A kilencvenes évek közepétől a kétezres évek közepéig virágoztak a black metal romantikusabb oldalhajtásán inspirálódott neoclassical/darkwave formációk. Ezen zenekarokat (vagy szóló munkákat) leginkább a költői szépséggel átitatott romantikus melankólia, gótikus hangulat inspirálta. Ezért a zenei eszköztáruk a metal elemeket teljesen nélkülözte. Muzsikájukat kizárólag az atmoszferikus szintetizátor, nagyzenekari betétek, akusztikus hangszerek, énekek és kórusok birtokolták. Ahogy ez lenni szokott rengetegen meg is lovagolták ezt a különös hullámot. A sok tiszavirág életű és feledhető produkció mellett azért olyan zenekarok is kinőtték magukat, akik ma már legendásnak számítanak, mint például a Die Verbannten Kinder Eva’s, a Weltenbrand, az Arcana és az Elend. Az előző nevekkel ellentétben a mai napig aktív Sopor Aeternus, vagy a szerencsére újra aktív Autumn Tears sem maradhat ki a felsorolásból. Nem tudom, hogy a világ változott meg, netán a közízlés, a zenészek alakultak, de ezek a bandák többsége szinte teljesen eltűnt. Ezt a sorsot az ikonikussá vált francia neoclassical-darkwave formáció, a Dark Sancutary sem kerülte el.
A szemfedő súlyossággal nehezedő komor melankólia és a tragikus-romantikus hangvételű nótáik kapcsán, ha valaki kedvelte ezt a műfajt, akkor ez a név megkerülhetetlen volt számára. A Dark Sanctuary-t 1996-ban Arkdae (billentyű) és Marquise Ernia (ének) alapította Párizsban, majd ezek után adták ki a Funeral Cry címet viselő első, egy nótás (ami egyébként közel 20 perces) kislemezüket. A bemutatkozó albumuk 1998-ban jelent meg Royaume Mélancolique címmel. Ehhez az albumhoz csatlakozott be Sombre Cÿr (ütősök és basszusgitár), Hylgaryss (billentyűk), Eliane (ex-hegedűs). A 2000-ben megjelenő De Lumière Et d’Obscurité második korongnál Marguerite hegedűssel bővültek ki (aki már szintén nincs a bandában). Majd nemsokára rá Marquise Ernia kilépett és helyére Dame Pandora énekesnő került. Gyakorlatilag ez a formáció meg is maradt a banda nevével fémjelzett, 2009-ben megjelent, utolsó nagylemezig. A tagok régóta csodálták Victoria Francés grafikus munkáit, amik hangulatában tökéletesen passzoltak a zenéjükhöz, így az utolsó lemez képi világa a bájos művésznő keze munkája nyomán született meg. Ekkor jelentette be a banda a szomorú hírt, hogy hét nagylemez után felfüggeszti aktivitását. Az újraalakulás reményének szikrája mindig pislákol, de ennyi idő után azért az is szép lassan kihűl és kialszik.
Az első reménykeltő hír a banda éledezését illetően 2017-ben érkezett. Az Avantgarde Music kiadta a zenekar szög-egyszerű, Metal címet viselő albumát, melyen néhány daluk valóban fémesebb átiratát hallhatjuk. Akkor gyorsan meg is nyugtatta a közönséget a kiadó, hogy nincs szó semmiféle visszatérésről. Ez a kiadvány már a banda aktív korszakában megszületett, csak most került kiadásra. Gyorsan feledésbe is merült az anyag. Aztán eltelt jó négy év és végre ténylegesen olyan hírek érkeztek, amik kézzelfoghatóan igazolták a projekt feltámasztást. 2021-ben kiadták az Iterum kislemezt, mely zseniálisra sikeredett. Noha csak két dalt tartalmazott, de itt már tényleg kaptunk valamit, amibe kapaszkodhattunk. Az új, teljes értékű lemez már a horizonton volt. Mindig sokkol, hogy mennyire repülnek az évek. De tizennégy év szünet után az Avantgarde Music végre elhozta nekünk (március 17-ei megjelenéssel) a banda nyolcadik nagylemezét, mely a Cernunnos címet kapta, aki egy ősi gall isten, és aki a természet biológiai körforgását testesítette meg. Agancsos istenségként ábrázolták, így utaltak az örök megújulásra. Azaz, ahogy a szarvas is elveszti télen az agancsát és a tavasz eljövetelekor majd újat növeszt, ezáltal ismét megújul. Ez a természet állandó körforgását megjelenítő élet-halál, kicsírázás-bomlás örök érvényű működésének a jelképeként jelenik meg. Az albumcím tökéletesen szimbolizálja a Dark Sanctuary történetét, hogy ennyi év művészi szünet után a formáció újjászületett. Emellett a Cernunnos-ra a banda egyfajta új zenei mérföldkőként is tekint.
Ezt a friss zeneiséget már az Iterum előre sejtette, de a Cernunnos ezt ténylegesen igazolta is. Ezért nyugodtan állíthatjuk, hogy a 2022-ben írt tizenegy dal valóban egy új fejezetet nyit a banda történetében. Noha a szerzemények hangulatában és stílusában tipikus Dark Sanctuary alkotások maradtak, de az eddig oly jellegzetes ambient-szerű atmoszferikus hangkép itt most sokkal tagoltabb lett. A hangszerek jobban kirajzolódnak és elválnak a szintetizátor alaptól. Karakteresebben jelenik meg a hegedű, zongora és az ének szekció is. Jobban építkeznek ezekre az eszközökre, mint korábban. Ahesdis hegedűjátéka nagyobb teret kapott, ami a korábbi lemezekhez képest komplexebb, és emellett érettebben is dolgozik együtt Arkdae és Hylgaryss billentyűtémáival. Ezek által részletezőbb felépítésű alkotások születtek meg, ezek pedig összességében közelebb állnak a neoclassical vonalhoz. Ennek ellenére sikerült becsempészniük az albumba egy csipetnyi pagan folk érzetet is. A Sólstöður nóta ének és ritmusszekciója hangulatában emlékeztet egyfajta ősi pogány szertartásra. Továbbá a formációra oly jellemző sztoikus, lágy melankolikus légkör mellett, Sombre Cÿr ütősnek köszönhetően, helyet kaptak a szikárabb témák is, mint amit például a Gloria eterna nyitó tételében hallhatunk, vagy éppenséggel egy ütemesebb kíséretként megjelenő dobtéma formájában a címadó Cernunnos dalban.
Az album kapcsán, amit leginkább kiemelnék az az ének szekció. Dame Pandora meghaladta önmagát. Változatos és gyönyörű teljesítményt nyújt a lemezen. Varázslatosan emeli ki Ahesdis hegedű játékát. Talán a Hiems című nótában a leglenyűgözőbb a művésznő produkciója (ez a tétel egyébként a személyes kedvencem.) A hölgy hangja mellett férfi vokál is megjelenik, noha ez csak szavalás formájában. Emellett a kórusokban is bővelkedik az anyag. Akár az előtérben, akár a háttérbe tolva, viszont mindig gyakori vendégek. Azt nem tudom, hogy ezeket mind Pandora énekelte fel, vagy hangmintákkal egészítették ki, de hibátlanul működnek. Ez jól reprezentálja, hogy mennyire profin van lekeverve az anyag. Minden hangszer, elem, szinti-szőnyeg, vagy éppen ének-kórus a lehető legjobb hangszínben szólal meg. Szép szellős az egész felvétel. A jó hangzás és keverés elengedhetetlen, hogy egy ilyen muzsika úgy szólaljon meg, ahogy az kell. A fémzenével ellentétben itt a hangzásbéli hibák sokkal jobban kiütköznek. Szerencsére a stúdiómunka méltó a Cernunnos zenei remekéhez.
A Cernunnos egy remekbe szabott visszatérő lemez és egyben az együttes egyik legváltozatosabb és legnagyívűbb kiadványa lett. Lehetett volna nagyobb hangsúlyt fektetni a fülbemászóbb tételek felsorakoztatására és még jobban kitolni a zenei határokat, de bőven megkapunk mindent és kárpótol azért a hosszú várakozásért. Személy szerint nagyon örülök, hogy a Dark Sanctuary feltámadt a hamvaiból. Én nagyon hiányolom ezeket a muzsikákat az együttesek palettájáról, mert olyan hangulatot és érzésvilágot tudnak kölcsönözni a megfelelő pillanatban, amit mondjuk, egy metal zene nem annyira tud megvalósítani. Reméljük, hogy banda nyomán újabb formációk kapnak kedvet ahhoz, hogy újra hangszert ragadjanak. Talán most fordult a világunk pont abba a periódusába, amikor nagyon jól jönnek az ilyen emelkedett hangulatú, de befelé tekintő muzsikák és ehhez a Dark Sanctuary új nagylemeze kiváló társ.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Megérte várni az a 12 évet. A Cernunnos álomszép melódiákat suttog a természet körfogásáról, valamint az élet-halál kicsírázásáról. Köszi, hogy írtál róla!