Összeomló, túlzsúfolt, zajos anyagi világ önmagunk belső kitükröződése és miként mi magunk is már szinte sétáló holtak szerepében tetszelgünk, így a belő éniséget, lelkiséget megszólító alkotások igazán felértékelődnek, amivel talán egy kis időre megfordulhat ez a lidérces kép. Tagadhatatlan, hogy olykor szükségszerű a fizikai világ stációjában is önfeledt örömet adó dolgok élvezete, hiszen anyagi lények vagyunk, de emellett foglalkozzunk azzal is, ami a lélek és a szellem! Mivel ezek nem azonosak a matériával, emiatt a tetszhalott állapot számára megfoghatatlannak tűnnek, de amikor ilyen alkotások kerülnek a kezem ügyébe, mint például az Autumn Tears munkássága, akkor látom, hogy nagyon is van remény, még ha ezek csak kis mentőcsónakok formájában jelentkeznek. Az 1995-ben Ted Tringo (billentyűs, zongorista, zeneszerző), által alapított massachusettsi együttes tagadhatatlanul nagy hatást gyakorolta fiatal éveimre –különösen a Love Poems for Dying Children –Act I-III. Miattuk (és más olyan zenekarok miatt is, mint pl. Elend, Arcana vagy Stoa) egy újfajta zenei és művészi látásmód irányában terelt. Mondhatni komolyan megformálta a jelenlegi ízlésemet. A banda 2007-es The Hallowing lemezét követően, ha nem is feloszlott, de egy bő évtizedes alkotói szünetet tartott. Ezt a hosszúra nyúlt csöndet végül 2018-ban a The Origin of Sleep EP törte meg. Érthető módon akkor nagyon megörültem, hogy felébredtek hosszúra nyúlt szendergésükből és ismét aktívvá vált ez a legendás együttes. (Főként, hogy ekkorra már szinte az összes említésre méltó neoclassical/darkwave banda kikopott az érából). Viszont világossá vált, hogy Ted Tringo másfajta töltetet adott a projekt zenei koncepciójának, de ezzel együtt sokkal grandiózusabbat is álmodott, mint ameddig korábban.
A felvételek során számos vendégmuzsikus csatlakozott a produkciókhoz, hogy teljesen autentikusan szólaltassák meg a nagy-zenekari betéteket. (A 2023-as Guardian of the Pale lemezükön több mint 70 zenész működött közre!) A hangszerelés és a kórus betétek is sokkal grandiózusabbá váltak, ellenben a muzsika vesztett a korábbi komor színezetéből és egy sokkal légiesebb éteribb töltetet kapott. Ellenben tagadhatatlan, hogy Ted nem tétlenkedik a formáció aktivitását illetően. Két év után, idén már jelentkezik is a legújabb a Crown of the Clairvoyant címet viselő új nagylemezükkel, mely a The Circle Music gondozásában fog megjelenni szeptember 22-én. Melyről úgy nyilatkozott, hogy: „Ez az album számunkra egy vállalkozást képvisel, amely korábbi munkáink témáit bővíti ki egy szélesebb zenei palettával.” Joggal merülhet fel, hogy hova lehet még ezt az óriási nagy-zenekari alkotásokat fokozni? Erre a kérdésre megadja a választ a Crown of the Clairvoyant című új lemez!
Nem akarok túlzottan előre rohanni, hogy idejekorán felfedjem az anyag gazdag érdemeit, de korábban közzé adott The Light That Shapes Us című mennyei magasságokat tükröző szerzemény rávilágított arra, amit a zenekar vezetője az új lemez kapcsán megemlített. A Crown of the Clairvoyant valóban a megelőző anyagok kiszélesedett palettájából festi meg ezt csodás zenei képet! Mindemellett, elődjeivel ellentétben, jobban visszanyúlik az Autumn Tears korai munkáihoz is. Gondolok itt akár a narrációkra, de zenei fogásokban is olykor tetten érhető egyfajta retrospektív megközelítés. Ellenben korán sem beszélhetünk arról, hogy visszatértek a gyökereikhez. Az produkció az előző korongok zeneiségét viszi tovább, noha részletezőbben és kifinomultabban, mint eddig. Talán amit mindenképpen megkülönbözteti, azok a grandiózus kórus betétek. Talán ez a lemez egyik legnagyobb erőssége, amire nagymértékben hagyatkoznak is. A tizenöt tagból álló kórus mellett a fő vokálszekció is roppant erősre sikeredett. Caroline Joy Clarke, Tamar Singer (Zeresh, Cruel Wonders, Necromishka), Alia Fay énekesnők mellett többek közt a számomra a legcsodálatosabb és legmeghatározóbb énekesnő, Francesca Nicoli (Ataraxia) fantasztikus hangja is emeli az alkotás fényét. Külön örömmel fogadtam, hogy Francesca kimagasló és egyedi orgánuma ismét megszólal egy Autumn Tears lemezen. Az énekesek mellett számos vendégzenész működött közre, hogy az korongon helyet kapó tíz (plusz egy bónusz) dal a lehető leggazdagabb módon szólaljon meg. Hallhatunk olyan különleges hangszert is, mint az oud a Silhouettes at Sunset című nyitódarabban, de olyan érdekesebb fúvós hangszerek is megjelennek a felvételen, mint a duduk, a francia kürt (természetesen a teljesség igénye nélkül).
Mind ezek együttesen egy igazán grandiózus hangképet varázsolnak a hallgatók el. A 43 zenész közreműködésével megvalósult nagyívű repertoár egy kiemelten emelkedett ugyanakkor légies atmoszférát tár elénk. A Lunar Coronation címet viselő második tétel egyértelművé teszi, hogy ezúttal is mennyei magasságok katartikus állapotát élhetjük át az új lemez kapcsán. A többrétegű kórusok Caroline Joy Clarke énekhangjával kiegészülve páratlan élményt nyújtanak. Elismerésem a hangmérnöknek, aki ezeket az éneksávokat a megfelelő módon összehangolta! Talán a vokált jelölném meg a Crown of the Clairvoyant legnagyobb erősségének és említésre méltó karakteresebb különbségének a megelőző kiadványokat illetően, mivel zeneiségében nem húz erős határvonalat az elődjeihez képest. Mindamellett, hogy a számok remekül megkomponáltak és a hangszerek tobzódó áradatán sodródhatunk tételről-tételre, mégis kicsit hiányoltam belőlük azt a fajta zeneiséget, amit The Light That Shapes Us dalban fellelhető. Annak ellenére, hogy elképesztő munka és profizmus van a lemezben, de csöppet háttérbe került az, hogy a dallamok belénk is ivódjanak az élmény átélése közben. Önmagában az alkotások magukkal ragadnak, és az ember elbűvölve hallgatja, hogy mennyi hangszer szólal meg egyszerre, milyen sokrétegű is egy nóta, de kell az a fajta zeneiség is, ami megfog minket egy szerzeményben. Mivel annyira komplex a zenei összkép, hogy az ember elfáradhat a lemez hallgatása közben. Éppen ezért én bennem ismét egy kis hiányt hagyott ez az új album is. Viszont it meg kell említenem azt is, hogy a banda új-korszakos alkotásai közül számomra a Crown of the Clairvoyant az egyik legérettebb és legélvezetesebb alkotásaként foglalja el a helyet. Nem utolsó sorban a látványos és kifinomult borítómunkát is megemlíteném, hiszen az is elmaradhatatlanul a produktum része. Az „elődök” képi világa is igen dekoratívra sikerült, tehát ezen a téren a formáció mindig is oda tette magát, de a mostani borítómunka az talán az egyik kedvencem.
Eltagadhatatlan a lemez zsenialitása. A hallgatót elbűvöli, hogy egy ilyen hatalmas zenei alkotás élményének a részese lehet. Én bevallom, sokszor elgondolkodtam rajta, hogy milyen csodálatos tud lennie az emberi faj, ha ilyen alkotásokra is képes. Milyen profizmus és zenei képzettség kellhet egy ilyen lemez megalkotásához, összeállításához! Tehát, nincs még minden veszve, ha az ilyen művek tudnak születni és lesznek olyanok is, akik ennek a befogadását igen is igényelik, és képesek is megérteni annak a lényegét, üzenetét. Crown of the Clairvoyant maga a zenei művészet és egy fantasztikus zenei kollaboráció, mely annyi embert össze tudott hozni. Legyen az akár a világ másik felén élő vendégmuzsikusról, vagy magáról a hallgatóról. Noha valószínűleg mindenki mást él át annak hallgatása kapcsán, de mégis összeköt minket egyfajta közös mezővel. Talán érdemes lenne megfontolni, hogy noha különbségek vannak, mint megannyi levél a fán, de mégis összeköt minket a törzs és az ágak. Ennek felismerését akár a művészetek szintjén is ellehet kezdeni felismerni, netán pont a Crown of the Clairvoyant lemezzel!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Necron: nagyon örülök a visszatérésednek, különleges zenei ízléssel rendelkezel, ami sokat ad az oldalhoz, azon felül szívesen olvasok mindent még akkor is, ha a zene nem feltétlenül a zsánerem.
Köszönöm! Igyekszem folytatni és remélem sokan örömüket is lelik ezekben a különlegesség olvasásában.