Horna
Nyx - Hymnejä Yölle
A finn black metal egyik legstabilabb riff-gyárosai idén ünnepelhetik fennállásuk harmincadik évfordulóját, ami önmagában megsüvegelendő teljesítmény, de nagyszerűségüket tovább emeli az évek alatt felépített kivételesen konzisztens diszkográfia. A Horna stílusában az abszolút nyers, ösztönösen egyszerű és dallamos vonalát képviseli a black metalnak, és ettől a formulától a tizenegyedik lemezükön, a Nyx – Hymnejä Yölle című albumukon sem tértek el, csupán a hangzáson csavartak egyet: határozottan állítom, hogy ez az egész életmű legpolírozottabb és legélesebb lemeze.
Egyszerűsége ellenére egyáltalán nem mondható egyhangúnak a szóban forgó lemez. A Hymni I sebes tremoló riffekkel töri rá az ajtót a hallgatóra, amit egy lassuló dallamív tör meg csupán. Hasonló elven működik az album második felét alkotó szintén a gyors tempós fekete riffekkel, károgással és érintőlegesen sötét kórusokkal operáló Hymni IV és Hymni V is. A “stilisztikai egyhangúságot” hatékonyan töri meg alapvetően az igazán dallamos tételekből ácsolt Hymni II & Hymni III alkotta duó, ami véleményem szerint egyben a lemez abszolút csúcsának tekinthető.
Ennek egyik fő alapja a klasszik finn dallamosság, ami a történelem során jó pár igazán tapadós és fogós dal születését eredményezte már. Ezen felül külön kiemelném még a jól felépített tempóbeli változatosságot is. Például nagyon tetszetős a Hymni II közepén hallható megoldás, amelyben egy gyorsabb szakaszból egy közepesen lassú riff-sodrásba terelik a dallamok menetét. Hasonlóképp jó példaként hozható a Hymni III is, amiben a szám egésze alatt épül és fokozódik a tempó: közepes tempójú, egészen punkos riffekből kiindulva gyors, blast-beat alapú vágtázásként csúcsosodik ki a szám, igazán katartikus élményt generálva.
Szép kontrasztot ad az album energikusságával az elsőre kilógónak tűnő zárótétel, a Kuoleva Lupaus. Egy nagy hangulati fordulatként, egy melankólikus, főképp akusztikus gitáron kísért tiszta ének sorai zárják a lemezt. Nem tudtam elvonatkoztatni, nekem abszolút az Ulver Kveldssanger című lemezét juttatta eszembe (lehet ez is volt a cél?) — de ez szerintem abszolút pozitívum, és jó volt egy ilyen nyugodtabb tétellel lezárni a lemezt. És összességében is, a Nyx – Hymnejä Yölle egy nagyon pozitív, sőt kiemelendő új darabja a Horna diszkográfiának. Az évek meg a rutin természetesen érezhető, de az ehhez társuló tiszta, éles és teli hangzás (tömören: kiváló stúdiómunka) sokat emelt a lemez értékén. Lehetett volna ez is egy pl. a Envaatnags Eflos Solf Esgantaavne-hoz hasonló nyers black metal kiadvány is, de szerintem (is) ehhez a lemezhez ez a fajta modernebb, tisztább hangzás kellett.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
