Egy igazi debütálásnak lehettek szem és fültanúi most a Forgácson, hiszen egy olyan projektet hoztam el nektek, ami otthon készült, fiókból fiókba kerülve alakult évek, évtizedek alatt, hogy egyszercsak rászabadulhasson a világra. A modernitást itt ugye gyorsan kukázhatjuk, de ez nem is volt soha opció a Thy Listless Heart kapcsán, melyet maga is egy veterán zenész talált ki és készített el. Ő nem más, mint Simon Bibby, aki eddig multihangszeres képességeit abban mutatta meg, hogy különféle zenekarokban különféle pozíciókat töltött be, jellemzően nem túl sok ideig. Simon már a 80-as évek végén kivette a részét a ma már kult státusznak örvendő Seventh Angel nevű formáció megalakulásában, de csak az első, The Torment című lemezükön játszott hivatalosan. A zenekar különlegessége volt, hogy a thrash elemeket keverte doom lassulásokkal, de a technikás játék sem állt messze tőlük. Ezek után Simon hosszú pihenőre küldte magát, míg 2009-ben újra vissza nem került régi csapatába, amely tett egy gyengébb kísérletet a visszatérésre. A Seventh Angel továbbra is tetszhalott maradt, viszont a nyomdokaiban született My Silent Wake 2015-ben beszippantotta főhősünket is a death/doom világába, bár a húrokat itt billentyűre cserélte a legutóbbi albumokon.
A nem túl sűrű életpálya során azért Simonnak saját elképzelései is akadtak, melyek az elmúlt esztendők viszontagságai, bezártsága mellett végre testet ölthettek. Olyan kedvenc zenekarai, mint a While Heaven Wept, Solitude Aeturnus, Primordial, Anathema, Dead Can Dance mély nyomot hagytak a végeredményen, ami leginkább epikus, atmoszférikus doomként fogható fel, itt-ott extrémebb köntösbe bújtatva. A gyönyörű borító alatt tehát a tiszta ének dominál leginkább, mely nem olyan kimunkált, mint az említett klasszikusoké, de rendkívül dallamos és jóleső. Ezen felül rengeteg érdekességet, változást hoznak magukkal a dalok: akusztikus és zongorabetétek, itt-ott nagyzenekari megoldások tarkítják a számokat. Mindezt megtapasztalhatjuk már a nyitó As the Light Fades esetében, ahol azért a Candlemass és az Atlantean Kodex is képviselteti magát egészséges mértékben. Sötét meseként lebeg el felettünk a The Precipice, melynek érzékenysége nagyszerű egyensúlyt teremt a mély, hörgő ének megjelenésével. Hosszadalmas bevezetése és ambient hangulata ellenére hatalmas himnusszá növi ki magát a Yearning, ahol Greg Chandler (Esoteric) felügyelete is érezteti magát a hangzásban. A szimfonikus háttérrel megtoldott szerzemény egyenletes úton halad egy nagyszerű csúcspontig, hogy aztán visszatérjen fuvolával tarkított sötét zugába…A már említett While Heaven Wept pátosza és nagyra vágyása elevenedik meg a When The Spirit Departs The Body-ban, amiért nem tudok haragudni, mivel maga az inspiráló zenekar már nem létezik és ebből a felfogásból gyakorlatilag hiány van. De megidézi a dal fokozatos építkezése, metaltól már-már távol álló hangszerelése Jon Anderson és Vangelis egykori közös munkásságát is.
A keményebb zene a Confessionsban köszön vissza és őszintén meglepett az is, hogy Simon milyen nagyszerű énekre képes. A kezdeti, kissé felszínes tiszta ének itt igazán hatásossá válik, a gitárnak súlya lesz, az extrém vokállal történő kombináció pedig újra nagyot domborít. A rövid, de gyönyörű Aefnian van már csak ezek után hátra az anyagból és természetesen az igazi epikus doom lemezekhez méltó monumentális zárárs, amit itt The Search For Meaning címmel találunk. Az átlagosan 5-6 perces dalok után itt közel negyed órát kell kitöltenie Simonnak dalszerzőként. Feladatát tisztességesen elvégezte: elkészítette az idei év legnagyobb slágerét ebben a műfajban, melyet az új Candlemass lemez sem igazán veszélyeztet. Legutóbb a Dautha hozott le ilyen méretű és minőségű tételt, ami azért jó pár éve volt már. Nem minden dal telitalálat, leginkább a fogós refréneket hiányoltam kicsit, ettől függetlenül ez egy hatalmas meglepetés lesz az atmoszférikus, epikus doom rajongóinak, azt is mondhatom, hogy kötelező beszerezni való lesz ebben az évben.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.