Egyfelől mindig kíváncsian fogadom azokat az underground produkciókat, amik mögött a szebbik nem képviselői állnak. Mivel másfajta energiákat, nézőpontokat közvetítenek az amúgy, ezekben a vitathatatlanul maszkulin zenei érákban. Mielőtt még megkapom a „feminista férfi” címet, ott az a bizonyos „másfelől” is. Az örök hátúról motoszkáló szkepszis, hogy mennyire zsigeri a művészi esszencia? Netán szimplán egy bájra alapozott, erős marketinggel megtámogatott kiadványról van szó? Viszont minden produkciót a legnagyobb kritikus, maga az idő próbálja meg. Ő adja a végső bírálatot, hogy mi lesz az, ami maradandó alkotás, vagy éppenséggel csak egy tiszavirág életű fellángolás. A multi-instrumentalista Kathrine Shepard által életre keltett egyszemélyes projekt, a Sylvaine bőven kiállta ezt a próbát. Három nagy-album és egy kis-album után, idén márciusban a közkedvelt kiadó a Season Of Mist gondozásában jelentette meg Nova címmel új nagylemezét.
Az Egyesült Államokban született, de Norvégiában felnőtt Kathrine számára a természet örök inspirációt jelentett, mely társul egyfajta urbanista-romantikus költészet iránti rajongással is. A projekt nevét ezért ebből a kételvűségből alakította ki. Az erdők, mint Sylvan nem túlzottan egyedi csengése miatt keverte a számára igen kedves francia Verlaine (egyik kedvenc francia költőjének Paul Verlaine nevével játszva) névvel. Így született meg a Sylvaine, mint egyszemélyes projekt. Mely alapvetően egy kiutat jelent Kathrine számára, hogy felfedezze azokat a dolgokat, amiket amúgy nem tudna szavakba önteni. A hölgy a munkásságára egyfajta naplóként tekint, mely rögzíti, hogy a zenei alkotásai belső ősvényén haladva annak mely állomásán születtek. A 2014-ben megjelent első albuma Silent Chamber, Noisy Heart is egyfajta spirituális útkeresés nyomán állt össze, de az évek múltával tisztává vált, hogy ez lesz a projekt íve is. Így az új album is komoly belső indíttatású alkotás. A Nova a veszteségekről szól. Azaz annak elvesztéséről, amik valójában vagyunk. A 2019-2020-as időszak a ifjúhölgy számára egy igen nehéz szakasz volt. A világunkra ránehezedő, kiláthatatlan káosz és Kathrine személyes helyzete inspirálta a lemez megszületését. Mely a végből a kezdetekbe átmentő változást is jelent. Semmi sem tart örökké. Amikről azt gondoltuk, hogy maradandók, azok röpke pillanat alatt hullottak szét. De ennek az a szépsége, hogy ahol ott a vég és a sötétség, ugyanakkor ott az új esély kezdetének lehetősége is. Ezért az album témája talán sokak számára befogadható, mert mindenkit ért ebben az időszakban kisebb-nagyobb kollektív veszteség.
Az amúgy gyönyörű lemezborító talán elsőre meghökkentően hathat. Hiszen a művésznő meztelen alakja köszön róla vissza. Azonban ennek a koncepciónak személyes indíttatása van. Sylvaine belső sebezhetőségét, törékenységét reflektálja. Analógiájában a lemez címéhez is kapcsolódik. A Nova nyelvi értelemben olyan szavakhoz kapcsolódik, mint a nuova (olasz) vagy nueva (spanyol), jelentése „új”. Az újjászületésről, a veszteségről, az élet időbeliségéről beszél. A gyászról, hogy semmi örökkévaló, de ennek ellenére előre tekintő. Valaminek a kezdete, ugyanakkor másnak a végét is jelenti. Viszont ha veszteség is ér, akkor is örökké új ajtók nyílnak meg számunkra.
A zenei képzettséggel rendelkező művésznő, aki számos hangszeren játszik (gitáron, basszus gitáron, zongorán, és édesapja jóvoltából, mint első hangszerén, dobon is) a lemeznyitó tételben, mint egyfajta legbelsőbb, legszemélyesebb „hangszerként” kizárólag saját tiszta énekhangját használja, az amúgy születése óta asztmával szenvedő Kathrine. A lemez rögzítése kis franciaországi Drudenhaus stúdióban elszigetelten módon zajlott. A dal alt és szoprán részét is saját maga énekelte fel egyfajta kitalált nyelven. Azonban visszaköszön a szövegben Nova szótagjai. A lemez egyfajta életre keltéseként. A kórusdarab az egyik legszebb szerzemény, amit a lemezen hallhatunk. Hangulatában A Gyűrűk Urából ismert Lothlorien birodalmának aláfestő zenéjét tükrözi vissza. Személy szerint, egy teljes albumot vígig hallgattam volna csak ezzel a letisztult énekművel.
Mindig meglepődők, hogy milyen erőteljes kettősség tud megnyilvánulni a szebbik nem esetében a vokál-szekció terén (is). Hogy jöhet egy egyszerre egy ilyen kellemes, lágy énekhang és ilyen karakteres black metál károgás egy tündéri hölgyből?! A Sylvaine klasszikus énektechnikát is tanult, noha nem operaénekes, de roppan élvezetes a tiszta énekhangja. Így ezzel az elismerésre méltó szekcióval indít a változásról, elfogadásról-elengedésről szóló Mono No Aware. Érdekes módon szólal meg a számban, amúgy nagyjából az egész korongra jellemtő „távolodó-közeledő” és több sávon futó vokál. Az összes hangszert maga játszotta fel. A dobokon Dorian Mansiaux segített a felvétel során. Alapvetően nem beszélhetünk hagyományos értelemben vett black metál riffekről. A post-rock és blackgaze-nek nevezett irányvonal kombinációja adja a lemez zenei alapját. Viszont rendkívüli módon jeleníti meg a hölgy progresszív zenei képességét.
Nowhere, Still Somewhere című dalt is inkább a shoegaze vagy a dreampop kategóriában lehetne sorolni, de Sylvaine megcáfolja ezt az egyszerű kategorizálási kísérletet. Saját titkos rezonanciájával kiegészülve a rá oly jellemző színes és dualista perspektíva engedi magát kibontakoztatni. A nóta a biztos dolgok elvesztésé kapcsán érzett sérülékenység, törékenység gondolataival foglalkozik. Továbbra is szorosan kapcsolódva a lemezt ihlető gondolatvilághoz. A Fortapt egy különösen egyedi szám, amely Kathrine norvég gyökerei előtt tiszteleg. A kellemes indítás az erősebben megmutatkozó post-rock-os vonalban teljesedik kitt. Az énekhang itt is szépen kirajzolja a lágyság és keménység érdekes kombinációját. I Close My Eyes so I Can See elmehetne akár egy populárisabb rock szerzeménynek is. Talán az egyik leglazább szerkezetű darab a korongon. Az értelmezésem szerint ez a dal a külső körülményektől való függetlenedéstől és befele fordulás pozitív formájáról, a belső út megtalálásáról szó. (Talán pont most aktuálisabb ez az értelmezés, mint valaha.) Sylvaine érzelmileg helyénvalónak érezte, hogy klasszikus, akusztikus hangszereket is beleszőjön a munkájába. Amit az album utolsó, Everything Must Come to an End című tételében Lambert Segura hegedűs (Saor) és Patrik Urban csellista vendégszereplésével hallhatunk. Lassú, merengő hangulatú tételt gyönyörűen egészíti ki Kathrine édes hangja. Tényleg egy jól megválasztott darab az album lezárásához.
A Nova az előző lemeznek, az Atoms Aligned, Coming Undone-nak egy természetes előre lépése vagy evolúciója. Talán még tovább tolja a határokat a fény és árnyék, lágy és extrém zenei megoldások terén. Zenei tekintetben a Nova-t nem mondanám black metál lemeznek, de ennek ellenére mégis úgy gondolok rá. Az ének fantasztikus. Bár egy kicsit félénken szólal meg. A harsogó vokálja elképesztően erős és megdöbbentő. A hangszerek korrektül, központosan szólnak. Nem nyomják el az énekesnő hangját. A vizuális koncepció is ragyogó. Egyfelől művészi, másfelől tükrözi a lemez üzenetét. Nagyon tetszett az album témája. Aktuális és talán sok rajongónak támaszt is adhat ezekben a nem túl egyszerű időkben. Maga a cím is egyfajta új kezdetre utal. Egyszerű, de kifejező választás. Jó látni, hogy ilyen gazdag belső gondolatvilága van a hölgynek.
A Nova egy nagyon jó évindító lemez. Ha az ember egy könnyedebb szerkezetű zenére vágyik a kikelet üde harmóniáira építkezve, akkor ez a lemez egy remek választás. Az album beszerezhető a kiadó honlapjáról, illetve Sylvaine bandcamp oldaláról.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.