A rendszeres olvasók tudják, hogy szeretem az írásokat némi helyzetjelentéssel, aktuális állapottal kezdeni, hogy a zenehallgatás kontextusa is megfelelő szerephez jusson a cikk során. Nem mindegy, hogy mikor, mit és hogyan hallgat az ember fia (lánya), főleg, ha kedveli a kifejezetten hangulatzenének titulálható retteneteket. Én bizony szeretem, úgyhogy ennek megfelelően időnként hátat fordítva a millió számra érkező promós anyagnak random kutakodásba kezdek. Így történt ez egy forró vasárnap délután is, miután a két “apró” bealudt, a szebbik felem meg eltávozott a bankkártyám társaságában megoldani a “nincs egy rongyom, amit felvehetnék” című végeláthatatlan útvesztőkből álló problémakört. Csóró falusi révén a légkondi helyett a képembe toltam a low budget ventillátort, bekészítettem a jól behűtött, csapvízzel utántöltött ásványvizes palackot és azzal a célkitűzéssel, hogy lehűtöm magam valami raw szeméttel, nekiugrottam a bandcamp egyébként bármikor rabul ejtő tartalmának. Alig öt zenekarnyira, ha eljutottam, amikor furcsa dologra lettem figyelmes: a Veiled Metamorhposis nevű formáció fogta magát, és fél másodperccel a bemutatkozó lemezük indítása után belefosott a ventillátorba. Azonnal elöntött a mocsok és a ragacsos rothadás, magába szippantott a mélységes fekete lyuk, amit a csapat generált. Búcsút intve a black metalos képzelgéseknek, a kevéske szabad időmet rájuk, később pedig a cikk megírásának szenteltem. Nézzük hát, mit tartogathat nekünk az a formáció, amit egy Nihill (Vitriol – összes hangszer kezelése) és egy Necronomicon (Grave Desecrator – hörgés és valószínűleg dobok, szándékosan nem írok éneket…) nevű alakulatokból érkező páros tud a világra okádni. Apró érdekesség, hogy a két földalatti gyászhuszárt az online tér hozta össze és beszélgetéseikből közös munka kerekedett.
A Veiled Metamorphosis egyértelműen meghatározza saját célját: egy olyan funeral doom rémálom létrehozása, amiben visszaköszönnek a death és black metal korai éveinek szennyezett hangjai. Az útirány, hasonlóan az Ahabhoz, lefelé vezet, a csontokat porrá zúzó, fojtogató mélységekbe, ahol már-már földöntúli lényeknek tűnő életformák lesnek ránk az ismeretlenből. Mindezt a Tentacled Void Of Infinity teljes mértékben képes hangjegyek formájába önteni, minimalista eszközök felhasználásával. A két zenész gyakorlatilag 55 percen keresztül pakolja a mázsás súlyokat a vállunkra, hogy azok folyamatosan taszítsanak ki minket az életből. Minden apró rezdülés, minden pendítés olyan erőt képvisel,hogy attól könnyedén kiakadhat a szeizmométer. A monotónia, az ismétlődés sem tud ekkora nyomás mellett unalmassá válni, mert olyan érzetet kelt, mintha állandóan tartanánk egy adott irányba, ami akár feloldozást is hozhat. Mintha egy izgalmas thriller megoldást jelentő jelenetének megelőző másodperceit nyújtanánk a végtelenségig. Hiába a hasonló témavilág, a Veiled Metamorphosist sokkal közelebb állónak tekinthetjük az olyan formációkhoz, mint az Abyssmal Sorrow, Nortt, Funeral Mourning, akiket a depresszív black metal és a funeral doom ötvözésének köszönhetően jegyezhettek meg a merészebb fülek. Irgalmatlan hatású ez a produkció, akárhonnan nézem.
A kiadványt nyitó Demonik Suffokation tehát azonnal lecsap a pokolból érkező hörgéssel és nehézkes vánszorgással, a dalban felcsendülő rövid, de annál hatékonyabb, konkrétan bugyborékolásra emlékeztető hangzású gitárszóló pedig garantált libabőrrel kényeztet. Erre a tételre tesz rá egy lapáttal a szinte folytatásnak érzékelhető címadó tétel, melyben a gitárok még inkább zajokká silányulnak, megfelelő hangerővel párosítva a testünket körülölelő, vibráló anyagként funkcionálnak. A The Seven Gates Ov Kur egy hajszálnyit gyorsít a tempón, már-már death/doom magasságokba szökik, hogy óceán fenekén található törésvonal pereméül szolgálhasson. Innen vethetjük bele magunkat a drone elemekkel is bőkezűen bánó Unspeakable Abominations sűrűjébe, majd a totális kiüresedésbe, amit a záró Totenreich hoz el nekünk egy 18 perces dark ambient utazás formájában. Ez utóbbit tartom sajnos a kiadvány gyengéjének is, mert ugyan szükséges a semmibe veszéshez, de nem ilyen hosszúságban. Egy 5-6 perces révedezés, fuldoklás bőséggel elég lett volna, mert így egy idő után elveszíti saját célját.
Kimondottan erős lett a páros első közös munkája, remélem akad a dolognak folytatása és tovább tökéletesítik ezt a formulát, bár a Tentacled Void Of Infinity annyi brutalitást használ fűtőanyag gyanánt, hogy nem is tudom, felül lehetne-e ezt múlni bármilyen formában. Tipikusan olyan anyag, amit egyszer lehet igazán jól összerakni, elsütni ilyen arányok mentén.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
