Teufelsberg
Ordre Du Diable

(Signal Rex • 2022)

Crissz93

2022. május 2.

0

Pontszám

7.5

A lengyel black metal színtér az egyik kedvenceim közé tartozik. Számos arcát jelenítik meg a fekete fémnek: a depresszív érfelvágós albumoktól kezdve a skandináv stíluson át egészen az koponyákat betörő war metal-ig. Mindezen felül mindig tudnak egy rájuk a leginkább jellemző komorságot belevinni szerzeményeikbe, az erre a térségre jellemző depresszió és melankólia szinte mindig megjelenik. A Teufelsberg az egyik új jövevény, 2020-ban mutatkoztak be az Ancient Darkness Triumphant demo-jukkal. A banda Berlin második legmagasabb pontjáról kapta a nevét, 120 m-re magasodik ez a dombocska. Egy év elteltével egy split-tel jelentkeztek a Minnesjord névre hallgató hordával. Mindkét kiadvány meghallgatásra ajánlott. Túl sok újat nem fog mutatni de a zordan sikító gitárok mindkét kiadványban olyan élesen vágják az étert mint a Gillette penge az eret. Idén érkezett el az ideje annak, hogy kiadásra kerüljön bemutatkozó albumuk ami az Ordre Du Diable nevet kapta. Megfogantatása egy célt szolgál: hogy beborítsa a bolygót sötétséggel, gyűlölettel és keserűséggel. Mondhatni, hogy kapunk mostanság ebből bőséggel, ami önmagában igaz is. Ennek ellenére én mazochista módjára szívom magamba mindezeket a negatív érzelmeket mint vámpír a vért. Így mondanom sem kell, hogy bizakodva nyomtam meg a play gombot.

Ha minden igaz eddig a lemezig egy duóként működött a Teufelsberg, most egy harmadik taggal bővült a brigád. Nevüket egy picit szégyellik ezért teljesen anonim mindegyikőjük a számunkra. Talán jól is van ez így, az undergound berkein belül nem az a lényeg, hogy kik adnak elő hanem, hogy mit adnak elő. Sejtelmesen indul az Ordre Du Diable, horror filmekbe illő ambient intro köszönt minket a Devil’s Praetorians címre hallgató nyitányban. Utána megérkezünk egy pár nagyon jó ismerősünkhöz: tremolo riffek, blast beatek és károgás. Mintha csak egy-két régi barátunkhoz mentünk volna látogatóba és elégedetten konstatáljuk, hogy náluk semmi sem változott 1995 óta. Zord hangulat, lo-fi hangzás és hasonló jóságok várnak ránk. A riffek megállják a helyüket, innovációnak itt helye nincs, a hagyományos fekete fém megszállottjai a lengyelek. A kissé tompa hangzású dob teszi a dolgát, a cinnel különösen jól bánik az illető.

Vokál fronton a szokásos gégemetszéses varjú stílust kapjuk, kissé monotonra és unottra sikerült a dolog. Egykedvűen károg, felmondja a kötelezőt de ez minden, kis extra acsarkodás belefért volna. A Malign Incantation egy kifejezetten dögös középtempós meneteléssel nyit, majd egy kísérteties riff hozza el számunkra a tökéletes horror hangulatot. Ha nagyon fülel az ember akkor borzasztó halványan szóló billentyűket is hallhat a háttérben. Ez itt tényleg csak egy nagyon enyhe hangulatfokozás szintjén van jelen, operabálos túlzásoktól nem kell tartanunk. A dalok felépítése tipikus, a kissé monoton masírozásokat pár tempóváltás teszi emészthetőbbé. Ez a fajta nyers és monoton sötétség jellemző volt az ősökre is, a korai Graveland lemezei mindenképp inspirálóan hatottak a srácokra. A kevésbé köztudomású inspirációk között ott van a Fullmoon demo-ja is, akik a nemzeti szocialista érzelmű black metal világában otthonosan járnak azok nagyon jól ismerik ezt a formációt. (Igen, érzelműt írtam és nem stílusút, politikai ideológiák ugyanis nem egyenlőek a zenei stílusokkal.)

A Procession of Dying Cherubs ismételten egy rendkívül tetszetős középtempós témával támad minket, ehhez különösen jó érzéke van a Teufelsberg-nek. Menetel előre a dal, rendületlenül ebben a tempóban, csak néha törik meg ezt a lendületet egy fagyosabb hangulatú kiállással. Itt már leeshet az embernek, hogy a Teufelsberg az igazi black metal mániákusok bandája lesz akik egyszerűen nem bírnak betelni ezzel a stílussal. A hagyományok ápolása mindenek felett áll. Ők azok a fanatikusok akik a tízmilliomodik szöget is ugyanolyan lendülettel és lelkesedéssel fogják beverni krisztus tenyerébe mint az elsőt. Az In The Glare Of Funeral Moon már nem is tudott meglepni: újabb fasza kis nyitó riff. Lelki szemeink előtt már meg is jelennek a fagyos hegycsúcsok, szinte már szentimentálisan gyönyörű és nosztalgikus hatású témákat választottak ezek az alvilági figurák. Közepes tempójával rójuk a végtelen havas erdőket, egyedül csak a hold világítja meg az utunkat. Hangulat ügyileg nagyon rendben vagyunk azt kell mondjam. A két leghosszabb dalt hagyták a végére, ez az album felépítésének ez általában jót szokott tenni.

Közülük előbb a Fiat Luceat Lux jön először, nem hiszem, hogy az ismert autómárka egyik új modelljéről szólna ez a dal, de ha mégis akkor mindent visszavonok: innovatív a banda. Témaügyileg legalábbis tuti, akár a Torinói autógyárról regélnek, akár nem ez egy igen jól sikerült tétel. Jéggel és rideg acélossággal vagdossák a fülünket a tremolo riffek. Az eddigi dalokhoz hasonlóan megvan benne az a bizonyos extra adag melankólia és nihil ami a lengyelekre oly jellemző. Ebbe a sorban nagyszerűen beleillik a Teufelsberg is. A 7 perces finálé a banda nevét kapta, saját olvasatukban tehát ez definiálja ezt az entitást. Gyors és éles témák, punkos dobolás és végeláthatatlan hó jellemzi. A billentyűknek itt jutott a legnagyobb szerep, jól kivehetően díszítik fel a riffeket, extra zúzmara réteg képében manifesztálódnak rajtuk. A viszonylagos hosszúsága ellenére nem unatkoztam rajta, viszont most először megcsapott egy nagyon jól ismert bandának a szele. Ami nem más mint a Mgla, ha nem lennének a billentyűk, szinte akármelyik korábbi lemezükön eltudnám képzelni ezt a tételt. Én nagy rajongója vagyok a Mgla-nak, szeretem azt a melodikus nihilt amit reprezentálnak dalaikban de ez véleményem szerint kifejezetten az ő stílusuk, senki másé. Első album lévén elnézem a Teufelsberg-nek ezt, de remélem ez csak egy egyszeri alkalom volt és címével ellentétben nem ez fogja definiálni a bandát. Mgla kópiákból tele a padlás, nincs szükség még egyre.

Van potenciál a Teufelsberg-ben, ehhez semmi kétség sem férhet, első albumuk tipikusan útkeresősre sikerült, sok jó ötlettel és néhány félrelépéssel. Nagyon tisztelik a régi és a modern kor lengyel hőseit akik feltették Lengyelországot a black metal térképre, nincs is evvel semmi baj. Azonban őszintén remélem megtalálják a saját stílusukat, a középtempós döngölősebb témákhoz kifejezetten jó érzékük van. Hagyják meg az ajnározást a náluk tehetségtelenebb bandáknak, bennük ennél sokkal több van és remélem tisztában is vannak vele. Az Ordre Du Diable április 30-án jelent meg a Signal Rex jóvoltából.