Enrico Fermi olasz fizikus volt az első a történelem folyamán, aki feltette az 1 billió dolláros kérdést. Ezt azóta is csak Fermi-paradoxon néven ismeri a tudomány. Ez lesarkosítva a következőképpen hangzik: olyan méretű a világegyetem, hogy fizikai képtelenség, hogy az emberiség legyen az egyedüli civilizáció, amely azt lakja. Na, de ha ez így van, akkor miért nem találkoztunk még ezekkel a távoli civilizációkkal? Ez az a kérdés, amire eddig nem sikerült választ találni és szerintem a mi életünk folyamán nem is fogjuk megtudni ennek a valós okát. Persze teóriák meg egyéb komolyabb meg komolytalan feltételezések vannak dögivel, számos olyan alak is megjelent a kérdés körül, akik nevetség tárgyává silányították ezt a szerintem végtelenül érdekes témakört. A Solar Warden azon bandák közé tartozik, akikre befolyást gyakorolt az a környezet, ami körülveszi őket. Roswell kisvárosából származnak, mely Új-Mexikó állam közepén a sivatagban leledzik. Az UFO hívőknek egyből felcsillan a szemük, ha ajkainkon kiejtjük e város nevét. Mert bizony 1947 nyarától ennek a poros kis koszfészeknek az élete már sose volt olyan, mint előtte. Ugyanis valami lezuhant az égből ezen a forró nyáron. Mai napig nincs pontos információ arról, hogy mi lehetett az, de annyit ki lehet jelenteni, hogy az amerikai hadsereg a mai napig nem szeretné, ha a civil lakosság pontos információkkal rendelkezzen ez ügy kapcsán. Így jutunk el ezen a kissé döcögős úton a Solar Warden második lemezéhez, amelyre szintén befolyással volt az a rejtély, ami mostanra a város fő turisztikai vonzereje lett. Nem viccelek, még a helyi McDonald’s is csészealj alakú. Na de vissza a zenéhez, hisz ez az oldal arról szólna. Ja és igen…a Bathory második albuma előtt tiszteleg a borító.
Szóval a The Return of the Night Weapon földöntúli barátaink második lemeze. Az ezt megelőző kiadvány a banda saját nevét viseli és kész, eddig ennyiből áll a diszkográfiájuk, de a mennyiséget helyettesítse a minőség. Az pedig szerény véleményem szerint van bőven, de talán különlegesség még több. A war metal egy nagyon egyedi mutációját sajátították el maguknak: sci-fi témavilággal helyettesítik a kecskékkel való közösülést. Ez nem csak a témakörre igaz, de a zenében is szerepet kap. A szintetizátorok és a különös, éterinek is nevezhető megszólalás olyan érzetet kelthet bennünk, mintha egy begombázott Blasphemy-t raboltak volna el a földönkívüliek és most annak a kísérletnek az eredménye érkezett vissza terrorizálni a Föld sanyarú sorsú népét. Tájékozódási pontnak egyedül a Jyotisavedange orosz/indiai formációját tudnám említeni, már akiknek mond ez a név bármit is.
Volt szerencsém meghallgatni ezt a bizonyos debütáló alkotást és sikerült mély benyomást tennie rám. Elképesztően elnyomó, szinte diktatórikusan sűrű és fojtogató zajmassza az, amit hallhattam két évvel ezelőtt. A vokál szinte egybefolyt a különösen mélyre hangolt gitáróceánban, amik a végtelenségig el lettek torzítva. Tényleg olyan érzetet keltett, mintha az Alfa-Kentauri csillagképből küldött üzeneteket dekódoltak volna az arra irányított radarok és mi ennek a borzalomnak a dekódolt hanganyagát hallgathatjuk 44 percen át. Nekem személy szerint az ég világon semmi bajom nem volt ezzel a játékidővel, de megértem, ha ez sokaknak már bőven megüli a gyomrát. Talán pont rájuk gondolt a Solar Warden akkor, amikor az idei folytatásra készült. Egy sokkal koncentráltabb dózist szolgáltatnak nekünk ezek az másik dimenzióból érkező bestiák, akik teljesen együtt élnek választott témakörükkel. Mi sem jobb bizonyíték erre, mint az a nevetségesen menő névsor, mint amivel megáldották magukat. Volt itt már pár ilyen…kecskenyűvő tivadartól a koleratüsszentő hapcibenőig, de ez számít a kedvencemnek. Figyeljetek, mert nem gyenge a dolog, nagyon nem.
Na szóval: akinek a csillagrobbanásszerű vokálját halljuk az nem más, mint Kantha 5th Kshetram Rah Dio Ultra, The 3-brained. Vérfagyasztóan mély dörgéseivel termonukleáris atomholokausztot zúdít az emberiségre. Gitár fronton 6th Incarnation Supreme Raptorial Xenoform of Non-Euclidean Domain, basszeron Antimatter Substrate Progenitor of Extra-Dimensional Parasitic Phenotype búgatja meg a Szaturnusz gyűrűit, míg 24.6.18-137 dobütemeire dekódolhatjuk a neutroncsillagok rádióhullámait. Ja, és van szinti is, igaz nagyon mélyen elásva, mégpedig Odd-Order Harmonic Gamma Ray Interference Transmission Arbiter-nek köszönhetően. Ha tényleg végigolvastad ezeket a neveket, akkor vendégem vagy egy ingyenes levegőszippantásra. Egy másfél perces noise bejátszással kezdődik galaktikus utazásunk, amely után megérkeznek az ezúttal még mélyebben és ridegebben szóló gitárok valamint az a mennydörgésszerű, kissé akár tompának is mondható hangorkán, amiről odafent már említést tettem.
Egy leheletnyivel közelebb áll a Solar Warden új albuma a hagyományosnak mondható war metalhoz, mint az előző kiadványon, de azért gondoskodtak arról, hogy kellőképpen örvénylő és disszonáns legyen a végeredmény ahhoz, hogy egy tipikus war metal rajongó ne érezze túlságosan otthon magát. Szóval egy kicsit háttérbe vonultatták a galaktikus atmoszférából. Amiből viszont nem szenvedünk hiányt, az a kiszámíthatatlan zajtornádó, ami brutális erővel pusztítja a hallójáratokat. A Non-Cartesian Pure Potential a maga négy perces hosszával szinte maratoni élményként hat a gyors lövetű golyózáporhoz szokottak körében, de ez távolról sem jelenti azt, hogy puha lenne az, amit a Solar Warden nyújt. A basszus szinte csak szobadísznek minősül ebben a végtelen masszában, ami szerintem hiányzik az összképből. Ha egy mondatban jellemeznem kéne ezt a hangzásvilágot, amit a Solar Warden nyújt, akkor azt mondanám, hogy a galaxist alkotó fekete anyagnak a hangbéli megnyilvánulása az, amit tőlük hallunk.
Nem lehet menekülni előle. Folyt, szorít és mindenütt körül vesz. Hurrikánként kavarog körülöttünk a mindent felemésztő kakofónia, amit elsőre talán fel sem fogunk, hogy milyen elementáris erővel csap le ránk. A Solar Warden mégse tartozik a disszonanciában utazó bandák közé (Ulcerate, Nightmarer, Convulsing). Ezekre a bandákra ugyanis jellemző a perfekcionista felfogás és a meglehetősen tiszta hangzás, ami néha már túlzásokba is tud esni. Ami viszont hiányzik belőlük – legalábbis számomra – az a valódi káosz. Az a klausztrofób érzés, amikor olyan térbe kerülök, amit nem ismerek, de érzem, hogy nem szeretnék ott lenni és mindent megtennék, hogy szabaduljak onnan. Amikor már a zenészek se tudnak megmenteni borzalmas végkimenetelű sorsomtól…na ott kezdődik el a valódi anarchia a zenében. Ők maguk se tudják megmondani hová tartanak a hangszerek, milyen úton fognak megérkezni hozzánk és ami talán a legfontosabb: milyen módon fognak ártani nekünk. A Solar Warden esetében teljesen mindegy, hogy gyomrost kérünk-e vagy állast….úgyis megkapjuk a másikat is. A basszus és a billentyűk háttérbe vonulása miatt nem tökéletes lemez, de egy igazán egyedülálló élményt nyújt számunkra a The Return of the Night Weapon. Már ha mi nem leszünk ezen a nyomorúsággal teli bolygón ez még akkor is szólni fog…a végtelenbe és azon is túl….
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
