Az utóbbi fél évben több hazai progresszív zenekar is kiváló lemezzel jelentkezett. Ott van tavaly év végéről a Solaris és az At Night I Fly, ez év elejéről pedig a Marcello’s Mystical Mind (MMM) és jelen ismertető főszereplői, a Ghost Toast. Négy csapat, négy lemez, négy különböző megközelítése a progresszív muzsikának. A „Szellem(es) pirítós” előző albumáról anno megemlékeztem az oldal hasábjain és a friss opusz is hasonló szellemben fogant, mint az Out of this World. Tehát a srácok maradtak az instrumentális post/prog. rock vonalon, de talán a Shape Without Form lemezen kicsit több kemény, metalos téma/ megoldás bukkan föl, mint a korábbi korongokon. Továbbá most is megkapjuk, a lassan már Ghost Toast védjegynek számító összművészeti attitűdöt, irodalmi és filmes utalásokat. Már maga a lemezcím is egy T.S. Eliot vers (Az üresek – The Hollow Men) egyik sora. Mely mű első néhány sora fölhangzik a lemez záró darabjának bevezetőjében.
A legendás Marlon Brando tolmácsolásában, a nem kevésbé legendás Francis Ford Coppola mozi, az Apokalipszis most Walter E. Kurtz ezredesének bőrében. Aki még nem látta minden idők egyik legjobb háborús/lélektani filmjét, az föltétlenül nézze meg! De ne csodálkozzon, ha utána a The Doors: The End-je és Wagner: A Valkűrök lovaglása hallatán mindig ez a film fog neki eszébe jutni! De nem csak Brando verselését vágták be a W.A.N.T.-ba, hanem az 1984 című filmből is hallani benne beszédfoszlányokat. Igen, az Orwell könyvből készült moziról van szó! Nekem a Tod Antal Miklós által készített hatásos borítóról is megfilmesített könyvek ugranak be. A figurákról a Tűz és jég dala-ciklusban szereplő Mások, a kőoszlopokról pedig a 2001: Űrodüsszeia.
A zenekartagok bevallása szerint zeneileg több szerzeményt is filmzenék ihlettek. Ilyen a nyitó, hatásos klippel ellátott Frankenstein’s-t, melyben a zongorás intrót matekos részek váltják, majd a dal végén ezek egyesülnek. A nóta sodrása, keménységi szintje eléggé a metal felé billen és ezt a vonalat viszik tovább az Eclipse-ben. Ez is egy gyorsabb tétel, Papp Laci dobolása és Rózsavölgyi Bence gitárjátéka is fémes. A leállós, space-es részekben nagyon frankó, enyhén Tool-os basszustémákat kapunk Stefán Jánostól! Tele van zenei finomságokkal, nüanszokkal ez a szerzemény. Nekem kifejezetten tetszik, ahogy Bence többször is apró „tilitolit” végez a gitáron. Nagyon jól szólnak ezek a kis nyújtások! De Pusker János szintitémái is ott vannak a szeren! Aki a Y13 (Yankee 1-3)-ban még jobban kiéli magát, hisz itt már a csellót is csatasorba állítja. Ezt a kompozíciót a klasszikus filmzenék inspirálták (Hans Zimmer és John Williams szerzeményei), ami érezhető is rajtuk. A hangminták pedig az 1960-as Space Men című, viszonylag ismeretlen sci-fi filmből származnak.
A Hunt of Life egy izlandi zeneszerző, bizonyos Jón Thoroddsen művének psy-dub szerű feldolgozása. Az ebben hallható hangminták egy Kelly Jenny nevű YouTube felhasználó acapella előadásából vannak beékelve. Ergo ezen a Ghost Toast lemezen már hallani egy kis éneket is! És ez nem ment a produkció rovására! Ennek ellenére gyanítom, hogy továbbra is megmaradnak instrumentális muzsikát játszó zenekarnak. Egyébként a Hunt of Life zenileg olyan bandákkal is rokonságot mutat, mint az Anima Sound System, a Korai Öröm, a Djabe, vagy épp a Kerekes Band. Vagyis ez a leginkább világzenés szerzemény az albumon. Mondjuk az utolsó két percre szépen beprogrockosodik! Bence király gitárszólókat ereszt meg benne, amik ráadásul tök jól ki is vannak sztereózva! A végén még egy holló hangja is felcsendül, miért is ne, hisz a dal szövege egy vadászó hollóról szól.
A Follow a lebegős, post-rockos kezdés után bekeményedik, Bence zorall riffelése és gitársípoltatása a lemez legmetalosabb momentumai közé tartozik! Mondjuk a ritmusszekció is kitesz magáért, Laci ebben a számban mutatja be a legsűrűbb, legtechnikásabb dobolást. A vége felé még kétlábgépezik is csöppet! A Before Anything Happens-ben is varázsol a dob + a basszus. De a szinti sem pihen, néha be-befolyik egy-egy szordínós trombitára hajazó hangszín. És hát a masszív zongorafutamoknak is nehéz ellenállni. A 3:20 körül kezdődő témázgatás zseniális, itt újfent nagyon jól használják a sztereó hatást, Bence gitárja fölváltva szól az egyik, majd a másik fülünkben!
Zárásként áriával indít, majd a már említett filmes hangmintákkal folytatódik a nyolc perc fölé kúszó W. A. N. T. (We are not them). Sok minden történik ebben a szerzeményben is, mégsincs az az érzésünk, hogy Bencéék csak úgy egymásra halmozzák a témákat. A Ghost Toast dalainak van eleje, közepe, vége. Zenei, érzelmi, hangulati ívvel rendelkeznek. És a hangsúly ezeken van, nem pedig a hangszeres villantásokon! Amit én mindenképp pozitívumként értékelek. Nem mondom, néha jól tudnak esni a technikás, virgás muzsikák is, pár napja fedeztem föl újra magamnak a szintén magyar és szintén ének nélküli jazz fúziós prog. rock/metal csapat, a Mindflowers munkásságát. Akik első nagylemezét, a 2002-es IMPROgressive-et anno kölcsönadtam az egyik jazz rajongó, csak instru muzsikákat hallgató egyetemi tanáromnak. Talán meg sem lepődtök azon, hogy a mai napig sem kaptam vissza azt az ominózus CD-t… De a Mindflowers sajnos két lemez után föloszlott, aztán vagy 10 év kihagyás után megjelentették harmadik lemezüket, de gyanítom nem nagyon promózták, mert pl. én sem tudtam tegnapig erről a tényről.
Szerencsére a Ghot Toast a finn Inverse Records-szal a háta mögött e téren is profi, a sajtót is időben értesítették az új lemez megjelenéséről és ahogy nézem, eddig külföldön és Magyarországon is jó kritikákat kapott a Shape Without Form. Mondjuk én ezen nem csodálkozom, hisz zeneileg izgalmas, a Denevér Hangstúdiónak köszönhetően remekül szól és ahogy említettem külalakra is meggyőző.
Harapjatok egy nagyot a friss „Szellempirítósba”!
Jó étvágyat hozzá!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Kijött egy új videó ehhez a remek anyaghoz!