Gondoltam a reggeli kávé mellé küldök ébresztőnek egy laza death/grind próbálkozást a promók közül, hogy legyen mire végig gondolnom, kissé dühösen, de beletőrődve, hogy milyen apró-cseprő feladatokkal fog elmenni egy újabb napom. Az első, ami a kezem ügyébe került, a megfelelően szőrös logóval, ocsmány, de mégis némi misztikummal átitatott borítóval rendelkező Terra Builder bemutatkozó anyaga, ami hivatalosan szeptember végén fog megjelenni. A Solar Temple szokás szerint nem váltotta be a neki szánt szerepet, mert első körben pofán csapott és arra lettem figyelmes, hogy az alig 32 perces anyagra bizony nem tudok háttérzeneként tekinteni. Egy mezei death/grind pusztulathoz képest ez a lemez ugyanis igazán sötétre sikerült, mondhatni némi black metal ráhatással is rendelkezik, de a mocsaras sludge is felfedezhető néhány megmozdulásában. Ami számomra igazán bejött az az, hogy nyomasztó agressziója mellett kifejezetten szórakoztatóra sikerült, majd minden tételben akadnak olyan mozzanatok, amitől beindultak a bológató izomcsoportjaim.
Az ördög ismét a részletekben bújik meg, mivel hiába beszélünk debütálásról, a német zenei színtér elismert és régi vonalas zenészei állnak a projekt mögött. A főnök, aki a dalszerzés mellett az énekért és gitárért felel nem más, mint Tobias Buck, aki a Neaera nevű melodikus death metal bandával szerzett magának hírnevet. Az agresszív acsarkodásban Rene Wichmannal osztozik (többnyire két hangot hallani, de meg nem mondom, melyik kié), hangszeres játékát Ben Guddorf egészíti ki, aki a thrash ungergroundból érkezett. Basszernek bezsebelték maguknak Lutz Lambertet, aki korábban a Neorite nevű stoner bandában pengetett, a vegyesfelvágottból pedig nem hiányozhat a black metal sem, amit Yannick Bussweiler (Ferndal) képviseltet.
Ilyen körülmények mellett a pofám leszakadt, hogy mennyire egységes produkció a Solar Temple, aminenek témakörét illetően akad egy kis Lovecraft-i beütése (dimenziókapuk, idegen lények és szisztematikusan feldarabolt emberek…) hangulatát tekintve, de a hasonlóság szerintem nem direkt, pusztán hasonló rémálmok szülték.
A központban az ismeretlen rettenet helyett az azonnali pusztítás és a koponyarobbantó tempó áll, ezt pedig a két gitáros rendkívül intenzív és kifejezetten érdekes játéka alapozza meg. Meglehetősen modern, hol thrash, hol death metal ihletésű menetelések, gyilkos szólók és káoszig fokozódó grind zakatolások váltogatják egymást a dühödt vokállal párosítva.
Az End Of Orbit úgy kezdődik, mintha valaki olyan kőtáblákat vágna elénk, amiken titkos igék és szövegek sorakoznak, melyek képesek a világunkat elárasztó borzalmak megidézésére. A kissé tördelt, kimért tétel még az első percéig sem jut, máris a képünkbe robban és feltárja előttünk bájait. Inkább azt a célt szolgálja, hogy bemutassa nekünk a banda komolyságát, így az Interplanetary Portal már magabiztosan, kompromisszumok nélkül, irgalmatlan dobokkal és skizofrén hangulattal megtoldott kiállásokkal gázolhat át rajtunk. Instant kedvenc lett, akárcsak a morbid, régi sulis death cammogással érkező Constant Cosmic Failure, amit az ébredező család miatt először kis hangerővel hallgattam, mégis megfeszültem tőle.
A zenekar nem igazán támaszkodik a műfajra jellemző mikrodalokra, így átlagosan 3 perc körüli tételekben gondolkodnak, de akadnak még ennél is hosszabb számok, mint például az egyik elsőként meghallgathatóvá tett Abyss. Itt inkább a death metal uralkodik, ugyanakkor érdemes megfigyelni, hogy mennyi mindennel ki tudták tölteni a játékidőt. A dallal kapcsolatban meg merem kockáztatni az atmoszférikus jelzőt is néhány szakaszában.
A címadó Solar Temple természetesen a leghosszabb, rengeteg hc, sludge riffel és robbanással megtoldva. Gépies, rideg módon hozza el nekünk a végítéletet ismét kőtáblákat csapkodva. Nem is kell sokat várni a viharig, mert a Dead Celestial és Total Overcome kettőse újfent a többször hallgatás igényét keltette fel bennem. A Carbon Based Misery nekem egy kicsit már túl sűrű az album egészéhez viszonyítva, disszonáns hangjai helyett inkább az okos, de puritán megoldásait kedveltem meg a bandának, amihez szerencsére a Cryogenic Sleep brutalitása vissza is tér.
A német srácok torz, groteszk kizsigerelést ígértek a lemez kapcsán, ami vitán felül teljesül is rengeteg azonnal ható ötlettel karöltve. Ha ehhez az agresszió zuhataghoz egy komplexebb, összetartóbb albumot is össze tudnak majd rakni, biztosan sok ember radarjára fel fognak kerülni, de ezt már a Solar Temple sem zárja ki. Erős bemutatkozás.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
