Lux Ex Inferis Servant

Servant
Lux Ex Inferis

(AOP Records • 2026)
Aurora
2026. szeptember 13.
0
Pontszám
7

Vérbeli Dissection rajongóként különösen fogékony vagyok a melodikus black metalra, így amikor szembe jött velem a Servant negyedik nagylemeze, a Lux Ex Inferis, kislányos izgalom lett úrrá rajtam. Csakhogy izgatottságomba némi aggodalom is vegyült, köszönhetően annak, hogy az utóbbi években elterjedt „digitális sablonhangzás”, illetve a zenei paletta túltelítettsége miatt a zsáner ellaposodott. Vajon sikerült a 2021-ben alakult bandának kiemelkedőt alkotni? Lássuk hát!

Servant Lux Ex Inferis

Ígéretes felütéssel kezdünk, hisz a dalcsokor első tétele, az In Noctem keleti dallamokat idéz, mely a műfajban meglehetősen szokatlannak hatott. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy ettől az egészet átjárta egyfajta őserő, mely a kereszténység Közel-keleti gyökereiben keresendő. Igaz, a kezdeti izgalmas dalok után már felejthetőbb, a modern bandáktól megszokott melódiák következnek, ami baljós előjelnek hat, felvetve a kételyt, egyáltalán érdemes-e tovább hallgatni a korongot? A választ a soron következő Tabula Rasa adja meg, mely a melódikus balck metal jól ismert elemeiből építkezik, ne is reformálja meg a zsánert, mégis van benne egy motívum, ami miatt megmarad a tudatalattiban. Ez főleg a végén lesz tetten érhető, midőn felpörög a ritmus.

Servant - Glorification (New Track 2026)

Igazán a harmadik, Glorification névre keresztelt (elnézést) dalnál csapott oda a Servant brigádja. A reményvesztett, vészjósló atmoszféra remekül működik, a dobjáték pereg, mint a géppuska, mindezt billentyűs részekkel fűszerezve. Különösen jól esik a fülnek az akusztikus gitárbetét, ami után mindinkább jobban ütnek a torzított riffek. Ugyanez az elemi erő járja át a Thanatos, Embrace of the Night című szerzeményt, ekkortól már érezhetőbben kísérletezőbbek voltak a szászok. Szabadjára engedik a dallamos káoszt, mindig a megfelelő időpontban húzva be a kéziféket, hogy ne lankadjon a figyelem. A vokáloknál az (blackened) death metalból megszokott hörgés, jobban mondva üvöltés jellemző a műfajból jól megszokott károgás helyett. Ez azonban egyáltalán nem hátrány, mivel a frontember és vokalista, Farago (polgári nevén Andor Arnhold, szerbiai születésű, de nem zárható ki a magyar származás) remek munkát végez, bár korszakalkotó zseninek nem kiáltanám ki.

Nincs azonban időm ezen mélázni, hisz a De Profundis zúg a fülembe, a maga disszonáns dallamvilágával, melynek kiállásai a Moonsorrow munkásságát idézik. Kétségkívül jól összerakott számról van szó, kissé hosszúnak érződik, ha nagyjából fél percet lecsippentettek volna a játékidőből, emlékezetesebb maradna. A Lux Fuglet mélabús gitárszóval csalogat minket vissza, megerősítve, hogy van még a melodikus balck metalnak jövője.

Kellemes tremolo picking csendül fel, amikor a lejátszó az Of Stones, Sleep and Death-re vált, mely izgalmas gitártémákkal folytatódik. A riffek és a billentyűs betétek közös tánca tökéletes észak, éjszakai hangulatot varázsol, amivel a műfaj gyökereihez nyúlik vissza. A hetedik tételnél, a The Accuser esetén érezhetően megfáradt a koncepció, a hallgató ekkorra telítődik a zsáner jól megszokott köveiből építkező dalokon, bár a szintetizátor valamelyest menti a helyzetet. 

Servant - Tabula Rasa feat. P.G. of GROZA (Official Music Video)

A fémes, rideg káoszt a Hypnosis I See You zárja, a német banda tagjai érezhetően mindent beleadtak a munkába, hogy utoljára megdolgozzanak a nagyérdemű kegyeiért. Ez egy kerek lezárást ad a hallgatónak, mely ugyan nem üt akkorát, mint amit a szerzők reméltek, de szégyenkezésre sincs okuk. A digitális, túlzottan tiszta hangzás, illetve a progresszív(nek) ható törekvések miatt képtelenek túllépni saját árnyékukon.

A Servant negyedik stúdióalbuma jól darab lett, ami szépen építkezik a melodikus black metal által termelt építőkövekből. Ugyanakkor itt érhető tetten a lemez legnagyobb hiányossága, hisz csak építkezik, de nem értelmezze újra – Mintha elmaradt volna az underground bandákra jellemző kísérletezés. Vagy mégse? Igazságtalan volna tisztes iparosmunkával vádolni a banda tagjait, elvégre a Lux Ex Infernis-be ennél jóval több lélek szorult. Inkább arról lehet szó, hogy a digitális világban, ahol megannyi remek zenét van lehetőségünk hallgatni, egy ilyen lemez nem igazán tud kiemelkedni.