A denveri Stephen Edmunds zenei alteregója, a Neo Dimes határozott rendszerkritikus alapállásból indítva mutatja be Alone címet viselő debütáló nagylemezét. Az anyag nem csupán zenei állásfoglalás, hanem a modern zeneipar és a tartalomfogyasztási szokások éles bírálata is: a május 19-re időzített digitális premiert megelőzve a fizikai formátumok (bakelit és kazetta) már egy hónappal korábban elérhetővé váltak, egyfajta fricskaként a mindent uraló „tech-uralkodóknak”.
Zeneileg a projekt a neo-indusztriális fenyegetettséget és melankóliát ötvözi az alternatív rock energiáival, valamint a synthpop és a darkwave hideg, lüktető elektronikájával. Az énekes-dalszerző introspektív, sötét hangvételű dalai a megfigyelőkapitalizmus, az algoritmikus sorsszerűség, az online radikalizálódás és a modern technológia okozta elszigetelődés húsbavágó témáit dolgozzák fel. A dalszövegek mögött mélyen személyes élmények is meghúzódnak, beleértve egy karrier elvesztését és a jövő generációival kapcsolatos növekvő szorongásokat egy olyan világban, ahol a zsebünkben lapuló eszközök egyre inkább felemésztik az életünket.
A szerzői kiadásban érkező album egy egyedi, poszt-AI fókuszú vizuális koncepciót is felvonultat: a lemezt felvezető dalok borítói önálló fejezetként mesélik el a paranoia, a manipuláció és az irányítás történetét, hogy aztán a tízszámos nagylemez végleges grafikájává álljanak össze.
