A 2 by bukowski legutóbbi, 2020-as lemezének hangulata végre magával ragadott. Vártam a pillanatot, amikor az elektronikus hatású doomos ambient, más szavakkal élve post rock úgy fog átölelni és betakarni, hogy nehezen tudjak szabadulni hangokból szabott meleg paplanja alól. Nekem zenehallgatáskor arra van igényem, hogy egy albumot megismerjek annyira, hogy utána háttérként is élvezettel hallgassam. Ez a ~38 perces lebegés és utazás a képzeletbeli tájak fölött olyan lett, mint volt Sam Small számára az elsőre önkéntelen repülése Eric Knight művében. Abban a történetben a kisember nem figyel oda, hanem elgondolkodik és váratlanul a yorkshire-i Polkingthorpe Brig felett kezd levitálni. Ezt később többször megismétli tudatosan. Ahogy én is, újra és újra hallgatva a zenét egymás után, vagy más lendületesebb zenékkel felváltva már napok óta teszem. Az albumon 5 szám szerepel, közülük a Fiend for Sleep egy single-kiadványon néhány éve már megjelent.
A kétszemélyes produkció 1997 óta alkot. A 2 by bukowski a görögországi Thessalonikiben alakult, néhány éves közös zenei előzmény után. A csapat elsősorban digitális kiadványokra esküszik, bár egyes lemezeit a színtéren exkluzívnak számító színes vinylen is megjelenteti. A Her Kind Fight Everything c. alkotásuk a negyedik teljes korong és ötödik közös kiadványuk. Magukat nehezen beazonosítható stílusjegyekkel jellemzik. Hatásaik között említik a ’70-es években született német elektronikus zenét (kraut rock), mire a hozzáértőknek felsejlik a Kraftwerk kvartett változata, a ’80-as évek béli (igen széles határokat, vagy tán azokat sem szabó) ambient zenét (nehezen lehetne egyetlen jellemző zenekart említeni), a ’90-es években létrejött doomot (ám itt ne Candlemasst várjunk) és még ki tudja mit… A Fémfogrács ajánlóit bújva azonban megállapítom, hogy az alkotó nem tudja, milyen hangulatot kerget, és amit itt hallunk sokszor inkább a ’70-es évekből eredő hard rockot, illetve a pszichedelikus/progresszív rock hangzását hozza vissza valami újszerű formában.
(A zenei linkek egy-egy teljes albumot engednek meghallgatni, így azokon keresni érdemes az említett dalokat.)
Megjegyzem, a stílusok szerinti címkézés csak olyan útmutatás ami nekünk, hallgatóknak fontos, amikor pl. ajánlómban ajtót szeretnék nyitni mások számára a hallgatáshoz. Nagyon helyes, ha egy művész nem a másolás céljával alkot. Én megelégszem azzal, ha egy zenész nem kérkedik a spanyolviasz (itt: görögtűz) feltalásával, hanem megadja a tiszteletet valódi előképeinek. Körülbelül ezt éreztem, amikor a 2 by bukwoski lemezét kezdtem hallgatni és hagytam, hogy zenehallgatási szokásomtól eltérően ne keressem a szöveg és a ritmus egységét, a tartalom és a hangok kifejezőerejét egy verbálisan tudatott történetben. Bár CD-ink közel tizede instrumentális, és az főképp gitár- vagy szintetizátor zenét tartalmaz, a számomra a hangulatfestő zene koronázatlan királya továbbra is a programzene etalonjának számító Vivaldi. Képes-e ezzel versenyre kelni a mérnöki pontossággal, de legalábbis egy gyógyszerész adagolási eljárásával zenét szerző görög kettős?
A parttalan stílusból így hát legtöbbet az olasz zseni ambient muzsikáját hallgatom, négy tételben. Rémisztő belegondolni, hogy Vivaldi kimagasló műve az életében egymást váltó velencei élvhajhászatának és kiváló alkotói periódusainak váltakozása után szinte teljes homályba veszett, nincstelenül tűnt el egy bécsi temetőben. Nem létezett még megosztó felület. Valaki évszázadokkal később mégis ráakadt egy töredékes kottára. Műveit ma magyarázzák, lelkes énektanárok iskolákban próbálják megértetni a zenéhez való helyes közeledést az arra talán (még) nem is fogékony, de legérzékenyebb életszakaszukban lévő potenciális rajongókkal. Így próbálom a 2 by bukowski hallgatására biztatni azokat, akik ugyanúgy fenntartásokkal állnának neki egy újabb eletkronikus-gitáros-ambient-akárminek, mint tettem azt én, amikor a figyelmembe ajánlották.
A hangulatteremtő zene hallgatásához a megfelelő hangulat szükséges. Tyúk vö. tojás? Ezt az első hallásra paradoxonnak tűnő megállapítást nem másodvonalbeli brit tudósok csoportjának éves szakmai összefoglalójából ollóztam ide, hanem a magam elmélyült kutatásának az eredménye. Azt is kezdem sejteni, miért tetszik a 2 by bukowski muzsikája. A zene maga, az alapjait tekintve nem túlbonyolított. A stúdióban akár egyetlen fővel is megalkotható téma létrehozója nem akar azzal kitűnni, hogy technikásnak beállítva magát ezer sávot vesz fel, azt is monoton dallamokból ismételve. Hallunk egy lebegősre hangolt basszust, egy rajta fátyolosan hullámzó, alkalmanként alig valamivel a szívdobbanás feles ütemével éneklő kevéssé torzított gitárt, valamiféle billentyűs hátteret (inkább atmoszférának, mint hangszeres aláfestésnek mondanám), és a basszussal együtt csengő, vagy dohogó dobot. Egyetlen dalban jelenik meg hangszerként alkalmazott morgó sámánének, (Crazy Joe Davola), kimondottan funkcionálisan a dal második felében, míg egy másikban csak sámán-gajdolásként. (Joe Davola az MTV egyik ötletembere, producere, később a csatorna igazgatója volt. Emellett egy olyan vállalkozást is indított, ami később a Dreamworks érdekeltségévé vált. Lehet, hogy emiatt őrült?) Hogy végül is mely’ hangszerek szólalnak meg, szinte mindegy is. Az összhatást elérve a ’70-es évek doom/pszichedelikus dalainak hatását keltve oly’ kellemesen lengik be a teret, amit őszintén szólva nem is vártam az első hallgatás kezdő hangjaitól. A harmadik dal, a Beast’s Breath különlegessége az, ahogy beindul, amint azt énektanárom a Bolero rondójánál tanította azt megfigyelni. Engem kissé kizökkentett a 6 perces, lassan menetelő, atmoszferikus dal végén visító gitárkánon. Ezen hangzás élvezetét, úgy érzem, már ’87-re kinőttem, amikor több HM-banda így kívánt nyomatékot adni minden dalának. Itt is céltalannak, bár nem funkciótlannak találom. Ha csak egy pontnak szánták a mondat végén, akkor az pont olyan hosszú, ahogy maga a dal nyúlik el: mint reggeli köd a síkság felett.
Fura dolog egy mindössze ötszámos lemezről újabb dalt kiemelni, mégis megteszem. Az utolsó tétel, a Mahone hangzása annyira megkapó, mintha Hendrix játszana torzított tekerőlanton, de csakis erős Black Sabbath (a háttérben a Planet Caravan lépdel a sivatagi naplemente előtt), ezalatt az Orion űrhajó tüzel a varangyokra (hogy maradjunk kraut-földön). Sámánok, volgai hajóvontatók, vagy a piramisépítő kőtörök együttes bántatos éneke is megjelenik a távolban, mintha a világ minden szomorúsága egy Pirx-féle proto-sci-fi-be keveredett volna. A zene lendkerekes kisautók zajával keveredik egy felborított méhkaptár zümmögése felett. Igen, ez már a dalközepi szóló. (Nem tudom itt mit jelent a cím. Egyik rövidült változatában a The Pogues-tól is ismert „Kiss my ass” gael megfelelője – remélem, nem a hallgatónak szól, inkább legyen válasz a hangulatleírásomra.)
Annak idején egy zenekart követve olyan szélsőségeket is képes voltam megvásárolni, mint a rockzenében a párhuzamos szólókat (és Eddie Van Halen szerint a tapping-technikát is) megteremtő, a saját komfortzónájukból egy kísérleti lemezzel alaposan kilépett Wishbone Ash stílusidegen Trance Visionary-jét. Akkor miért ne keresném a hangulatteremtés egyéb kincseit? És ami mélysége, kavalkádja ennek a stílusnak a Fémforgács zeneajánlóin feltárul, az valami igazán elképesztő. A stílusokba zárkózott hallgatónak, vagy monomániás elkötelezetteknek (persze, mindkettőnek van létjogosultsága) mondhatnak/írhatnak akármit az olyan okoskodók mint én. Még ha a továbbadás szándékával felfedni is próbálnám, hogy szerintem mitől jó, miért hallgatni való egy muzsika… ez bizony nem így dől el. Lehet, telibe talál, de hogy hiába írom le, hogy a 2 by bukowski új lemeze a Her Kind Fight Everything c. albuma nagyszerű hallgatni való, míg az előző (a bandcamp-en hallgatható) albumaitól – a számomra – szinte semmiben sem tér el.
Ez a zene bennem megérett, és jó szívvel ajánlom bárkinek reggeli ébredéshez, vagy alkonyati függönybehúzás idejére, amikor a karácsonyfa izzói adják a sejtelmes színes fényt. A 2 by bukowski albuma olyan, mint egy szórakoztató könyv. Talán sok mindent leírt, de mégis teret hagy arra, hogy azt magam képzeljem el.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Kifejezetten érdekes zenei egyveleg, ha már könnyed kísérletezés, akkor az ilyen legyen.