Akárhogy kapaszkodom mindenféle lejátszóba, listába, kutakodok ezer féle oldalon, mindig vannak olyan anyagok, amik szimplán átcsúsznak a radar alatt és közben lángokba borítják a hallgatóságot, akiknek volt szerencséjük felfedezni. Szóval ismét porolás, de nem a távoli múltból, csak innen a sarokról, a vírusmentes 2017-ből.
YouTube barátom dobott be egy egekbe magasodó, szörnyes borítót, amiről nekem a valaha készült egyik legjobb vámpíros film, az 1985-ös, vagyis velem egy idős Fright Night (Veszélyes éj, Frászkarika címmel is megjelent) jutott eszembe. Olyan filmekkel osztozik ezen a poszton, mint az Elveszett fiúk, a Cronos, az Engedj be és természetesen a gótikus horror egyik csúcsa, a Coppola féle, eredeti regényt követő Dracula Gary Oldman utánozhatatlan játékával (mai napig kiráz a hideg, amikor a kardot belevágja a kereszt közepébe és a feszületből elkezd ömleni a vér, amit mohón majszolni kezd).
De ne kalandozzunk el már megint, szóljatok rám, mert már írás közben elkezdtem agyalni, milyen sorrenben nézzem őket újra…:) Tehát ilyesztő lény és maradjunk annyiban, a témát tekintve telitalálattal büszkélkedhetek. Ez utóbbi nem volt nagy teljesítmény tőlem, hiszen a zenekar neve egyszerűen Vampire, ami alapvetően kizárja a mohácsi busójárást alapkoncepciót nézve, a csapatnak pedig ez már a második nagylemeze. Nemcsak a borító idéze meg ugyanakkor a dicső múltat és a 80-as éveket, hanem maga a zene is, ami egy szinte tökéletesen kivitelezett old school black/death/thrash keverék az évtized végének hangulatában, masszív heavy metal alapokkal.
Sok hasonlót hallhattunk már az elmúlt időszakban, így könnyen kijelenthető, hogy minden ilyen projekt egyetlen dolgon áll, vagy bukik, ez pedig a dalszerzés. Ilyen szempontból a Vampire bizony csúcsra járatta a vérszopó klán dühöngését, mivel nagyon változatos és könnyen megjegyezhető dalokat raktott össze. Természetesen gyökereiket sem felejtik el egy pillanatra sem, így bőven akad tisztelgés a Dissection, a Mercyful Fate irányába, de menet közben számtalan thrash legenda is felsejlik. A zenészek szintén a 80-as évek horrorjaiból merítették művészneveiket és természetesen az időszakra jellemző, akkor kifogyhatatlannak tűnő fantáziát is sikerült megidézniük dalszövegeikben.
A jól sikerült körítéshez képest a zene már-már egyszerű, de mindenképp hatásos. A rövid, 4 perc környékén mozgó dalok változatos tempóval, remek gitárjátékkal szórakoztatnak, egy kissé sablonos, de kellően morbid énekhanggal karöltve. Különösebb technikázás nincs egyik hangszert illetően sem, de mindent a megfelelő időben, mennyiségben kapunk. A remek arányoknak hála a With Primeval Force úgy robog át rajtunk, mint egy gyorsvonat a maga 38 percével és bizony azon kapjuk magunkat, hogy újra nekivágnánk ennek a vámpíros túrának. Ahogy a rövid felvezető után meghalljuk a kasza (vagy kard) pengéjének siklását, érezhetjük a hideg fémet a nyakunkon, aminél már csak a csillogó fehér fogacskák lehetnek rosszabbak…
Nem egy korszakalkotó lemez, nem egy világmegváltó banda az biztos, de a kiadó mindenképp szépen beletenyerelt, mert a hangulatkeltéshez és a dalszerzéshez veszettül ért a társaság. A gyönyörű borító, a remek hangzás és a tökéletesen tálalt, időtlen fémzene rajongói biztosan találnak neki megfelelő helyet a polcon, a lemez pedig gyakran lejátszásra kerülhet.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Pontosan. 🙂 Közel tökéletes. 🙂 – Persze lehet ehhez még a nyolcvanas években kellett, hogy szülessél. – Én imádom, mint a dinoszauruszok úgy általában. 🙂