Gyönyörű borítóba futottam bele a Dunkelheit kiadó bandcamp oldalán, ahol egy dalt is megosztottak friss igazolásuk, a német Entartung zenekar soron érkező negyedik nagylemezéről, amitt Maleficae Artes címmel láttak el. Amikor azonban a promós fiókomban landolt a kiadvány, már egy színes, kevésbé mutatós képpel találtam magam szemben. Rövid utánajárás után rájöttem, hogy a hasonló témát ábrázoló metszet a vinyl kiadás sajátja, míg a színes verzió a CD és kazetta elfedésére szolgál. Önmagában nem csúnya, de szerinetm a bakelithez készült kép jobban passzol a kiadványhoz és minden platform megérdemelte volna ugyanazt. De mindegy is, ez csak szőrszálhasogatás, hiszen a külcsín a kezdőlépés, maga a zene viszont egy komplett túraútvonal. Kicsit keserű tehát az első benyomás, viszont a séta jól sikerül akkor is, ha már többször jártam erre…
A lemez címe latin nyelven íródott, magyarul annyit tesz körülbelül hogy „baljós, sötét művészet”. Ennek a témakörnek nagy hódolója már a kezdetektől fogva a zenekar, hiszen leginkább a középkori, ókori festészet ritkán mutogatott gyöngyszemeiben keresik maguknak az inspirációt. Gyakran fordulnak a képek mögött álló ideákhoz, különböző vallási mitológiához is. Bőven találhatnak maguknak témát, hiszen a korábban duóként, ma már trióként működő horda igencsak termékenynek mondható.
A Lykormas (ének, gitár, billentyűk) és Vulfoliac (ének, basszus) duóhoz 2015-ben csatlakozott Haistulf, aki a dobok mögé ült be és gyorsan felvette a zenekar látásmódját. Belehallgatva a korábbi, egész jól sikerült anyagokba, igazából a készítés sebességét fokozhatták az ő jelenlétével, mivel korábban Lykormas oldotta meg a dobokat, azért valamivel azért egyszerűbben.
Hogy mégis mit kapunk a bandától? Egy igazi, régi sulis, sablonokkal teletűzdelt, ugyanakkor rutinos black metal albumot. Itt leginkább a rutinon van a hangsúly, hiszen minden huncutságát ismerik már ennek a műfajnak és ez magabiztosságot is nyújt. Úgy tartják meg a klasszikus vonalat, hogy azért bele-bele csempésznek némi kapaszkodót, változatosságot a végeredménybe, de csak annyira, hogy abba ne köthessen bele egyetlen megrözgzött rajongó sem. Biztos kézzel ugranak neki a Tower Of Silence című dalnak, ami szépen ránk rúgja az ajtót. Már az első tétel 9 perces, de később sem igazán fogják vissza magukat és ez egyáltalán nem baj, mivel igazán szép íveket tudtak adni a szerzeményeknek. Az erős kezdés szép lassan elcsitul, a sikolyokból és agóniából fokozatosan egy sötét emlék válik. Itt érdemes megjegyeznem, hogy a lemezen a nyelvezet épp olyan változatos, mint a zene. Hallhatunk német, angol, francia, sőt még svéd nyelven megszólaló dalokat is. Ez utóbbi jellemző például a másodikként érkező, szintén tekintélyes hosszúságú Bortfördre, ami kezdetben a zenekar népies dallamait helyezi előtérbe és elődjével teljesen ellenkező módon működik: a könnyedebb, tiszta énekkel is megbolondított kezdéstől haladunk az őrültebb részek felé. Lykormas nevetése a dal vége felé igazán félelmetesre sikerült, de nyugodtan dicsérhetjük a teljesítményét az egész anyagon.
Ezek után a zenekar agyában átkapcsol valami: elmormolják nekünk a sötétség erejéről szóló Un Ciel Bourbeux Et Noir című francia költeményt, hogy aztán a Circle Of Sufferinggel a 90-es évek elejének adózhassanak teljes odaadással. Az eddigieknél élesebbnek ható gitár és nyers hangzás igazán felszítja a tüzet a lemez középtáján, középtempós menetelése pedig végig bólogatásra ingerel. Jön egy kis lassulás, egy kis őrület – mindez a jóleső, karcos és sivár monotónia kíséretében.
Innen kanyarodunk rá az Aufruhr MDXXV című 12 perces záró szerzeményre, aminek megléte egy-két pontot simán emelt az értékelésemen. Ebben a dalban mindent megtalálunk, ami eddig működött, sőt többet is. Ez a legepikusabb, ugyanakkor a legfagyosabb tétel, amibe igazán erős gitártémákat is sikerült pakolni. Egy-két hangtól össze kellett húznom a galléromat, nehogy megtaláljon a hangszórókból kiáramló hideg szél, a finoman megjelenő billentyű pedig nagyon sokat dobott az összképen. Ez a tétel már inkább atmoszférikus black metal, mintsem a hagyományos, aprítós vonal. Sikolyok, ordítások, suttogások és igazi földöntúli hangulat jellemzi az egészet.
Nagyon odatette magát a német banda, még ha némi megbízható iparos hangulat, kockázatmentesség is befigyel a végeredményen. Ez viszont legyen a szőrösszívű firkászok gondja, nálatok nyugodtan düböröghet ez a dögös black metal lemez!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.