A The Trousers már a hetedik lemezét adta ki 20 éves fennállása alatt. A zenekar jelenlegi tagsága is már a második anyagot tette le az asztalra. Igazság szerint eddig valahogy elkerültük egymást, ami egyértelműen hiba volt. Ennek a lemeznek és a Három Hollós lemezbemutató koncertnek a fényében meg pláne. Kőváry Zoliék olyan rock & roll bulit varázsoltak ott, ami egyértelművé teszi a helyüket a hazai és nemzetközi rockszíntéren is.
Erre a lemezre is sikerült tíz kiváló garázsrock dalt alkotniuk, s a fenti koncertélményem alapján személyes tapasztalatból mondhatom, hogy ezek élőben is kiválóan működnek. Sőt, a lemezbemutatón látottak, hallottak alapján úgy még inkább elkapják a gyanútlan hallgatót. De még azt is érhetik meglepetések, aki felkészülten, a lemezt már ismerve ment oda. Mert a zenekar annyira feszes és egyben laza, ami a garázsrock esetében alap. Meg hát lehetetlen nem bemozdulni az olyan energiabomba dalokra, mint a lemezt indító All Through The Night vagy akár a címadó. Előbbinél a végén szinte az eksztázisig ismételhetett refrénnel még rádobnak egy lapáttal az izzó parázsra, hagy lobbanjon fel. Vagy ott van a másodikként érkező Restless in Peace, ami egyértelműen egy mélyebb tétel és erről nekem az jutott eszembe, hogy ezt szívesen meghallgatnám Zoli és Szöszö (The Joystix) közös előadásában. De a legnagyobb refrén szerintem a Second hand suicide-ban hallható (BTW ez a kedvenc dalom a lemezről), de egyben ez az a dal is, aminél csak akkor nem kapod elő a léggitárt és mozdulsz be, ha süket vagy, esetleg ágyhoz vagy kötve.
Vannak azért mélázósabb tételek is. Ilyen Condemned to be Free például. A Laura Palmer (Twin Peaks kikacsintás) meg még némi americana feelinget is hoz nekem. Ez például simán el tudnám képzelni, ahogy valami füstös országúti csehóban játsza a banda. A Face from the Sun-t hallgatva pedig kizárt, hogy ne perdülj táncra. Erről a zenekar mellett az On the River Again-ben közreműködő Csányi Rita (The Anahit) vokálja és Derecskei Zsolt (The Bits) billentyűi is gondoskodnak. Az album megnyugtató lezárását a tábortüzes hangulattal kezdő Drive me to the Stars biztosítja (ebben némi MTV Unplugged hangulatot is felfedezni vélek, bár ez lehet az én hülyeségem) – gondolja a gyanútlan hallgató, amíg dal második felében be nem gyújtják a rakétákat és ilyen teátrális, már-már glam rockos fokozatba kapcsolva letarolnak.
Ez szerintem az év hazai garázsrock lemeze. Kellően változatos, kellően emlékezetes, fülbe- és időnként arcbamászó. Be tud szippantani. Ott a helye a The Trousers-nek a műfaj nagyjai között, legyen szó amerikai vagy a skandináv színtérről.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
