Szinte már a pattanásig feszítette a húrt a Wintersun 2012-es Time lemezük folytatása kapcsán. A rendkívül sikeres finanszírozási kampányok, mellyel a zenekar jóval többet szerzett össze, mint amennyi a folytatás kiadási költségeit fedezte volna. Ez végeredményben nem is teljes mértékben a várva-várt kiadvány időbeli megjelenést teljesítette be. Volt itt professzionális otthoni stúdió megépítése, új hangszerek beruházása, de mégsem akart kijönni a rég beígért Time II. Ez sok rajongót komolyan megbillentett, hogy mégis mennyi pénzt és időt kér még a banda, hogy végre megkapjuk az ikonikus lemez második részét? Tagadhatatlan, hogy a melodic- black/death power, klasszikus metal (és még sorolhatnám) elemeket felvonultató finn Wintersun-ról nem lehetett sosem elmondani, hogy nagyon elkapkodta volna a dalírást, lemezkiadást. A Time I munkálatai is 2004-ben kezdődtek (a dalírás valójában sokkal előbb). Valójában a Time II anyagának a megírása is már jóval korábban, már 2013-ban elkezdődött. Ennek ellenére mégsem ezzel, hanem 2017-ben (7 évvel ezelőtt!!!) a kiválóan sikerült The Forest Seasons lemezzel jelentkezett a Jari Mäenpää (dalszerző, gitáros, énekes, billentyűs) által vezetett zenekar. Így a rajongók joggal tehették fel a kérdést, hogy mégis hol a Time II? Jari a késést azzal magyarázta, hogy a kiadványhoz méltón jobb felszerelést szeretett volna, hogy az anyag tényleg úgy szólaljon meg, mint ahogy ő azt szerette volna. Minden esetre a korong hosszúra nyúlt útja végül idén augusztus 30-án beteljesült és napvilágot látott a Nuclear Blast égisze alatt. Tizenkét év után végre megkaptuk a rég-várt folytatást.
Az „első rész” valóban egy legendás, hibátlanul megkomponált alkotás volt. Grandiózus, komplex, de mégis roppant dallamos és emlékezetes nóták számomra nagybetűvel vésték fel a folytatás kapcsán támasztott elvárásaimat. Főleg, hogy az ennyi évvel eltelt várakozás csak még jobban táplálta ezt a képet. Így ez a szörnyeteggé dagadt elvárás – eszménykép végül megkapta a hőn áhított táplálékát, amikor a korongot végre sikerült a kezembe vennem. A Cameron Gray által készített borító köszön vissza a lemezről. Engem ez nem ragadott meg annyira, mint mondjuk a The Forest Seasons borítója (amit utána a box verzióban is megvettem, kizárólag a borító miatt). Pedig a művésznek egészen elképesztő alkotásai vannak. Valami sokkal grandiózusabb képre számítottam. (Nekem nagyon művi, bár a cseresznyefa szépen sikerült, de sokat nem árul el a tartalomról) A Havancsák Gyula alkotásaival ékesített szövegkönyv viszont bőven kárpótol. Gyönyörű, misztikus hangulatú képek hibátlanul reflektálják azt a klasszikus érzetet, ami a romantikus, tradicionális japán fantáziavilág kapcsán beégett. (Sokkal inkább ezek közül válogattam volna lemezborítónak valót, mintsem a végleges alkotást). Elmaradhatatlanul megjelennek a szélben kavargó cseresznyevirág szirmok, kontrasztos égbolt, tűz-fény és árnyék elbűvölő megjelenítései kápráztatnak el minket. Én még mindig a fizikai hordozók híve vagyok. Az ilyen látványos produktumok meg csak még jobban megerősítenek abban, hogy a művel való kapcsolatot nem lehet pótolni holmi fájlokkal. Akik az előfinanszírozásban részt vettek és előrendelték a Time Package névre keresztelt extra kiadványt, azok a 17 lemezt tartalmazó box-settet is birtokolhatják. Felfoghatatlan mennyiségű extrával, demókkal, remixelt – remasterelt verziókkal, sőt Jari „Fantasy Metal Project” felvételével, ami szerintem, egy teljes értékű anyag. Ennek a box-setnek a borítója is valahogy találóbb, mint magának a sztenderd kiadványnak. Az új albumra végül is hat külön történeteket felölelő nóta került fel. Ennek ellenére mégis csak egy koncept albumról beszélhetünk, mivel ezek kapcsolódnak a Time univerzumához.
Az albumot a Fields of Snow instrumentális felvezető nyitja. Egyfajta hangulatalapozóként teremti meg az epikus atmoszférát. Halk kórusok és nagyzenekari betéteket, csembalót felvonultató bevezetőbe távol-keleti dallamok vegyülnek. Utána jön is a gyönyörrel teli fém áradat, The Way Of The Fire. Erre vártunk már több, mint két évtizede és most végre átadhatjuk magunkat ennek a csodának! A tíz perces dal lobogó lángok erejével csap le. Nagyon helyénvaló módon a tűzenergiával startol a lemez – ami formázó és katalizátor is, mint szimbólum. A tűzörvényként hömpölygő gitártémákba most tapinthatóan vegyül egy határozott folkos dallamvilág, ami nem viszi el a zenét folk metal irányába, de határozottan átjárja a teljes lemezt ez a keleties íz. Káprázatos dinamizmussal áradnak az összetett futamok, amik rengeteg apró részletet tartogatnak. Viszont felmerült bennem, hogy ennyi év várakozás után nem-e akartak egy kicsit többet adni, mint amit maga a dal megkívánt volna? A nagyzenekari betétek és izgalmas fordulatok ellenére is kis hiányérzetem támadt. A lemez többszöri meghallgatása után viszont rájöttem, hogy nem erről van szó. Nem olyan direkt eszközökkel operálnak, mint az „Előd” esetében. A dallamok sokkal jobban a rétegelt témák alá vannak beszőve. Így jóval több meghallgatást és odafigyelést igényel, mint amire számítottam. Ez nem egy olyan anyag, amit az ember a háttérben fülelgetve is élvezni tud, erre fókuszálni kell! A soron következő tétel a One With The Shadows. No, nem csak a saját életemre kivetítve tudtam azonosulni a számmal, hanem mert ez a dal tartalmazza számomra a banda eddigi legjobb szólógitár koncepcióját. Jari itt, és amúgy a teljes lemezen a japán tradicionális énekstílusra emlékeztető hajlításokat is belecsempész kiváló énekhangjába. De komolyan meghúzza a határt – nem megy át erőltetésbe, giccsparádéba, csak csöppet fűszerezi meg a vokálszekciót, pont annyira, hogy bevigye ezt a keleties hangulatot. Az Ominous Clouds instrumentális darabja oszlatja el a fejünk fölül a borús fellegeket. Érdekes, nem mondanám sem átvezetőnek, sem teljes értékű dalnak, inkább valami szusszanásra időt engedő állomásnak. Az előző két szám nyaktörő riffjei után el is kél, hogy megálljunk és igyunk egy kis teát a cseresznyefa hulló szirmai alatt.
De szendergésre már nem lesz idő, mert jön is a Storm. A lemez egyik legvaskosabb tétele. A vihar ereje segít kiszakadni az emlékek súlya alól, de feltétlenül enyhülést nem hoznak! Viszont kapunk is kemény blast beat-eket Kai Hahto ütős jóvoltából. A dob különösen jól szólal meg a felvételen és szépen aprít is, hogy ne csak az úri finomságokat emeljem ki. Jukka Koskinen basszusjátékát nem nagyon hallani a lemezen, de a bőgő nélkül meg sem valósulna a hangzás súlyossága! Így előtte is méltón tiszteleghetünk. Teemu Mäntysaari egészíti ki a Jarit a gitárok terén. Az iker szólók és a nyakatekert futamok mesterei itt tényleg kiélhették magukat. A dal elemi erővel zúdul ránk és a frontember károgása-éneke mellett megjelenő kórusok tényleg elképesztő energiákat szabadítanak fel. Természetesen végig ott mozognak a háttérben a szintetizátor betétek, billentyű témák emelve a hangulatot és nem utolsó sorban a dal dinamikáját! A vihar után jön a tizenhárom perces epikus lezárás, amit az előző szám vezet át. A dal elején hallhatunk egy kis tradicionális kínai hangszert, az erhu-t. Az ötvenperces anyagot lezáró Silver Leaves talán az egyik legemlegetettebb dalként szerepel a Time II repertoárjából. A maga grandiózusságával, hömpölygő dallamvezetésével valóban megkoronázza az albumot. Összesíti minden tárházát az új anyagnak. (Ennek ellenére továbbra is a harmadik nóta maradt a kedvencem.) A számban Jari még finnül is énekel – amolyan japánosan. Tíz perces futamidő után a dal egy atmoszférikus levezetőbe csordogál át. Az erhu és billentyűk játékába belevegyük a szél, csengők, kis eső szitálás hangulatos kavalkádja. Ezzel zárul a Time II epikus fejezete.
Alapjába véve azt tapasztaltam, ha ennyi idő eltelik, mint ezen esetben, akkor óhatatlanul is annyira felduzzadnak a rajongók elvárásai, hogy mire megérkezik az album, úgy érzik, hogy nem teljesen azt kapták, amire várnak. A Time II kapcsán is ezt éreztem. Szinte már valami földöntúli dolgot kötöttek a rajongók az anyaghoz. Aztán sok felől azt lehetett hallani, hogy nem teljesen erre számítottak. De mi értelme lett volna újra elkészíteni a Time I-et? Gyakorlatilag az égadta világon semmi. Viszont a Folytatás megkomponálása, hangzása a legmagasabb szintű elkötelezettség és profizmus terméke. Gyönyörűen szólnak a hangszerek és annak ellenére, hogy nagyon komplex felépítésűek, minden részlete szépen tagolt és kivehető. Így érthető, hogy ennyi munkát fektettek abba, hogy a felvételt a hozzá méltó felszereléssel és körülményekkel rögzítsék. Tény és való, hogy megérte a várakozást ez a kiváló produkció. Az, hogy valóban szükséges volt-e ennyit várni és érlelni ezt a produkciót, már más kérdés. Úgy gondolom, hogy iszonyatos mennyiségű anyag folyik ki a kiadók keze alól, így bőven van mit fogyasztani. Engem nem zavart, hogy hét év telt el a legutóbbi Wintersun lemez óta. A rosszindulatú megjegyzésekre az album finanszírozása kapcsán meg nem szeretném komolyabban kitérni. Ha valamit felkínálok, akkor az én részem az odáig tart, hogy ezzel mit kezd a másik, az már nem az én dolgom. Ráadásul itt mindenki rendre megkapta az előrendelt lemezeket.
A Time II kapcsán csak annyi elégtelenséget tudnék megfogalmazni: mintha egy kicsit sokat akartak volna belesűríteni ebbe az ötven percbe, mintha igazolni akarnák ezt a hosszadalmas várakozási időt. Tény és való, hogy most nem kapunk annyi ragadós refrént, dallamot, mint a Time I esetében, de nem tudnék szembeszállni azzal a jogos kijelentéssel, hogy a Time II a 2024-es év legjobb metal lemezei között foglaljon helyet.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
