Véhémence
Ordalies

(Antiq records • 2022)

Necron

2022. november 22.

2

Pontszám

9

Idén márciusban ismét lecsapott a gall kakas az Ordalies címet viselő harmadik nagylemezével. Ez a jószág viszont nem a krajcárja után kutatgat! Ő a komplex melódiákból kovácsolt fekete fém, aki újfent kiontott vérre szomjazik. A párizsi Véhémence zenekart a francia kohók legjavában kovácsolták 2014-ben. Az Assiégé névre hallgató első nagylemez még független kiadványként jelent meg. A második korong, a 2019-es Par le sang versé, viszont már a francia Antiq Records gondozásában került napvilágra. Az új korongot a megelőző kiadványhoz hasonlóan Tulzcha (zeneszerzés, gitárok, furulyák, billentyűk) és Hyvermor (ének, kórusok, szöveg és képi világ) szerezte. A dobokon ismét T. Leitner segítette ki a duót. A bőgőn egy Leo nevű vendégzenész működött közre. A zenekar a középkori világ tematikájában alkot, melynek atmoszféráját akusztikus hangszerekkel, heroikus dallamokkal és ezek által biztosított páratlan atmoszférával hozzák közelebb a hallgatókhoz. Ezeket az eszközöket az Ordalies nemhogy tovább viszi, hanem még tovább is nemesíti. A felvételen több vendégmuzsikus is hozzájárult a komplex hangszerelés megvalósításához. Így hallgatunk a kórusok mellett még csellót, tekerő lantot, furulyákat és nikkelhárfát is. Ezekkel felvértezve készüljünk fel egy dinamikus utazásra vissza a középkor világába.

A mai jóléti társadalom szemszögéből valóban jogos és megalapozott viszolygással tekinthetünk a középkor világára. A felfoghatatlanul kegyetlen kínzások kimeríthetetlen tárháza, a higiénia hiánya, az orvoslásnak ma már szinte tortúrával felérő módszerei mind megtalálhatók. Viszont korán sem szabad ennyire egyoldalúan megítélni ezt a kort, mert ezek nem egyszerre és nem mindenhol voltak jellemzők erre az időszakra. A borzalmas higiéniai állapotok is valójában leginkább a városokat jellemezte, de itt is akadtak komoly eltérések. Továbbá tagadhatatlan tény, hogy a középkor embere még sokkal közelebb állt a természethez és a szakralitáshoz. Ezek mellett egyfajta romantikus varázst is jelenthet a modern korunk számára: titokzatosságával, gazdag művészetével, heroikus pillanataival, építményeinek bűvös szépségével. Valljuk be, hogy a Véhémence-nek nem éppen erőssége ennek a romantikus középkori imázsnak a külcsínbe történő megformálása. A megelőző lemezhez hasonló színvonalú alkotás tekint vissza ránk, de valahogy mégsem tudom szívből bírálni. Valahogy illik a banda világához és érzek benne egy kis franciás humort is, ami alapvetően nem mutatkozik meg, de valahogy mégis ott van benne. Tehát ebben a középkori világban mozog teljes mértékig otthonosan ez a francia black metal remek.

A De feu et d’acier lágy akusztikus gitárral vezeti fel a lemezt, ami után alaposabban is meglódulunk: a dallamoknak hála pillanatok alatt egy epikus lovagi torna közepén találjuk magunkat. A Paydretz-ben is vokálozó Hyvermor tiszta éneke, a kórusok és az természetesen az érces black metal károgás váltják egymást. A fegyvertársak is szépen aprítják a dallamokat. Csaták, erdők, hegygerincen meghúzódó fellegvárak vízióját vonja lelki szemeink elé. Könnyet fakasztó szépségű black metal vihar ez, és mi, mint modern férfiak nem töröljük le a könnyeinket, hanem bátran vállaljuk őket! Így is indulunk tovább a Notre royaume… en cendres következő csatájába. Itt már mogorvább, morcosabb témák fogadnak. Farkasodúból acsargó fekete fém a javából! Viszont a melódiák terén itt sem tesznek kompromisszumot. A dalok elég hosszúak, viszont nem érezzük fárasztónak ezeket a nyolc-tíz perces szerzeményeket. A lemezen nyolc dal kapott helyet, de két nóta, a La danse des pluies és a Quand l’hiver viendra egyfajta szépséges, lágy melódiákba ötvözött átvezető. Jól is jönnek ezek a kis pihenők.

Az Au blason brule című dalban szintén hallhatunk egy kis akusztikus átvezetőt amiből akár többet is elviselt volna a lemez: az andalgó pillanatok igazi színfoltjai a végeredménynek. Ugyan folyamatosan használják a különleges hangszereket is, ők is kevés teret kapnak, többnyire a black fuvallat részévé válva teljesednek ki. Persze ettől még nem mondhatjuk a csapatot folk zenekarnak, ahol számomra gyakran túltolják a népies elemeket. Mintha szándékosan az arcunkba akarnák tolni, hogy: „héj, mi itt nagyon folk arcok vagyunk ám, hallod ugye?”. Itt is a mértékletesség az arany út. De mielőtt elkanyarodnánk a zen filozófia irányba jön is La divine sorcellerie középtempós, melankolikus dallamával. Viszont nem kell sokáig boronganunk hamarosan el is űzi a felhőket T. Leitner pörgős ütemei. A Leo basszussávjaival tökéletesen kiegészült ritmusszekció remekül teljesít. A nóta kétharmadánál egy váratlan vendég is betoppan a tekerő lant személyében.  Mindig meglep, hogy mennyire piszok jól szólnak együtt ezek a népi hangszerek a kemény torzított gitárral, miközben ugyanezeket egy blues, vagy rock alapokon nyugvó zenével nehezebb házasítani. Ide kell a keményvonalas metal. Olyan, mint ha pár száz évvel ezelőtt már gondoltak volna erre! Az Un contre mille harcmezein át vezet az út a nikkelhárfával és csellóval indító Par le glaive című dalhoz, mely a korong utolsó darabja. Itt aztán tényleg visszaköszön a lovagtermek hangulata. Ezzel ki is emelném azt, hogy nem erőltették bele a dalokba a középkori melódiákat. Nincsenek az izzadtságszagú, megerőszakolt témák. Amikkel mindenképpen a hallgató tudtára akarnák adni, hogy mi is pontosan a tematika. Valahogy úgy képviseli ezt a zenekar, hogy az egész atmoszférát magukévá tették és egy sajátos zenei világra átültetve tálalják a rajongók elé.

Az Ordalies egy remek darab az amúgy is kiváló francia black metal érából. Izgalmas és színes kiadvány, mely tényleg leköti a hallgató figyelmét. Az említett aprócska szépséghibákat leszámítva az idei év erős frontvonalába sorakozott fel. Ezért nem is hagyható figyelmen kívül az epikus, atmoszferikus black metal iránt rajongók részéről. A lemez kifejezetten ajánlott ACOD, Paydretz rajongók számára. Az Ordalies beszerezhető az együttes bandcamp oldaláról és fizikai formában, valamint az Antiq Records oldaláról. Jó kalandozást!