valahogy elfelejtették, hogy Agyl valahonnan nagyon távolról, az ismeretlen homályból énekelt hasonló témákat. Mindez most közvetlenül szól a fülünkbe, a már említett kevésbé fogós módon.
Ezek az észrevételek enyhe csalódottságot sejtetnek és ez valóban így van, de mindez igazából csak a személyes rajongásomnak tudható be, hiszen az Ancient Doom Metal lesz a műfaj rajongóinak egyik legtöbbet hallgatott kiadványa ebben az évben. Ha nem is ér fel az elődhöz, az alázat és elhivatottság minden másodpercében kárpótol minket. A csapat megtartott minden értékes és felismerhető elemet, ráadásul ezek egészen jól szólalnak meg, így a közel 51 perces játékidő és annak monumentális tételei mindig kényeztetnek minket egy-egy jóleső gitárszólóval, kellemes témával. A címadó, nyitó tétel nem épp a legélesebb kés a fiókban, viszont a rá következő Young God Resurrected már szórakoztatóbb némileg gyorsabb tempójával. Igazából mégis a Master Of The Lake során kapott el a Scald hangulat, ahol sikerült a valódi epikusság megérkezésével. Nagyon jót tesz Plaza hangjának a kórusok bevetése, valamint a csordavokál, amit a The Liberating Spells Of Fire során használnak igazán hatékonyan.
Nem egy felesleges visszatérés ez, kellemes emlékeket ébreszt és komoly hozzáállást, elhivatottságot sugároz, mégsem vagyok benne biztos, hogy többet fog forogni, mint a szintén Felipe Plaza nevével összeköthető, októberben új lemezzel jelentkező Capilla Ardiente.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
